KOVÁCS NIKOLETT 2019.03.14 21:12 Frissítve: 2019.03.15 10:54

MotoE: minden motor elégett – csúszik a világkupa rajtja

Ma hajnalban negyed egykor tűz ütött ki a jerezi pálya depójában, ahol a MotoE világkupa utolsó előtti hivatalos tesztje zajlott.

 

A Rookies Kupához hasonlóan ennek a sorozatnak is egy külön depórészt alakítottak ki, a pálya egyik parkolójában. Ezek a boxok és a kétszintes építmény – ahol a 18 motort tárolták, szervizelték, és ami egyben a versenyzők bázisául szolgált – égett le teljesen.

A legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt, de az összes motorkerékpár és számos más felszerelés, laptopok és egyéb berendezések semmisültek meg.

Az alábbi két videón látható, hogy milyen mértékű volt a tűz.



„A legtöbb versenyző felszerelése szintén porrá éget, csak az maradt meg nekik, amit a szállodába magukkal vittek” – nyilatkozta Alex De Angelis.

Bradley Smith a szerencsések közé tartozik, az ő holmijai csapatának kamionjában voltak; alakulata a spanyol bajnokságban is érintett, és szintén a helyszínen tesztelt épp.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet, de a Dorna hivatalos közleménye szerint egyik motor sem volt töltőn.

„Az edzésnap befejezése után négy ember maradt ott a helyszínen, akik a motorok töltéséért feleltek. A töltési folyamat végén érzékelték, hogy az egyik boxból füst jön ki. Amikor odaértek, látták, hogy az egyik prototípus töltőállomás kigyulladt. Próbálták megfékezni a lángokat, ám nem sikerült nekik, és a tűz nagyon gyorsan elterjedt az egész sátorban” – nyilatkozta a motogp.com weboldalnak Nicolas Goubert, a sorozat igazgatója.

A motorokat gyártó Energica Motor Company szakemberei egész nap a helyszínen vizsgálódtak, de hivatalos tájékoztatás még nem született arról, hogy mi okozhatta a tüzet.

Ami biztos, hogy elmarad a május 5-ére tervezett jerezi nyitófutam és a második forduló is kérdéses Le Mans-ban, hiszen egyelőre senki sem tudja megmondani, mennyi időt vesz majd igénybe, hogy újból legyártsák a motorokat, ráadásul az elmaradt teszteket is pótolni kellene a kezdés előtt.

A szervezők azonban hivatalos közleményben jelentették be, hogy nem marad el a versenysorozat, és amint lehet, közzéteszik az új versenynaptárat.

A sorozatot természetesen a MotoGP-világbajnokság betétfutamaként rendezik meg, eredetileg az alábbi időpontokban és helyszíneken:

Spanyol Nagydíj – Jerez – május 3–5. ELMARAD
Francia Nagydíj – Le Mans – május 17–19. KÉRDÉSES
Német Nagydíj – Sachsenring – július 5–7.
Osztrák Nagydíj – Spielberg – július 5–7.
San Marinó-i Nagydíj – Misano – szeptember 13–15. (dupla forduló)

 

2019.08.11 22:25:47

Egyéb autó-motor L. P. I.

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2019.07.09 21:13:28

Egyéb autó-motor T. A.

A Hungaroring Classic különleges autóverseny a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autócsodáival. (x)

2019.07.07 16:13:46

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Nem csupán a héttagú szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek győztest, hanem a közönség szavazatai alapján is. (x)

2019.07.08 20:56:39

Egyéb autó-motor T. A.

Hungaroring Classic – a benzingőz bűvöletében élők számára ünnep lesz ez a hétvége. (x)

2019.07.06 15:41:34

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Hungaroring Classic – a benzingőz bűvöletében élők számára ünnep lesz ez a hétvége. (x)