Dakar: újabb halálos áldozat, Edwin Straver is elhunyt

B. A.B. A.
2020.01.24. 12:54
null
Edwin Straver (Fotó: motorsport.com)
Paulo Goncalves után újabb halálos áldozatot követelt a 2020-as Dakar rali: Edwin Straver a viadal utolsó előtti napján szenvedett súlyos balesetet, s bár napokon keresztül küzdöttek érte, nem tudták megmenteni az életét.

 

A 48 éves holland január 16-án esett le a motorjáról, melynek következtében eltört az egyik nyaki csigolyája, ráadásul tíz percre a szíve is leállt. A helyszínre érkező mentősök újraélesztették, majd Szaúd-Arábia fővárosába, az egyik rijadi kórházba szállították, ahol napokon keresztül életveszélyes állapotban feküdt. Később hazavitték Hollandiába, agyi sérülései azonban olyan súlyosnak bizonyultak, hogy pénteken elhunyt.

Straver harmadik alkalommal vett részt a Dakar ralin, a tavalyi, Peruban megrendezett futamon az első helyen végzett az Original by Motul kategóriában.

Legfrissebb hírek

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
18 órája

Afrika először – hamarosan útra kelnek ifjú olimpikonjaink Dakarba

Egyéb egyéni
2026.10.09. 11:31

A rali-vb mezőnye 39 év után visszatér az Egyesült Államokba

Egyéb autó-motor
2026.10.08. 17:31

Gyász: elhunyt Sóvágó Lajos, a magyar férfi tornászválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Torna
2026.10.07. 17:38

Gyász: elhunyt a szöuli olimpia tornászbajnoka

Egyéb egyéni
2026.10.05. 09:52

Szardínia-rali: pályafutása első vb-címét nyerte Elfyn Evans

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 16:45

Gyász: lelőtték a Botev Plovdiv tulajdonosát

Minden más foci
2026.09.30. 11:26

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
2026.09.26. 10:04