Africa Race: tíz év után újra Kovácsék a legjobb kamionosok!

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2020.01.18. 20:57
null
A képen (balról) Czeglédi Péter, Ács László, Kovács Miklós
A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió másodszor is megnyerte a kamionos kategória küzdelmeit az Africa Race-en.

 

Van még 292 kilométerük a Rózsaszín-tó partján felállított céldobogóig, de mért szakasz már nem szerepel az útvonalban, úgyhogy szombaton megszületett az idei Africa Race végeredménye. Magyar sikerrel zárult a verseny, hiszen a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió 2010 után az idén újra megnyerte a kamionos kategória küzdelmeit, az autós-kamionos összevont értékelésben pedig második lett.

„Fantasztikus érzés, hogy újra sikerült győzni, túlzás nélkül ez a legnagyszerűbb pillanat! – mondta Kovács Miklós. – Tizedszer vagyunk itt, tíz év után nyertünk újra annak köszönhetően, hogy a csapat minden tagja remek munkát végzett, hogy végig motiváltak voltunk. Nagyon várom, hogy vasárnap újra ott legyünk a Rózsaszín-tó partján a magyar lobogóval.”

Több mint 6500 kilométert teljesített a Dakar klasszikus útvonalán (Marokkó, Mauritánia, Szenegál) haladó mezőny, melynek első alkalommal tagja volt a Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter kamionos trió is, amely remekül helytállt. A Scania-alakulat két szakaszgyőzelmet is aratott, és az összetettben a második helyen zárt Kovácsék mögött.

AFRICA RACE
11. szakasz. Ididni–Saint Louis (össztáv: 473.65 km, ebből szelektív: 187.16 km). Autósok:
1. Patrice Étienne, Jean-Pierre Saint Martin (francia, Can-Am) 2:19:17. Kamionosok: 1. Johan Elfrink, Dirk Schuttel (holland, Mercedes) 2:27:30, 2. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 39 mp h., 3. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter (magyar, Scania) 5:16 p h. Motorosok: 1. Paolo Lucci (olasz, Husqvarna) 2:14:38
Az összetett állása. Autósok: 1. Patrick Martin, Lucas Martin (francia, Mercedes) 49:15:11. Kamionosok: 1. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László 50:22:04, 2. Fazekas Károly, Horn Albert, Csákány Péter 3:36:17 ó h. Motorosok: 1. Alessandro Botturi (olasz, Yamaha) 48:47:30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik