Virágzó szerkesztőség élén

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2024.04.18. 16:43
„Igazgatósági vacsora a legrégibb munkatársakkal. Álló sor balról: dr. Tavasz István, Mattanovich Béla, dr. Mamusich Mihály, Arató Géza, Hoppe László, Kultsár István†, Molnár Géza, Farkasházy Tibor. Ülő sor balról: Kelemen Aurél felügyelő bizottsági alelnök, ifj. v. Horthy Miklós igazgatósági elnök, dr. Balogh László.” (Vadas Gyula itt magát nem jelölte, ő az ülő sorban jobbról a második – Cs. P.)
Vadas Gyula fotógyűjteménye, 2. rész: a család jóvoltából betekintést nyerhettünk a Nemzeti Sport korszakos főszerkesztőjének (1919–1943) fényképalbumába, amelyből ezúttal a sportlap vezetőjeként töltött időszak emlékeire fókuszáltunk.

Lenyűgöző fotókincset ismerhettünk meg Vadas Gyula családjának köszönhetően: az 1886-ban született jogász, sokoldalú sportember, sportirányító és lapvezető albumba rendezett, saját kommentárjaival kiegészített fényképeit háromrészes sorozatunkban az olvasókkal is megismertetjük. A nyitó cikkben taglalt sportolói és katonai emlékeket követően, második összeállításunkban a Nemzeti Sport főszerkesztői korszakából (1919–1943), a magyar sportélet két világháború közötti fényes éveiből válogattunk fotókat, megőrizve az eredeti képaláírásokat. Az albumot már nyugdíjasként, jóval az események után készítette el Vadas Gyula, ez magyarázza, hogy egyes dátumok utolsó számjegyét nem írta oda (talán később tervezte pontosítani az időpontot), az ilyen helyeken mi kérdőjelet tettünk a szám végére. Mint több fotó is tanúsítja, kiemelt esemény volt a fénykorát élő sportlap életében az 1933-as jubileumi ünnepség, amelyen – a kimaradt évfolyamokat nem számolva – fennállásának 25. évfordulóját ülte a szerkesztőség. A bejegyzések számot adnak arról a figyelemre méltó szokásról is, hogy Vadas Gyula évente misét mondatott az újság évfordulóján, a templomban összegyűlt sportújságírók a programot rendszerint közös uzsonnázással folytatták. 

A Nemzeti Sport főszerkesztőjeként 1922-ben
„A Nemzeti Sport 1932 évi Karácsonyi Nagydíját a válogatott vízipólócsapat nyerte. A díj ünnepélyes átadása a Nemzeti Sportuszodában. Beszédemet a MUSZ elöksége élén ifj. v. Horthy Miklós hallgatja. Mögötte: 1. v. Béldy Alajos†, 2. Komjádi Béla†”
„Millenáris pálya. Az 193? évi bukósisakos pünkösdi nagydíj rajtja. Jobbról: Schmidt, Istenes, Szekeres, Vida.  A háttérben Molnár Géza kerékpáros-rovatvezetőmmel beszélgetek.”
„A Nemzeti Sport fogadó délutánja a Nemzeti Kaszinó éttermében 25 éves jubileuma alkalmával (a háború előtti, régi N. Sp. 10 évét is beleszámítottuk) – 1933. március 17. A MUSZ küldöttsége élén Homonnay Tivadar elnök üdvözlő beszédét mondja. Mögötte (balról): dr. Balogh László, dr. Beleznai László, Jónás István, Dinnyés Lajos, vitéz Béldy Alajos, Kéler Tibor, Szűcs János, Méray János, Náday Imre.”
„Az UTE küldöttsége. Balról: Kalmár István munkatárs, én, Hoppe László felelős szerkesztő, Langfelder Ferenc UTE-igazgató, Kis Zoltán ügyvezető alelnök, Arányi Árpád alelnök.”
„Az utolsó »évfordulós« villásreggeli Gundelnál – 1943. június 3. Előzőleg a Thököly úti Szt. Domonkos-templomban mondattunk szentmisét. Több volt munkatárs is jelen van.”
A főszerkesztő lapjával az 1920-as évek közepén
„A Bp. Labd. Alszöv. küldöttsége. Balról: Gerhárd Lajos hírlapíró, én, Hoppe, Zsarnóczay János elnök.”
„A Nemzeti Sport berlini szerkesztősége az 1936. évi olimpia hónapjára bérelt villában. (Charlottenburgi villanegyed, Ulmen-Allee)”
Egyik évforduló alkalmával rendezett vacsora a szerkesztőség és kiadóhivatal tagjaival. A jobbomnál (a képen balra) Howorka Ottó bécsi munkatársam ül. Az álló sorban jobbról a második Feri sógorom.”
„193? óta az évfordulón misét mondattam s utána tízóraizni mentünk. Ezen a képen a Regnum Marianum-templomból jövet a Szépművészeti Múzeum lépcsőin állunk. Utána a Gundelbe mentünk. (Tőlem a képen balra a második dr. Stollár Béla†)”

 

„Évfordulós vacsora.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. április 13-i lapszámában jelent meg.) 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik