Michelisz zseniális rajtja futamgyőzelmet ért a Hungaroringen

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2012.05.06. 15:46
null
Michelisz Norbert pazar rajtja után utcahossznyi előnyt szerzett, s végül nyerni tudott (Fotó: Veres Viktor)
Címkék
Michelisz Norbert megnyerte a túraautó-világbajnokság hungaroringi állomásának második futamát! A Zengő Motorsport magyar pilótája BMW-jével az 5. rajtkockából indulva az első kanyarba már elsőként fordult, és sikerült ellépnie üldözőitől. Végül megtartotta előnyét a Chevrolet-t kormányzó Alain Menu előtt, és pályafutása második vb-futamgyőzelmét aratta.

Amiről szombaton még csak álmodoztunk, az vasárnap valósággá vált – Michelisz Norbert nem csak hogy dobogóra állhatott a második versenyen, hanem meg is nyerte azt!

Az álló rajtok során mindig szenzációs Michelisz ezúttal is úgy gázolt át az előtte indulókon, mint forró kés a vajon, és némi izmozás után már az első kanyarban az élre állt. A lelátókon tomboló 35 ezres szurkolótábor (a hivatalos adatok szerint vasárnap ennyien voltak kint a lelátókon, a három nap alatt 52 ezren látogattak ki a Hungaroringre ) majd felrobbant, amikor a magyar pilóta újra meg újra elsőként haladt el a célegyenesben, ráadásul nem csupán megőrizte előnyét, hanem növelte is azt.

A nyolcadik kör végére már 4.2 másodperccel vezetett Pepe Oriola előtt, és az is az ő malmára hajtotta a vizet, hogy a spanyol és Mehdi Bennani is feltartotta a szélvész gyorsan száguldó Alain Menut. Menu aztán előzött és feljött a második helyre, ám már csupán három kör volt hátra a versenyből, ami a svájcinak nem volt elég, hogy ledolgozza 4.4 másodperces hátrányát.

Amikor Micheliszt leintette a kockás zászló, valóságos népünnepély vette kezdetét a lelátón, ilyen volumenű hazai sikernek ugyanis még sohasem örülhetett a Hungaroring közönsége. „Ez életem legboldogabb napja, egyszerűen nem tudom, mit mondjak, vagy hogyan köszönhetném meg ezt a fantasztikus támogatást. Továbbra is olyan, mintha álmodnám az egészet" – mondta a leintés után Michelisz, aki ezzel feljött a vb-pontverseny hatodik helyére.

„A makaói győzelmem is különleges volt, de ez mindent felülmúl. Az autó szombaton és vasárnap is tökéletesen ment, ez volt a siker kulcsa. A rajtnál nem igazán értettem, mi van a többiekkel, nem számítottam rá, hogy rögtön az élre állhatok, de ha már kaptam egy ilyen ajándékot, kihasználtam, onnantól pedig csak a versenyre koncentráltam. Megpróbáltam okos versenyt futni, tehát nem végig száz százalékon mentem, egyedül a második körben adtam bele mindent, hogy ki tudjak autózni némi előnyt. Amikor ez sikerült, már csak kontrolláltam a versenyt – persze nem azt mondom, hogy sima győzelem volt, de erre odafigyeltem. Nem néztem a tükröket, ezért fogalmam sem volt, épp ki haladt mögöttem, csak a saját versenyemre koncentráltam. Hihetetlen érzés, hiszen a túraautózásnak nincs nagy hagyománya Magyarországon, mégis több ezren szurkoltak nekem. Végtelenül boldog vagyok."

A délelőtti futamon a 10. helyen célba érő Wéber Gábor a rajtnál karambolba keveredett, majd büntetést is kapott, így 45 másodperces hátránnyal a 17. helyen ért célba. Három ponttal a vb-pontverseny 20. helyén áll.

AZ UTOLSÓ KÖR ÉS AZ ÜNNEPLÉS

TÚRAAUTÓ-VB-FUTAM, HUNGARORING
2. FUTAM (12 KÖR)
1. Michelisz Norbert magyar BMW 320 23:37.603 perc
2. Alain Menu svájci Chevrolet Cruze 1.805 mp h.
3. Mehdi Bennani marokkói BMW 320 4.998 mp h.
4. Pepe Oriola spanyol Seat León 6.221 mp h.
5. Tiago Monteiro portugál Seat León 8.020 mp h.
6. Gabriele Tarquini olasz Seat León 8.641 mp h.
17. Wéber Gábor magyar BMW 320 45.913 mp h.
Az élcsoport 10 futam után: 1. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 180 pont, 2. Alain Menu 157, 3. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 150, …6. Michelisz Norbert 78, …20. Wéber Gábor 3
Yokohama Drivers' Throphy: 1. Pepe Oriola 74 pont, 2. Michelisz Norbert 67, 3. Stefano D'Aste (olasz, BMW 320) 58, …10. Wéber Gábor 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik