Fallabda: továbbra is Oszkó Péter a Magyar Fallabda Szövetség elnöke

Vágólapra másolva!
2024.02.02. 12:18
Ismét Oszkó Pétert választották elnöknek az MF(S)Sz közgyűlésén (Fotó: squash.hu)
Ismét Oszkó Pétert választották elnöknek a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tisztújító közgyűlésén.

A csütörtöki ülésen megjelent egyesületek és tagszervezetek egyhangú bizalmat szavaztak a pályázó új elnökség minden tagjának, ahogy az újjáalakuló felügyelő bizottságnak is – olvasható a MF(S)Sz honlapján.

Az elnökség és a felügyelő bizottság három évre, 2027. februárig látja el feladatait. Oszkó Pétert először 2022 februárjában választották meg, a korábbi pénzügyminiszter, üzletember akkor Süle Gábort váltotta az elnöki székben, aki előzőleg lemondott tisztségéről.

„2024-től várakozásaim szerint a szövetség rendezett szervezeti háttérrel és folyamatosan bővülő tervekkel tud nekivágni a fallabda sportágának hazai szervezésével és képviseletével kapcsolatos feladatoknak. Különös hangsúly fog esni az utánpótlás bővítésére és a fallabdázó közösség személyi bázisának növelésére, de legalább ilyen fontos lesz az aktuális felnőtt versenyzők támogatása, illetve a masters korosztály aktivitásának fenntartása, akár fokozása is” – mondta Oszkó Péter az MTI-nek.

A következő négy év meghatározó lesz a hazai és nemzetközi fallabdában, mivel 2028-ban, Los Angeles-ben bemutatkozhat a sportág az olimpián.

„Az a körülmény, hogy a sportág 2028-ban szerepelni fog az olimpiai játékok programján, jó lehetőséget ad arra is, hogy az ehhez szükséges támogatói forrásokat folyamatosan bővítsük, illetve akár arra is, hogy a szövetség a következő három évben elérje, hogy saját fizikai infrastruktúrán, saját használatú ingatlanban, akár nemzetközi versenyek megrendezésére is alkalmas pályarendszerrel tudjon folyamatosan üzemelni” – jegyezte meg Oszkó Péter.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik