Kitartást tanult - megint

2012.04.20. 15:38
null
A Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán Nissan trió sokat gyorsult tavalyhoz képest
Címkék
Eseménydús hétvége volt, annyi szent! A Lónyai Pál, Garamvölgyi Zoltán kettős az új motortól új erőre kapó Nissanjával ötödikként végzett az országos bajnokság idénynyitó futamán, ám ez egy technikai malőr miatt történt, mert a viadal nagy részében a harmadik helyen álltak.

Új motor, új váltó, új gátlók, új külső a Nissan Pickupnak. Így kell felkészülni egy szezonra, egy idénynyitóra. No persze nem árt, ha van idő legalább egy rövid tesztre a rajt előtt (ez most elmaradt), de ha nincs, hát össze lehet rázódni versenykörülmények között is, csak az egy kicsivel melósabb.

Lónyai Pál és Garamvölgyi Zoltán utóbbi összerázódást választotta, s igazából azt a következtetést vonhatta le a hajdúszoboszlói futam végén, hogy a váltó és a motor jól vizsgázott, a gátlókat viszont cserélni kellett, mert már az első szakaszon elgörbültek.

„Sosem versenyeztem még ilyen erős motorral, a fiúk nagyon kitettek magukért – mondta Lónyai. – Az autónk nemcsak hangos, hanem gyors is, persze pontosan nem tudjuk, hány lóerős, mert az utolsó pillanatban lettünk kész. A futómű még nem ért össze, ezért kormányozni sem könnyű, de az első futam remek teszt volt, innen lehet tovább lépni."

Ami az eredményt illeti, Lónyaiék folyamatosan abszolút harmadik időket autóztak (egyúttal vezettek a kategóriájukban), s ezeket a helyezéseket nem ajándékba kapták, hanem igenis megküzdöttek értük, még úgy is, hogy óvatos duhajként folyamatosan próbálták megismerni az autó új tulajdonságait.

„A lényeg az, hogy megmutattuk, képesek vagyunk borsot törni akár az élmenők orra alá is, más kérdés, eléggé fájdalmasan érint, hogy a technika ördöge megfosztott bennünket a dobogós helyezéstől. A záró napon tönkrement a kinyomó csapágy, aminek következtében megállt a motor, és leforogtunk a pályáról, hajszálon múlt, hogy nem borultunk fel. Szerencsére Horváth Béla kiráncigált a kelepcéből, és neki köszönhetően befejeztük a szakaszt és a versenyt" – mondta Lónyai, aki bízik benne, hogy akkor is ott lesznek a középmezőny elején, amikor már kibővül az indulók listája a külföldi menőkkel (vagyis a következő versenyen).

„A legfontosabb, amit tavaly megtanultam, hogy a versenynek vasárnap délután van vége, addig bármi megtörténhet. Kicsit olyan, mint az élet, amíg van sanszod, küzdeni kell, nem adhatod fel" – mondta Lónyai, aki azt is hozzátette, a fejlődésében nagy szerepe van a navigátorának, Garamvölgyi Zoltánnak. Ő meg persze a pilótáját dicséri, aki tényleg sokat fejlődött az elmúlt időszakban. „Az autó meglepően erős lett, ugyanakkor az is kiderült, hogy erős autóval lehet gyorsan és biztonságosan is menni, ami számunkra újdonság – mondta Garamvölgyi. – Persze a jót mindig könnyebb megszokni. A szombati harmadik hely adott egy kis önbizalmat, még úgy is, hogy néhányszor az őrangyalunk tartott minket a sártól csúszós pályán. Volt, hogy két-háromszáz méteres fékúttal is éppen hogy sikerült befordulnunk, de sikerült, és ez a lényeg – várjuk a folytatást." (x)

LÓNYAI ÉS GARAMVÖLGYI


Legfrissebb hírek

Férfi kézi: nem jött össze a szabadkártya, nem lesznek ott a vb-n a mieink

Kézilabda
1 perce

Ökölvívóedzésekkel is támogatja a hátrányos helyzetű településeken élő fiatalokat az Álombajnokság 2.0

Egyéb egyéni
8 perce

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
30 perce

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
51 perce

Glasner nemet mondott a Feyenoordnak, tovább tárgyal a Milannal

Olasz labdarúgás
1 órája

A tenger és az óceán találkozása a kolumbiai, viking csomók a norvég mezen

Foci vb 2026
1 órája

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
1 órája

Angyal Dániel: Nagy fegyvertény a négyes döntő, de nem állnánk meg itt

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik