Darts-vb: francia történelem, hongkongi csoda, Price-gála

Vágólapra másolva!
2023.12.19. 00:11
null
Gerwyn Price magabiztos győzelemmel kezdett (Fotó: Getty Images)
A 2021-es világbajnok Gerwyn Price magabiztos játékkal jutott be a darts-vb harmadik fordulójába. A hétfő esti program első fordulós mérkőzésein megszületett a PDC-vb első francia győzelme, illetve az eddigi talán legnagyobb meglepetésre a hongkongi Man Lok Leung 0:2-ről legyőzte a holland Gian van Veent.

Belga–francia összecsapással indult a hétfői program az Alexandra Palace-ban, és a PDC-vb-k első francia játékosa, Thibault Tricole az első két leg megnyerésével jelezte, hogy van keresnivalója Mario Vandenboegarde ellen. A belga az első játszmát még megfordította, de a 2022-es WDF-világbajnokságon döntőt játszó Tricole-t ez nem törte meg, a következő három szettet ő nyerte meg (mindegyik játszma nagyon szoros volt, valamennyiben kijátszották az 5-5 leget), és máris megszerezte Franciaország első győzelmét is.


Az U23-as vb-döntős, a Hungarian Darts Trophyn nyolcaddöntős holland Gian van Veen a hongkongi Man Lok Leunggal találkozott, és az első szettet 1–2-ről, a másodikat 0–2-ről fordította meg a nagyon jól játszó, de a kiszállózással bajlódó hongkongi ellen. Az ázsiai 17-szer, a holland 9-szer dobott duplára az első két játszmában, de Van Veen hatszor járt sikerrel, Leung pedig csak négyszer.

A harmadik játszmát is a hongkongi kezdte jobban, 2–0-ra elhúzott, de ebben Van Veen már nem tudott fordítani. A negyedik szett volt az első, amelyben a holland nyerte meg az első leget, de talán túlságosan is megnyugodott, miközben Leung kiszállózása felnőtt az átlaga mellé, és sorozatban három leget nyerve kiharcolta a döntő játszmát.

Van Veen ekkor már nagyon ideges volt, a meccsen 11 180-as kört dobó Leung pedig nem lassított, az ötödik szettben 2–0-nál még elrontotta az első meccsnyilát, és Van Veen szépíteni tudott, de aztán nem volt kérdés, a csaknem kilenc ponttal magasabb átlagot dobó hongkongi (aki végül 35-ször dobhatott duplára, szemben a holland 17 alkalmával) lezárta a vb eddigi legizgalmasabb mérkőzését, és a vb eddigi legnagyobb meglepetését aratta (ez volt Hongkong 4. sikere a PDC-vb-n), és készülhet a tavalyi elődöntős Gabriel Clemens ellen.


A nap harmadik meccsén a magabiztos teljesítményt nyújtó Martin Lukeman 92-es átlaggal, 50%-os kiszállózással győzte le négy szettben az új-zélandi Haupai Puhát, és magabiztosan jutott tovább a második fordulóba, amelyben Damon Heta vár majd rá.

A hétfőt az Alexandra Palace-ban a tavalyi fejhallgatós incidense óta először színpadra lépő Gerwyn Price zárta az első fordulóban a lengyel Krzysztof Kciukot legyőző Connor Scutt ellen. Az angol közönség a meccs elején már csak megszokásból is próbálta kizökkenteni az 5. kiemelt walesit, de hiába pfujoltak a kiszállóknál, Price keze nem remegett meg, 100 pont feletti átlaggal nyerte meg az első szettet, és elcsendesítette a nézőteret.

A második szettet is 3–0-ra nyerte meg a közönség legfeljebb amiatt zúgolódott, hogy 167-ről nem dobott rá a harmadik nyíllal a kiszállóra, hanem csak kerekített, mert Scutt még olyan magasan volt, hogy ráért biztosra menni. A harmadik játszma első legjét Scutt nyerte meg 121-es kiszállóval, aztán miután a két gyors leget nyerő Price öt meccsnyilat elhibázott, egyenlített 2–2-re. A végén Price bedobta a hetedik meccsnyilát, 3:0-ra megnyerte a mérkőzést, és készülhet a karácsony utáni folytatásra.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON

1. forduló
Mario Vandenbogaerde (belga, 85.59)–Thibault Tricole (francia, 85.21) 1:3
Gian van Veen (holland, 87.53)–Man Lok Leung (hongkongi, 96.26) 2:3
Martin Lukeman (angol, 92.03)–Haupai Puha (új-zélandi, 88.45) 3:1
2. forduló
Gerwny Price (walesi, 5., 98.01)–Connor Scutt (angol, 88.83) 3:0

A KEDDI PROGRAM
13.00: (Tv: Sport1)
1. forduló
Ian White (angol)–Goto Tomoja (japán)
Ritchie Edhouse (angol)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Keegan Brown (angol)–Boris Krcmar (horvát)
2. forduló
James Wade (angol, 13.)–Matt Campbell (kanadai)
20.00: (Tv: Sport1)
1. forduló
Steve Beaton (angol)–Wessel Nijman (holland)
Mike De Decker (belga)–Dragutin Horvat (német)
Ricardo Pietreczko (német)–Szuzuki Mikuru (japán)
2. forduló
Michael van Gerwen (holland, 2.)–Keane Barry (ír)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Kevin Doets (holland)
–Stowe Buntz (amerikai) 3:0
Mike De Decker (belga)–Dragutin Horvat (német)
Niels Zonneveld (holland)–Darren Webster (angol) 3:1
William O'Connor (ír)–Bhav Patel (indiai)

Mario Vandenbogaerde (belga)–Thibault Tricole (francia) 1:3
Ritchie Edhouse (angol)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Steve Lennon (ír)–Owen Bates (angol)
Jamie Hughes (angol)–David Cameron (kanadai) 3:1

Jim Williams (walesi)–Norman Madhoo (guyanai) 3:0
Radek Szaganski (lengyel)–Marko Kantele (finn)
Matt Campbell (kanadai)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3:2
Christian Kist (holland)–Luke Littler (angol)

Connor Scutt (angol)–Krzysztof Kciuk (lengyel) 3:0
Mickey Mansell (északír)–Hsziao Csen-cung (kínai)
Keegan Brown (angol)–Boris Krcmar (horvát)
Simon Whitlock (ausztrál)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki) 3:2

Keane Barry (ír)–Reynaldo Rivera (Fülöp-szigeteki) 3:1
Richard Veenstra (holland)–Ben Robb (új-zélandi)
Dylan Slevin (ír)–Florian Hempel (német) 1:3
Ryan Joyce (angol)–Alex Spellman (amerikai)

Scott Williams (angol)–Muramacu Haruki (japán) 3:1
Jermaine Wattimena (holland)–Fallon Sherrock (angol) 3:1
Martin Lukeman (angol)–Haupai Puha (új-zélandi) 3:1
Luke Woodhouse (angol)–Berry van Peer (holland)

Lee Evans (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki) 3:0
Ricardo Pietreczko (német)–Szuzuki Mikuru (japán)
Jules van Dongen (amerikai)–Darren Penhall (ausztrál) 1:3
Ian White (angol)–Goto Tomoja (japán)

Ricky Evans (angol)–Simon Adams (dél-afrikai) 3:0
Steve Beaton (angol)–Wessel Nijman (holland)
Cameron Menzies (skót)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák) 3:0
Gian van Veen (holland)–Man Lok Leung (hongkongi) 2:3

A 2. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Michael Smith (angol, 1.)
–Kevin Doets (holland) 3:2
Madars Razma (lett, 32.)–Mike De Decker (belga)/Dragutin Horvat (német)
Ross Smith (angol, 16.)–Niels Zonneveld (holland)
Chris Dobey (angol, 17.)–William O'Connor (ír)/Bhav Patel (indiai)

Rob Cross (angol, 8.)–Thibault Tricole (francia)
José de Sousa (portugál, 25.)–Ritchie Edhouse (angol)/Jeffrey de Graaf (svéd)
Jonny Clayton (walesi, 9.)–Steve Lennon (ír)/Owen Bates (angol)
Krzyszfof Ratajski (lengyel, 24.)–Jamie Hughes (angol)

Peter Wright (skót, 4.)–Jim Williams (walesi)
Raymond van Barneveld (holland, 29.)–Radek Szaganski (lengyel)/Marko Kantele (finn)
James Wade (angol, 13.)–Matt Campbell (kanadai)
Andrew Gilding (angol, 20.)–Christian Kist (holland)/Luke Littler (angol)

Gerwny Price (walesi, 5.)–Connor Scutt (angol) 3:0
Brendan Dolan (északír, 28.)–Mickey Mansell (északír)/Hsziao Csen-cung (kínai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 12.)–Keegan Brown (angol)/Boris Krcmar (horvát)
Gary Anderson (skót, 21.)–Simon Whitlock (ausztrál) 3:0

Michael van Gerwen (holland, 2.)–Keane Barry (ír)
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Richard Veenstra (holland)/Ben Robb (új-zélandi)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Florian Hempel (német)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Ryan Joyce (angol)/Alex Spellman (amerikai)

Danny Noppert (holland, 7.)–Scott Williams (angol)
Martin Schindler (német, 26.)–Jermaine Wattimena (holland)
Damon Heta (ausztrál, 10.)–Martin Lukeman (angol)
Josh Rock (északír, 23.)–Luke Woodhouse (angol)/Berry van Peer (holland)

Luke Humphries (angol, 3.)–Lee Evans (angol) 3:0
Callan Rydz (angol, 30.)–Ricardo Pietreczko (német)/Szuzuki Mikuru (japán)
Joe Cullen (angol, 14.)–Darren Penhall (ausztrál) 3:0
Ryan Searle (angol, 19.)–Ian White (angol)/Goto Tomoja (japán)

Nathan Aspinall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)/Simon Adams (dél-afrikai)
Daryl Gurney (északír, 27.)–Steve Beaton (angol)/Wessel Nijman (holland)
Dave Chisnall (angol, 11.)–Cameron Menzies (skót) 3:1
Gabriel Clemens (német, 22.)–Man Lok Leung (hongkongi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik