Indy 500: Alonso világa megborult, különleges módszerrel készül – VIDEÓ

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.10. 18:35
Két nappal a 2019-es Indy 500-as autó bemutatása után a McLaren egy „titkos fegyverről” is lerántotta a leplet: ez a kilencfokos program.

A videó tanúsága szerint a legendás 500 mérföldes futamra hangoló Fernando Alonso már mindent a felkészülésnek rendel alá, olyannyira, hogy az indianapolisi pálya kanyarjainak kilencfokos dőlésszögében éli a mindennapjait is – a cipője talpát és még a tévéjét is ennek megfelelően döntötték be. Ráadásul csak balra kanyarodik – éppúgy, ahogyan a május 26-ai futamon is tennie kell majd.



A Formula–1-ből a 2018-as szezon végén visszavonuló kétszeres világbajnoknak már csak ezen a viadalon kell győznie ahhoz, hogy elérje a „triple crownt” – a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyen és az F1-es Monacói Nagydíjon már sikerült diadalmaskodnia. Fernando Alonso már mindent a felkészülésnek rendel alá, olyannyira, hogy az indianapolisi pálya kanyarjainak kilencfokos dőlésszögében éli a mindennapjait is – a cipője talpát és még a tévéjét is ennek megfelelően döntötték be. Ráadásul csak balra kanyarodik – éppúgy, ahogyan a május 26-ai futamon is tennie kell majd.



A Formula–1-ből a 2018-as szezon végén visszavonuló kétszeres világbajnoknak már csak ezen a viadalon kell győznie ahhoz, hogy elérje a „triple crownt” – a Le Mans-i 24 órás megbízhatósági versenyen és az F1-es Monacói Nagydíjon már sikerült diadalmaskodnia.

Vajon a futam után is hasonlóan jókedvű, humoros hangulatban lesznek a McLaren szakemberei?

Legfrissebb hírek

Eljön a pillanat, amikor a McLarennek be kell állnia az egyik versenyzője mögé a vb-harcban?

F1
2025.10.20. 13:23

Verstappen az Amerikai Nagydíjon is közelebb férkőzik a McLarenhez?

F1
2025.10.16. 18:26

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
2025.10.03. 19:32

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

„Nehéz szavakba önteni, mennyire boldog vagyok” – Sainz jobban örül a mostani dobogójának, mint az elsőnek

F1
2025.09.21. 16:27

Norris nem érzi úgy, hogy lehetőséget szalasztott volna el Azerbajdzsánban

F1
2025.09.20. 19:21

A Ferrari remek formában, Hamilton újra magabiztos. De elég lesz ez a McLaren ellen?

F1
2025.09.19. 18:04

Hamiltonnak esze ágában sincs visszavonulni, még hat-hét évet érez magában

F1
2025.09.19. 13:19
Ezek is érdekelhetik