Gyász: a szerb autós szövetség főtitkára agyonlőtte az elnökét

Vágólapra másolva!
2019.02.25. 12:46
null
Mirko Butuliját pénteken gyilkolták meg (Fotó: Blic.rs)
Február 22-én, pénteken gyilkosság áldozata lett Mirko Butulija, a Szerb Autó-motor Szövetség elnöke, akit a szervezet főtitkára, Predrag Djurdjev lőtt le, majd a támadás után öngyilkosságot követett el.

Szerb lapértesülések szerint Butulija két alkalmazottját akarta szétválasztani, amikor egyikük pisztolyt húzott, és lőtt.

A 42 éves, négygyermekes családapa 2014 óta volt Szerb Autó-motor Szövetség elnöke, emellett a Crvena zvezda kézilabdaklub elnökeként és a Szerb Kézilabda-szövetség alelnökeként is dolgozott.

A szerb Blic szerint az eset különös érdekessége, hogy két éve éppen Butulija volt az, aki megmentette gyilkosa életét. A lap arról írt, hogy Djurdjev egy üzleti ebéd során esett a vízbe, és fuldokolni kezdett. Ekkor Butulija gondolkodás nélkül beugrott érte a folyóba, és kihúzta a partra.

„Egy hajón rendezett üzleti ebéden vettünk részt, amikor Djurdjev a fedélzeten állva beleesett a folyóba. Nem tudott úszni, de Butulija utána vetette magát és megmentette az életét” – idézte a lap a neve elhallgatását kérő forrását.

Nem hivatalos információk szerint a gyilkosnak kisebb fegyverarzenálja volt a munkahelyén, az autójában és az otthonában, többet engedéllyel tartott.

 

 

Legfrissebb hírek

„Már a hatéves gyerekek is erőszakosabbak” – magyar edző a szerb futballról

Légiósok
16 órája

Feröer drámai meccsen mentett pontot Szerbia ellen, Lengyelország legyőzte Argentínát a női kézi-vb-n

Kézilabda
17 órája

Az Újpest korábbi trénere újra Szabadkán vállalt munkát – hivatalos

Minden más foci
21 órája

Gyász: elhunyt a 77-szeres magyar válogatott korábbi kézilabdázó, Mohácsi Árpád

Kézilabda
23 órája

Gyász: elhunyt Szűcs István, a DVTK és a Nyíregyháza egykori játékosa

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 10:02

Gyász: 77 évesen elhunyt Sághi István sportújságíró

Egyéb egyéni
2025.12.01. 15:03

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

Szerbia legmodernebb sportközpontjába látogatott a sportállamtitkár

Egyéb egyéni
2025.11.27. 12:14
Ezek is érdekelhetik