Közönségsiker volt az Ezüstgerely-kiállítás

   Munkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 21:04
Fotó: Dr. Schmidt Ádám
Közel 700 000 embert ért el négy hét alatt, így naponta 25-27 ezer ember láthatta az alkotásokat az Allee Bevásárlóközpontban január 15. és február 11. között megrendezett Ezüstgerely-kiállításon – közölte kedden a Sportért felelős államtitkárság.

 

A Nemzeti Sportügynökség által rendezett tárlat célja az érdeklődők inspirálása volt, hogy a sport váljon a mindennapjaik természetes részévé.

A tavaly megújult Ezüstgerely Művészeti Pályázat az atlétika világát állította középpontjába.

„Az atlétika az a sport, amelyet nemcsak évezredek óta művel az emberiség, hanem az élet mindennapi mozgásformáit is magában foglalja. Az atlétika tehát szó szerint az élet része. A kiállítással szerettük volna egyedülálló szemszögből bemutatni a sportágat, ezzel is maradandó élményt nyújtva a látogatóknak. Bízunk benne, hogy a tárlat többeket inspirált arra, hogy elkezdjenek sportolni” – mondta a kiállítással kapcsolatban Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, az Ezüstgerely Művészeti Pályázat bírálóbizottságának elnöke.

A bírálóbizottság tagja volt lapunk főszerkesztője, Szöllősi György is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik