AutoGP: Kiss Pál Tamás szezon közben váltott csapatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.17. 08:58
null
Kiss Pál Tamás eddig még nem versenyzett, csak tesztelt a Red Bull Ringen
Az előttünk álló hétvégén rendezik meg az AutoGP World Series hatodik versenyhétvégéjét az ausztriai Red Bull Ringen, ahol a mezőny magyar tagja, Kiss Pál Tamás már nem az osztrák Zele Racinggel, hanem a brit Virtuosi UK-vel áll rajthoz.

 

Három héttel ezelőtt Kiss Pál Tamás Imolában élete legrosszabb AutoGP-s versenyhétvégéjét produkálta, miután a pénteki szabadedzések során technikai problémákkal küzdött, a szombati és vasárnapi futamon pedig a kötelező kerékcserék során csapata által elkövetett hibáknak esett áldozatul.

A gyenge szereplés miatt a korábban futamot is nyerő, a bajnoki címért harcban lévő pilóta komoly hátrányba került legfőbb riválisaival szemben három fordulóval a bajnokság vége előtt.

A magyar versenyző az elmúlt három hétben a pályán kívül, ahogy az idény során eddig a pályán is mindent megtett azért, hogy továbbra is a legjobbakkal szállhasson harcba a győzelemért. Ennek eredményeképpen hosszas gondolkodás és mérlegelés után pedig úgy döntött, hogy csapatot vált szezon közben, és azzal a Virtuosi UK-vel folytatja a bajnokságot, amellyel kiválóan szerepelt a tavaly év végi tesztnapokon Jerezben.

„Nehéz döntést kellett meghoznom, de a pályafutásom jelenlegi szakaszában talán minden eddiginél fontosabb az eredményesség, ehhez pedig úgy érzem, hogy csapatot kell váltanom. A szezon elejét nagyon jól kezdtük, minden adva volt a további sikerekhez, de már a Hungaroringtől kezdve komoly problémáink adódtak, Imolában pedig minden rossz egyszerre jött. A Zele Racing minden tagját tisztelem és nagyon hálás vagyok nekik az eddig nyújtottakért. Barátként tekintek rájuk, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Úgy gondolom, hogy a Virtuosinál biztosítani tudják számomra, ami az utóbbi versenyeken hiányzott, és így eredményes, szép jövő áll előttünk. Jerezben bizonyították, hogy mennyire profik, és bár sokáig tárgyaltunk arról, hogy idén náluk szerepelek, akkor még nem sikerült megegyeznünk, most azonban elhárult minden akadály" – mondta el Kiss Pál Tamás.

Spielbergben tehát már nem a Zele Racing, hanem a Virtuosi UK pilótájaként köszönthetjük Kiss Pál Tamást, aki korábban még soha nem versenyzett a Red Bull Ringen. Igaz, tesztelni már tesztelt a népszerű osztrák pályán, legutóbb pedig az MTVA Formula–1-es szakértőjeként járt arrafelé.

A versenyhétvége programja a szokásoktól eltérően szombat délelőtt veszi kezdetét egy negyvenöt perces szabadedzéssel, a délutáni folytatásban pedig az időmérő következik. Az első és a második futamra vasárnap kerül sor. A versenyeket az Eurosport élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik