Párizs 2024: kiválasztották a fáklyahordozókat

Vágólapra másolva!
2024.01.19. 12:34
Megvan, kik hordozzák az olimpiai fáklyát (Fotó: Imago Images)
A francia házigazdák kiválasztották azt a 11 ezer embert, aki szerepet kap a nyári, párizsi olimpia és paralimpia lángját vivő stafétákban.

Az ötkarikás ügyekben járatos insidethegames.biz portál szerint több mint százezren jelentkeztek a váltó tagjának, s a majdani lángot hordozók nyolcvan százalékát értesítették, hogy bekerült a kiválasztottak közé. A többiek, köztük neves sportolók és különböző hírességek kilétét csak később fedik fel a meglepetés fenntartása végett.    

A tizenegyezer emberből, akiknek a fele nő, tízezren vihetik majd az olimpiai lángot, s ezren a paralimpiáét. A fáklyahordozók minden korosztályt képviselnek, s közéjük minden francia megyéből került be kiválasztott.

A hagyományoknak megfelelően a görögországi Olümpiában fellobbanó olimpiai láng a háromárbocos Belem hajó fedélzetén május 8-án érkezik meg Marseille-be, s onnan indul majdnem három hónapos útjára, július 26-ig több mint négyszáz francia települést, és öt tengerentúli régiót – Francia Guyanát, Réuniont, Francia Polinéziát, Guadeloupe-ot és Martinique-et – is érintve, mielőtt felbukkan az ötkarikás játékok Szajnára tervezett megnyitóünnepségének színhelyén.

A paralimpia lángja augusztus 25. és 28. között több mint félszáz településen halad át, majd megérkezik a főváros szívében levő térre, a Place de la Concorde-ra, ahol a nyitóceremóniát tartják.
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik