A közönség tombolt, Michelisz pazar rajtja dobogót ért

Vágólapra másolva!
2011.06.05. 13:17
null
Michelisz Norbert kiválóan versenyzett a vasárnapi első futamon (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A BMW-vel versenyző Michelisz Norbert a második helyen végzett a túraautó-világbajnokság vasárnapi hungaroringi állomásának 1. futamán. A magyar versenyző jó rajt után kapaszkodott fel az ötödikről a 2. helyre, és meg is őrizte azt az élről induló svájci Alain Menu (Chevrolet) mögött.

 

A lelátókon rengetegen gyűltek össze, a célegyenesben szinte teljesen megtelt a tribün – az M3-as autópályán még fél órával a rajt előtt is több kilométeres sor állt – a fedett részen magyar zászlót rajzolt ki a szurkolók által összeállított élő kép, a koreográfia aztán minden körben megismétlődött. Kiváló atmoszférában készülődtek a rajtra a versenyzők, Zengő Zoltán csapatfőnök élvezte, hogy tízezrek figyelme szegeződik rá.

A repülőrajt után a célegyenes végén az első sorból induló két Chevrolet közül a bajnoki címvédő Yvan Mulleré megcsúszott, lendületet veszített, és így jártak a külső ívre helyezkedő riválisok is. Így a harmadik sor belső ívéről induló Michelisz szemfülesen az éllovas Menu nyomába eredhetett a belső íven, miután a kettes kanyarban sikerült leráznia a seatos Gabriele Tarquinit.

Norbi a 2. körben a leggyorsabb volt a pályán, azaz közeledett Menuhöz, Tarquinitól pedig egyre inkább elszakadt. Néhány körig szorongatta a svájcit, a közönség pedig hangos ovációval kísérte a célegyenesben – az F1-es autókkal szemben a túraautó-vb-n szereplő négykerekűkben lehet hallani a közönség által keltett hangzavart. Michelisz az 5. körben leszakadt az éllovastól, s ezután őrizte másfél-két másodperces hátrányát. Fontosabb volt, hogy biztonságos távolságban tudott maradni a Javier Villával küzdő Tarquini előtt – körönként egy másodpercet adott az üldözőknek.

Az utolsó előtti körben Michelisz újra egy másodpercen belül került Menuhöz képest, de támadni nem tudta. Kiváló eredményt ért el, megszerezte a szombaton a szurkolóknak megígért dobogós helyezést.

Mögötte nagy csata alakult ki, Villa és Tarquini több kanyaron keresztül lökdöste egymást, s az olasz az 5-ös kanyarban, a dombtetőn kisodródva Yvan Muller és Robert Huff mögé is visszaesett. Villa lett a harmadik, de a sportfelügyelők jelezték: vizsgálatot indítottak ellene sportszerűtlen versenyzés (a pályát elhagyva szerzett előnyt, mielőtt meglökte volna a seatost) gyanúja miatt.

Az eredményhirdetésre Michelisz lepedőnyi méretű magyar zászlóval érkezett meg, a dobogón Menu odasúgott valamit a magyarnak, akire talán még futamgyőztesként is irigykedett.

"Nagyon nehéz volt a rajt, amikor láttam, hogy tudom tartani az első ritmusát, felmerült bennem, hogy megpróbálok előzni, de végül ennyi volt a maximum. Ez is szinte több, mint amit előzetesen reméltem" – nyilatkozta Michelisz a verseny után.

Michelisz az összetett pontversenyben feljött a hatodik helyre, s a fél kettőkor kezdődő második futamon tovább faraghatja hátrányát az előtte állókkal szemben.

TÚRAAUTÓ-VB, HUNGARORING, 1. FUTAM (12 kör)
1. Alain Menu (svájci, Chevrolet Cruze)
2. Michelisz Norbert (magyar, BMW 320i) 1.047 mp h.
3. Javier Villa (spanyol, BMW 320i) 17.383 mp h.
4. Robert Huff (brit, Chevrolet Cruze) 17.983 mp h.
5. Yvan Muller (francia, Chevrolet Cruze) 18.385 mp h.
6. Gabriele Tarquini (olasz, Seat Leon) 18.780 mp h.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik