Autósport: Keszthelyi Vivien hivatalos tesztpilóta lesz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.28. 12:49
Hivatalos teszt- és tartalékpilótaként Keszthelyi Vivien is bekerült a W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozatba.

A 18 éves magyar pilóta menedzsmentjének csütörtöki tájékoztatása szerint harminc országból több mint százan jelentkeztek a sorozatra, amelyben az utolsó szűkítést követően tizennyolcan indulhatnak majd, s mellettük négy tesztpilóta, köztük Keszthelyi utazik a mezőnnyel.

A fiatal versenyző a futamokon tesztelheti a Formula–3-as autókat, s bármilyen probléma esetén beugróként indulhat.

A szervezők a W Series első idényében hat, egyenként 30 perces versenyt terveznek Európában, többségében korábbi F1-es pályákon. A versenyautók azonos teljesítményű, 1.8 literes motorral felszerelt Formula–3-as gépek lesznek.

Az F1-ben az olasz Lella Lombardi 1974 és 1976 között, első nőként, 12 futamon indult, s fél pontot szerzett az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon. Honfitársa, Giovanna Amati 1992-ben próbálkozott meg a versenyzéssel, de nem érte el a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik