Amikor fél Florida sem lehet akadály

NASCAR

Minden idők egyik legjobb versenyén minden idők egyik legnagyobb győzelmét aratta Tony Stewart a NASCAR Sprint-kupa idei idényzáróján Miami külvárosában, Homesteadben, egyúttal – 2002 és 2005 után – harmadszor is megnyerte az első számú NASCAR-szériát. A bajnoki címért folyó csatározás sohasem tapasztalt izgalmakat hozott, a sorozat történetében először fordult elő pontazonosság a végelszámolásnál; Stewart és a második helyezett Carl Edwards egyformán 2403 pontot gyűjtött.

Hiába volt Edwardsé a legtöbb pole (4) az idényben (Stewartnak csak egy volt), hiába került be ő a legtöbbször (19) az első ötbe (Stewart: 9), hiába volt övé a legtöbb (26) top10-es pozíció is a mezőnyben (Stewart: 19), és hiába kereste ő a legtöbbet (8 485 989 dollár; ez kétszer több, mint a hetedik Dale Earnhardt Jr. éves pénzdíja) az évad során (Stewart: 6 529 871), nem a legkiegyensúlyozottabb pilóta, hanem a legjobb formáját a legfontosabb pillanatokra tartogató sofőr nyerte meg a bajnoki trófeát.

Stewart hihetetlen teljesítménnyel rukkolt ki a Sprint-kupa első 12 versenyzőjét felvonultató úgynevezett Chase-fázisban (ahova győzelem nélkül, a kilencedik helyen érkezett): tízből ötször diadalmaskodott, miközben a nagy rivális egyszer sem – ez döntött a végén.

Az utolsó futam lenyomata volt az egész szezonjának, bámulatos kapaszkodást mutatott be (kettőt is), összesen 118 előzést végrehajtva. „Azt hiszem, Tonynak ez volt a legjobb viadala karrierje során" – méltatta a győztest a gyerekkori bálvány, a hétszeres IndyCar-bajnok A. J. Foyt, amire Stewart szerényen csak annyit mondott, hogy „az egyik legjobb volt", hozzátéve: „Olyan érzésem volt a száztizennyolc autó megelőzése közben, mintha fél Floridát kerülgettem volna..."

A Ford 400-on összesen 65 kört vezető Stewart (Edwards 119 körön át haladt az élen) az első Alan Kulwicki 1992-es diadala óta, aki kettős minőségben, tulajdonosként és pilótaként egyaránt a dobogó tetejére állhatott az első számú NASCAR-sorozatban.