Gyász: elhunyt a salakmotor gyulai legendája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.06.11. 12:08
Hetvenegy éves korában elhunyt a hatvanas-hetvenes évek gyulai legendája, a tízszeres salakmotoros bajnok Gyepes Barnabás.

A 125-ösök között 1959-ben indult az első bajnokságán, amelyen harmadik lett. Mindössze két évadot töltött a 125-ösök közt, és két aranyérmet nyert. Aztán nagymotorra ült: az első két évben két bajnoki ezüst, 1966-tól viszont jó ideig nem talált legyőzőre. Egymás után ötször lett magyar bajnok, és ezt még 1973-ban is megtoldotta eggyel.

Bajnoki címei és külföldi sikerei révén később az akkori időszak legkiemelkedőbb Békés megyei sportolójává avatta a sokszoros válogatott Gyepes Barnabást.

Egy lengyelországi versenyen történt súlyos bukása kettétörte pályafutását, így szenzációszámba ment, amikor 1981-ben Szegeden még egyszer a nyeregbe ült.

Fiából is salakmotorost nevelt, és büszke volt rá, hogy a kis Gyepi eljutott a junior világbajnokság döntőjéig is.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
2026.08.12. 09:09

Gyász: elhunyt a 200 méteres síkfutás korábbi olimpiai bajnoka

Atlétika
2026.08.10. 07:21