Moto2: trükkös verseny - a vb-éllovas növelte előnyét

Vágólapra másolva!
2015.08.30. 14:39
A francia Johann Zarco nyerte meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Moto2-es futamát a Brit Nagydíjon. A második helyen Álex Rins ért célba, míg a harmadik Tito Rabat lett.

Akárcsak négy héttel ezelőtt, az eső most is izgalmassá tette a nap első versenyét a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, ezúttal Silverstone-ban.

A reggeli vizes bemelegítő edzések után az első futamot most a Moto2-esek futották. A rajtot megelőző pillanatokban a pálya még nem volt alkalmas a slick gumikra, ráadásul az eső ismét szitálni kezdett, így esős versenyt hirdettek. De ez az állapot nem tartott sokáig. A folyamatosan száradó pályán a vizes gumik természetesen melegedni és fogyni kezdtek, egyre több nehézség elé állítva a pilótákat.

A verseny első kritikus pontját Johann Zarco kezelte a legjobban, amikor a táv felénél négy kör alatt közel hét másodperces előnyt motorozott össze.

A második hely sokáig Tito Rabat kezében volt, de egyre kevésbé tudta kezelni a gumik kopását, így Álex Rins öt körrel a vége előtt megelőzte. Utóbbi nagyon megnyomta az utolsó köröket, egy ideig úgy nézett ki, hogy Zarcót is utolérheti, ám erre nem került sor, a francia most is talált némi tartalékot, amit a végén be is vetett.

Rabat egy nagyobb hiba ellenére is megőrizte harmadik helyét csapattársával, Álex Márquezzel szemben, aki a szezon második felére kezdi felvenni a kategória ritmusát.

Zarco idei ötödik győzelmével 85 pontra növelte előnyét az összetettben Rins előtt.

Amikor a MotoGP-pilóták felálltak a rajtrácsra, még száraz volt a pálya (legalábbis a versenyvonal), de a rajtprocedúra alatt esni kezdett. A rajtot közvetlenül megelőző bemelegítő kör végén az összes versenyző bejött a boxutcába motort cserélni.

Mivel senki sem tért vissza a rajtrácsra, a versenyigazgató, Mike Webb megszakította az eseményeket és új rajtot rendelt el. A versenytáv nem változik. Új rajt magyar idő szerint 14:25-kor volt.

 

A DOBOGÓSOK NYILATKOZATAI
Johann Zarco:
– Köszönöm a csapatnak, nagyon jó munkát végeztünk. Szerencsére korábban volt alkalmam hasonló körülmények között motorozni, így tudtam, hogy hogyan tudok a legjobban vigyázni a gumikra. A végén is csak arra figyeltem, hogy a lehető legjobban megóvjam őket. Fantasztikus érzés ismét nyerni, nincs mese, mostantól a világbajnoki cím a cél.
Álex Rins:
– Öt körrel a vége előtt nagyon elkezdtem nyomni, mert azt hittem, negyedik vagyok. Nehéz verseny volt, de nagyon boldog vagyok.
Tito Rabat:
– Nagyon nehéz verseny volt. Az elején, amíg vizes volt a pálya, örültem, mert reggel is jól mentem ilyen körülmények között. De aztán a pálya száradni kezdett, a futam vége pedig már teljes katasztrófa volt. Csak az volt a célom, hogy motoron maradjak, és közben a lehető legtöbbször tudjam rajta tartani a gázt.

GYORSASÁGIMOTOROS-VILÁGBAJNOKSÁG, BRIT NAGYDÍJ
MOTO2
1. Johann Zarco (francia, Kalex) 42:53.674
2. Álex Rins (spanyol, Kalex) +3.360
3. Tito Rabat (spanyol, Kalex) +5.527
Az összetett: 1. Zarco 249 pont, 2. Rins 164, 3. Rabat 161

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik