A sivatagban elválik, ki a legény a gáton

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2011.01.05. 21:59
null
Carlos Sainz négyből a harmadik szakaszgyőzelmét aratta az idei Dakaron (Fotó: Reuters)
Címkék
Carlos Sainz és Marc Coma vezet az összetettben a Dakar-rali negyedik szakasza után. A neheze azonban még csak most jön: a viadal első igazán kemény szakasza csütörtökön következik a sivatagban.

Átkeltek az Andokon. A Dakar-karaván 4800 méteres magasságban, Paso de Jamánál haladt át a argentin-chilei határon, ami nemcsak az autókat és motorokat, hanem a versenyzőket is megviselte. (Nem csoda, hiszen ez a Mont Blanc magassága...) Nehezebben vettek levegőt, volt akinek a feje is megfájdult, volt, akinek le kellett szállnia a motorjáról, a rendezők azonban semmit sem bíztak a véletlenre: 30 autó állt az út mentén oxigén-tartállyal felszerelve, hogy segítsen azokon, akiket elkapott a magaslati betegség. S hogy megkönnyítsék a határátkelést, a 2500 tagú Dakar-karaván útlevelét már előző nap, a táborban ellenőrizték, így nem kellett sokat ácsorogni 4800 méteren.

S ez még csak az első próba volt ezen a napon, hiszen miután leereszkedtek 3300 méterre, jöhetett a szerdára rendelt szelektív szakasz, az első a sivatagban és úttalan utakon.

A motorosoknál Marc Coma egyenlített: legfőbb riválisához, Cyril Despres-hez hasonlóan már ő is két szakaszgyőzelemnél tart, s az összetettben is átvette a vezetést, igaz, csak egy paraszthajszállal – mindössze két másodperccel.

„Rövid szakasz volt, de számomra nagyon fontos. Nehéz volt elsőként rajtolni, de elégedett vagyok – remélem ez a verseny végéig így is marad. Az összetett vezetés jelenleg másodlagos, az utolsó napon kell vezetni, nem közben. Ráadásul most két pokoli nap következik..." – jósolta Coma, aki ezek szerint hamarabb átállította az agyát, mint a címvédő Despres. Ők ketten egyébként rettenetesen szeretik „gyepálni egymást", mindketten élvezik a késhegyre menő csatát.

„Második vagyok, két másodperc a hátrányom és kettes a rajtszámom – hát nem vicces?" – mosolygott Despres a nap végén. Érdekes amúgy, hogy kettejük mögött már 20 perc (!) különbséggel lemarad a harmadik helyen tanyázó chilei közönségkedvenc, „Chaleco" López-Contardo.

„Gyorsan eltelt ez a nap. Sokkal jobban érzem magam hazai földön, noha a versenyzés jóval nehezebb lesz csütörtöktől. Cyril és Marc őrült tempót diktál, amit egyelőre nem tudok tartani, igaz, jobban is szeretem azokat a szakaszokat, ahol mi magunk találjuk meg az utat, nincs kijelölve. Megpróbálok azért az éllovasok nyomába eredni, de ez nem lesz könnyű, a motorjaik ugyanis tökéletesek és ők maguk is kitűnő pilóták. Persze, mindig emlékeztetem magam: sok van még hátra a versenyből..." – mondta López-Contardo.

Az autósoknál Carlos Sainz a négyből harmadik szakaszgyőzelménél tart, aminek elvileg örülnie kellene, a célban mégis az szaladt ki a száján: „Remélem valaki gyorsabb volt nálunk, mert akkor nem nekünk kell elsőként rajtolnom csütörtökön, nem nekünk kell az utakat keresni. A helyzet ugyanis most fordul komolyra, bemegyünk az Atacama sivatagba..." – mondta Sainz, aki csapattársát, Nasszer al-Attijaht és Stéphane Peterhanselt előzte meg ezen a szakaszon. Érdekesség, hogy az ellenőrző pontnál még a Mr. Dakar becenévre hallgató kilencszeres Dakar-győztes Peterhansel vezetett, utóbbi azonban defektet kapott (46 kilométerrel a cél előtt), ami miatt hátrányba került.

„Ez volt az a szakasz, amit meg kellett volna nyerni – mondta Peterhansel, akinek nem a defekt volt az egyetlen csínytevése, még reggel egy kicsit megtörte az ablakot is a Touaregen, úgyhogy az végig lifegett. – Nem taktika volt a részemről a lemaradás, de még az is lehet, hogy előnyünkre válik majd, hiszen harmadikként könnyebb menni a sivatagban."

Az autósokkal kapcsolatos hír, hogy Robby Gordon lapzártánkig nem tudott elrajtolni a szakaszon – a hírek szerint motorgondok miatt.

 32. DAKAR-RALI
4. SZAKASZ, SAN SALVADOR DE JUJUY-CALAMA (761 KM, GYORSASÁGI: 207 KM)
AUTÓSOK
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Volkswagen) 1:57:09 óra
2. Nasszer al-Attijah, Timo Gottschalk (katari, német, Volkswagen) 50 mp hátrány
3. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, BMW) 1:22 perc h.
...32. Curic, Horn (horvát, magyar, Mitsubishi Pickup) 2:38:16 ó h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Sainz, Cruz 11:09:14 óra
2. al-Attijah, Gottschalk 4:24 p h.
2. Peterhansel, Cottret 5:41 p h.
...31. Curic, Horn 3:32:08 ó h.
 
MOTOROSOK
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 2:04:00 óra
2. Cyril Despres (francia, KTM) 16 mp hátrány
3. Francisco Lopez Contardo (chilei, Aprilia) 2:05 p h.
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
1. Coma 11:43:12 óra
2. Despres 2 mp hátrány
3. Lopez Contardo 20:12 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik