Dakar: Nem biztos, hogy újrakezdeném ezt a napot... – Szalay

TÓTH ANITA jelenti San Juan de MarconábólTÓTH ANITA jelenti San Juan de Marconából
Vágólapra másolva!
2019.01.14. 07:37
null
Szalay Balázsék nehéz szakaszon vannak túl (Fotó: Opel Dakar Team)
Kizárások, büntetések és egy pokoli kemény nap – elkezdődött a második menet a Dakaron, s a vasárnapi pályák feladták a leckét még a nagymenőknek is. Sébastien Loebé a szakaszsiker, Szalayék parádésan kezdtek, és sötétben értek célba.

 

Egészen furcsa dolog történt szombaton késő este az Opel Dakar Team táborhelyén. Amint arról beszámoltunk, a 398-as rajtszámú brazil side by side a harmadik szakaszon olyan szerencsétlenül jött le egy dűnéről, hogy az éppen a saját autója hátuljánál homokot lapátoló Bunkoczi Lászlót nekilökte az Opelnek, majd megállás nélkül továbbhajtott.

Amikor a navigátor megkérdezte tőle a maratoni első napján, hogy mégis mi volt az elgondolása, nem mutatott különösebb érdeklődést (azt mondta, ha megáll, ásnia kellett volna), ám amikor a szünnapon kiosztották a büntetéseket, rögtön más hangot ütött meg.

Cristian Baumgart odament a magyar csapathoz, és arra kérte a navigátort, vasárnap este menjen el vele a felügyelő testülethez, mert bár nem vette át az eset miatti kizárásáról szóló határozatot (így elrajtolhatott), a magyar terepralisra van szüksége ahhoz, hogy versenyben is maradhasson. Bunkoczi megígérte, hogy elmegy, a magyar csapat ugyanis nem óvott, de azért az jó hír, hogy a versenyvezetőség szemmel tartja, mi történik a pályán.

S hogy a felügyelő testület nem ismer tréfát a sportszerűtlenséggel kapcsolatban, arra jó bizonyíték, hogy kizárták a kamionos kategória összetett harmadik helyén álló Andrej Karginovot is, aki még a pénteki szakaszon hajtott be az egyébként nem a szurkolói zónában várakozó nézők közé. A szurkolók közül négyen elugrottak, az ötödik combcsontja azonban eltört, amikor a Kamaz jobb hátsó kereke alá került. Karginov segítségnyújtás nélkül továbbment – mentségére legyen mondva, hogy amikor a célban megtudta, mi történt, valósággal sokkot kapott, mert az egészből semmit sem érzékelt a hatalmas monstrum volánja mögött. A szünnapon pedig csapatfőnökével a hétszeres Dakar-győztes Vlagyimir Csaginnal együtt meglátogatta a kórházban fekvő dél-afrikai drukkert. Ez azonban nem változtat a helyzeten, hogy nélküle kezdődött el a Dakar hatodik napja.

Amely két szakaszból állt az autósoknak, és már az első, 84 kilométeres pálya alaposan feladta a leckét a versenyzőknek: hatalmas dűnéken kellett átverekedniük magukat, Stéphane Peterhansel tőle teljesen szokatlan módon meg is szenvedett velük, elakadt, ami miatt az első szakaszon meg kellett elégednie a 13. helyezéssel, miközben legfőbb ellenfele, Nasszer al-Attijah zavartalanul száguldott Sébastien Loeb nyomában. Ez az újabb jelentős veszteség azt is jelentheti, hogy a híres-hírhedt Tanaka-dűnék véget vetettek Peterhansel győzelmi álmainak. Aki persze a történtek után „repülő üzemmódba” kapcsolt, és kevés embert találni a táborban, aki ezeken a kilométereken beült volna mellé.

„Újabb buta hiba… – mondta Peterhansel. Nem ment rosszul a szakasz, amíg meg nem láttam Nanit (Roma) elakadva öt kilométerrel a cél előtt. Nem jelzett, hogy segítségre van szüksége, de miután két nappal ezelőtt ő húzott ki engem, úgy éreztem, kötelességem viszonozni a szívességet. De én is elakadtam, és ez húsz percembe került. Nem hiba volt, hülyeség – és a sok hiba miatt kezd kicsúszni a kezemből a győzelem esélye.”

Ám a lényegen mindez nem változtat: a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loeb nevéhez fűződött a szakaszgyőzelem (egymás után másodszor), és az összetettben feljött a második helyre.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az első szakaszon behúzott egy remek 24. helyet, s a másodikon huszadikként ért célba, igaz, kihagyott egy GPS-pontot, amelyért utóbb egyórás időbüntetés járt. Nem számított enyhítő körülménynek, hogy arra a pontra sötétben már tízből hét versenyző nem merészkedett be, egyszerűen azért, mert nem lehetett onnan kijönni…

„Borzalmasan nehéz nap volt, ha most újra kellene kezdenem, lehet, hogy nem vállalnám – mondta Szalay Balázs, aki a szakaszon a büntetés nélkül a 20. helyen ért célba, az összetettben pedig a 22. – Hosszú dűnézéssel kezdtünk, és nagyon élveztük, mert a Grandland X remek állapotban volt. Aztán odaértünk egy helyre, ahol öt-hat autó ásott, mi kikerültük őket, és megálltunk egy dűneletörésnél, hogy szétnézzünk, csakhogy utána akárhogy igyekeztem, a motor nem indult újra, csak miután hagytuk egy kicsit lehűlni. Ettől kezdve nem mertem leállítani a kocsit, még a defektes kereket is a szervizponton cseréltük ki, de ott is be kellett tolni. Mégsem ez volt a legnagyobb problémánk, hanem az, hogy valaki elakadt a pálya második részének vége felé, emiatt a mezőnyt negyven percig váratták, és közben ránk sötétedett, és volt egy GPS-pont, amit sötétben egyszerűen nem lehetett megközelíteni. A körülöttünk érkezők közül senki meg sem próbálta. A táborba érkezéskor nem volt olyan, aki ne kapott volna jegyzőkönyvet az ominózus GPS-pont kihagyásáról. Várjuk, hogyan dönt a felügyelő testület…”

A motorosoknál megint történt egy fejsérüléssel járó baleset – a spanyol Lorenzo Santolino esett hatalmasat. A szakaszt az egész nap remekül (és okosan) motorozó Pablo Quintanilla nyerte meg, aki ezzel az összetettben is átvette a vezetést.

„Nagyon nehéz pálya volt – szögezte le Quintanilla. – Az elejétől kezdve húztam a gázt, ahogy bírtam, utolértem Kevint (Benavides) és megelőztem, de a 290. kilométernél gondjaim támadtak az itinerrel, nem tudtam többé olvasni, így muszáj volt Kevint követnem. Már majdnem a célban voltunk, amikor elkezdett folyni az üzemanyag a motoromból. Szerencsére nem fogyott ki a végéig. Nehéz és stresszes nap volt, de fantasztikusan végződött.”

A szatmárnémeti Gyenes Emánuel a 39. helyen ért célba, ami nagyon jó eredmény, a KTM-pilóta mégsem mosolygott. „A Tanaka-dűnéken haladtam éppen, amikor észrevettem, hogy folyik a víz a motorból. Imádkoztam, hogy meg ne ragadjon a motor, de mentem tovább, míg kiértem egy aszfaltútra, ahol kaptam vizet és onnantól folyamatosan töltögettem újra. Sokat szenvedtem, de ha már eddig eljöttem, nem akarok most kiesni” – mondta Gyenes, aki hét hete szenvedett felkartörést a Dakar előtti utolsó teszten.

A verseny hétfőn a San Juan de Marcona közelében lévő dűnének, egy hurokszakasszal folytatódik, s ha hinni lehet az előrejelzéseknek, ez lesz a Dakar legnehezebb szakasza…

41. DAKAR RALI
6. nap, Arequipa–San Juan de Marcona (össztáv az autósoknak/motorosoknak: 810/838 km, ebből szelektív szakasz: 290/317 km). Autósok:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008) 3:39:21, 2. Al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 2:17 p h., 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 6:56 p h., …28. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:53:52 ó h.. Motorosok: 1. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) 3:50:47, 2. Benavides (argentin, Honda) 1:52 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 4:21 p h., …39. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:39:54 ó h. Kamionosok: 1. Sjarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 4:28:25, 2. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 5:45 p h., 3. Villagra, Yacopini, Torlaschi (argentin, Iveco) 6:15 p h.
Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 21:01:31, 2. Loeb, Elena 37:43 mp h., 3. Peterhansel, Castera 41:14 p h., …25. Szalay, Bunkoczi 11:08:55 ó h. Motorosok: 1. Pablo Quintanilla 20:45:13, 2. Brabec (amerikai Honda) 4:38 p h., Price (ausztrál, KTM) 5:17 p h., …39. Gyenes 7:22:46 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 24:28:33, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 10:13 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:50:03 ó h.

JOAN NANI ROMA: VÉGIG KIÉLEZETT LESZ!
Azon kevesek közé tartozik, akik autóval és motorral is nyertek Dakart – eddig konkrétan hárman vannak ilyenek: Hubert Auriol, Stéphane Peterhansel és ő, vagyis Joan „Nani” Roma. Szerinte teljesen más kihívásnak kell megfelelni, amikor egyedül állsz a motoron, az arcodba vág a szél és egymás után hagyod magad mögött a dűnéket, mint amikor ülsz egy „dobozban”, másodmagaddal. Persze, azért az sem rossz.
A legutóbbi Dakaron furcsa balesetet szenvedett: egy ugrató után földet érve elveszítette az eszméletét és az autója tehetetlenül borult fel. Innen kellett visszakapaszkodnia, és mostanra kijelenthetjük, hogy sikerült. Nyert versenyeket (többek között a magyar vk-futamot), s szépen lassan visszajött az önbizalma is. Jelenleg negyedik az összetettben, s emberségét mutatja, hogy a szünnap előtti szakaszon úgy is eltöltött majdnem tíz percet azzal, hogy kirángassa Stéphane Peterhanselt a süppedős homokból (elsőre elszakadt a kötél), hogy ők azon felül, hogy csapattársak, bizony közvetlen riválisok is. „Tudtuk, hogy milyen nehéz lesz itt Peruban, és azt hiszem, a második menet még fárasztóbb lesz, mint az első volt – nyilatkozta Roma. – A célvonalig elképesztően izgalmasnak ígérkezik a harc, bármi megtörténhet, még az utolsó métereken is.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik