MTI 2019.10.09 20:19 Frissítve: 2019.10.09 20:50

Hungaroring: „Emlékezetes lesz a kamion Eb és a WTCR közös hétvégéje”

Emlékezetes lesz a gyorsasági kamion Európa-bajnokság (ETRC) és a túraautó-világkupa (WTCR) közös áprilisi versenyhétvégéje a Hungaroringen Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint.

 

A sportvezető az M1 aktuális csatornán szerdán este elmondta, magyar sztárparádé lesz az esemény azáltal, hogy a kamionosoknál kétszeres Eb-győztes Kiss Norbertet és a WTCR összetettjében jelenleg éllovas Michelisz Norbertet is láthatják az autósport szerelmesei április 24. és 26. között.

Hozzátette, a nemzetközi szövetség (FIA) jóváhagyása még szükséges a közös rendezéshez, ám ez már csak formalitás.

Gyulay Zsolt kitért rá: Szlovákiában már működött a két sorozat közös megrendezése, és biztos benne, hogy a magyar szurkolók körében is népszerű lesz a „parádé”. Kiemelte, két magyar sikerszakágról van szó, és mindkét pilótát nagyon szeretik, így bízik benne, hogy megtelnek majd a mogyoródi lelátók. Mint mondta, olcsó jegyárakkal szeretnének ehhez hozzájárulni, hiszen a nézők kilencven százaléka belföldről érkezik, és remélik, hogy a hétvége megalapozza a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

„Április 24-26 ez a hétvége, majd május elsején remélhetőleg ismét megrendezzük a belvárosi Nagy Futamot, így ez egy nagyon emlékezetes hét lesz a magyar autó-motorsport szempontjából” – fogalmazott az olimpiai és világbajnok korábbi kajakozó. 

2019.08.11 22:25:47

Egyéb autó-motor L. P. I.

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2019.07.09 21:13:28

Egyéb autó-motor T. A.

A Hungaroring Classic különleges autóverseny a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autócsodáival. (x)

2019.07.07 16:13:46

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Nem csupán a héttagú szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek győztest, hanem a közönség szavazatai alapján is. (x)

2019.07.08 20:56:39

Egyéb autó-motor T. A.

Hungaroring Classic – a benzingőz bűvöletében élők számára ünnep lesz ez a hétvége. (x)

2019.07.06 15:41:34

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

Hungaroring Classic – a benzingőz bűvöletében élők számára ünnep lesz ez a hétvége. (x)