Gyász: az autósport legendája távozott – elhunyt Ferjáncz Attila

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2016.04.23. 08:56
null
Ferjáncz Attila július 12-én lett volna hetvenéves
Hatvankilenc évesen elhunyt Ferjáncz Attila raliversenyző, örökös magyar bajnok, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) korábbi elnöke, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett sportember.


18-SZOROS ABSZOLÚT MAGYAR RALIBAJNOK
Ferjáncz Attila 17 éves korában kezdett versenyezni, 1997-ben vonult vissza. 1964-től autóversenyzőként számos egyesület tagja volt, 1966 és 1990 között 18-szoros abszolút ralibajnok, 1975-ben és 1984-ben hegyi bajnok is volt. 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon. (MTI)

Elment a bajnok.

Megharcolta a magáét, megnyert sok csatát, de vérbeli versenyzőként tudta, mindet nem lehet. Hogy lesz egy, amelyet el kell veszíteni. Halogatni lehet, küzdeni lehet, de a végén meg kell adnia magát. Most jött el az idő.

A régi, legendás harcosok közé tartozott ő, akinek még számított a szava.

Aki az autósport hőskorában tette le a névjegyét, aki olyan autókkal ralizott, amelyekbe még ma is szívesen ülne bárki, s amelyeket ma is szívesen nézünk a megkopott szalagokon.

A maga idejében legenda volt. S az is marad most már mindörökre. Bajnok a szó legnemesebb értelmében.

A Hungaroring boxutcájában ma mindenki, aki ismerte, szerette és tisztelte, fekete szalagot visel. Van, aki a belépőkártyáján, van, aki a sportbírói mellényén, és sokan, nagyon sokan a szívükön.

Így emlékeznek Ferjáncz Attilára.

Legfrissebb hírek

Július 10-én temetik Németh Zsanettet

Birkózás
9 órája

Édesapja halálhírét hozták szóba, dühös lett a kongóiak kapitánya – videó

Foci vb 2026
20 órája

Gyász: elhunyt a Rába ETO válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 22:14

Gyász: elhunyt a tromsői sakkolimpia magyar sikercsapatának szövetségi kapitánya

Egyéb egyéni
2026.06.26. 18:51

Gyertyagyújtással emlékeznek Németh Zsanettre

Birkózás
2026.06.24. 15:18

Édesanyja halála miatt kihagyja a norvégok elleni csoportrangadót Didier Deschamps

Foci vb 2026
2026.06.23. 22:15

Gyász: tragikus hirtelenséggel elhunyt a birkózó Németh Zsanett

Birkózás
2026.06.23. 16:31

Vb 2026: halálos áldozat a jordániai tolongásban

Foci vb 2026
2026.06.23. 14:48
Ezek is érdekelhetik