Formula E: Da Costa rekordot döntött újabb győzelmével

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.06. 20:08
null
A portugál az első versenyző, akinek sikerült egymás után három versenyt megnyernie a sorozatban (Fotó: Getty Images)
António Félix da Costa aratott győzelmet a Formula E 2019–2020-as kiírásának hetedik, egyben második berlini versenyén. A sorozatban harmadik sikerének köszönhetően rekordot döntő portugál így tovább növelte előnyét az összetettben. A második Sébastien Buemi lett, míg harmadikként Lucas di Grassi szelte át a célvonalat.

 

 

Több mint két hónapos szünetet követően szerdán vette kezdetét a Formula E nyolc nap alatt hat versenyt is magába foglaló bajnoki hajrája. Az első futamon az éllovas António Félix da Costa aratott győzelmet, s ezzel 40 pont fölé növelte az előnyét Mitch Evans előtt. A portugál lendülete csütörtökön sem hagyott alább, hiszen a szerdai időmérőhöz hasonlóan a mostanin is ő szerezte meg a pole pozíciót, így ő várhatja az élről a 2019–2020-as kiírás hetedik versenyének rajtját is.

Mellőle a Nissan e.dams svájci pilótája, Sébastien Buemi várhatta piros lámpák kialvását, míg a második rajtsort a Mahindránál a szünetben Pascal Wehrleint váltó Alex Lynn, illetve a Mercedest erősítő Nyck de Vries foglalhatott helyet.

Da Costa jól kapta el a rajtot, és megtartotta a vezetést Buemi előtt, Lynn viszont pozíciót vesztett: először De Vries, majd Robin Frijns előzte meg, s a következő körökben a hetedik helyre esett vissza. A mahindrást megelőző két holland később egymással is összecsapott, s kettejük párharcából Frijns került ki győztesen, aki így a harmadik helyre lépett előre, míg De Vries Mercedesét Lucas di Grassi is lehagyta.

A brazil aztán a két teljes pályára érvényes sárga zászlós szakasz után újabb pozíciókat javított, s feljött a élen álló kettős, Da Costa és Buemi mögé, míg mielőtt életbe lépett a harmadik korlátozás is. Ezúttal azonban nem törmelékek, hanem De Vries lelassuló Mercedese váltotta ki sárga zászlós figyelmeztetést. A holland nem is tudta folytatni a futamot, a tizenharmadik helyről rajtoló csapattársa, Stoffel Vandoorne azonban lendületesen jött előre, s több szép manővert követően már az ötödik helyen haladt.

 

Többször változás történt az első hármas sorrendjében is: Buemi és Di Grassi oda-vissza előzte egymást, miközben közeledett a vezető Da Costára. Az adok-kapok után Bueminek végül sikerült némileg leszakítania vetélytársát, akire a negyedik Frijns és az ötödik Vandoorne is megérkezett, így már inkább hátrafelé kellett néznie. A brazil több melegebb pillanatot is átélt, ahogyan a mögötte viaskodó páros próbált elé kerülni, az utolsó körre ráadásul Sam Bird is csatlakozott hozzájuk.

Da Costa győzelmét azonban senki sem veszélyeztette, ő vált a sorozat első versenyzőjévé, akinek sikerült zsinórban három versenyen diadalmaskodnia. Mögötte Buemi szelte át célvonalat, míg harmadikként Di Grassi zárt. Az első ötös sorát Frijns és Vandoorne tette teljessé.

 

A bajnoki hajrá harmadik futamát szombaton bonyolítják le ugyancsak Belinben, de már módosított vonalvezetésen.

FORMULA E
BERLIN, 2. VERSENY

1. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah)
2. Sébastien Buemi (svájci, Nissan e.dams)
3. Lucas di Grassi (brazil, Audi)
4. Robin Frijns (holland, Virgin)
5. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes)

A bajnokság élmezőnye 7 verseny után: 1. António Félix da Costa 125 pont, 2. Lucas di Grassi 57, 3. Stoffel Vandoorne 57, 4. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 56, 5. Sam Bird (brit, Virgin) 52, 6. Sébastien Buemi 52

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik