Darts: Pietreczko előre tart a londoni közönségtől

Vágólapra másolva!
2023.12.18. 18:07
null
Milyen lesz Ricardo Pietreczko kapcsolata a londoni közönséggel? (Fotó: Getty Images)
Nem titkolja, hogy fél az angol szurkolók viselkedésétől a londoni PDC dartsvilágbajnokságon kedd este debütáló Ricardo Pietreczko.

 

A német versenyző az őszi Grand Slam of Darts csoportkörében az angol Beau Greavesszel játszott, s úgy szenvedett 5–1-es vereséget, hogy az angol közönség teljesen ellene fordult, a kiszállóinál fütyült, a rontásainál ovációban tört ki. Pietreczko akkor a következő mérkőzésén, Nathan Aspinall ellen a bevonuláskor senkivel sem pacsizott, egyenesen a színpadra ment, ott is ignorált mindenkit, gyakorlatilag végighisztizte a találkozót, de így is legyőzte Aspinallt – más kérdés, hogy úgy is csoportutolsó lett.

Most a vb-n a kedd esti programban szintén hölgy versenyző ellen játszik, és bár nem angol, hanem japán riválisa lesz Szuzuki Mikuru személyében, az angol közönség most is könnyen ellene fordulhat. Ezzel Pietreczko is tisztában van, és a Bildnek adott interjújában elmondta, ha az Alexandra Palace-ban hasonló fogadtatásban részesül, mint Wolverhamptonban, megint a hideg oldalát fogja mutatni a közönségnek.

„Nem akar látni az angol közönség? Miért kellene szó nélkül elfogadnom ezt a viselkedést? Teljesen abszurd helyzet ez. Remélem, nem fordul elő újra az, ami a Grand Slamen, szeretném a vidám arcomat mutatni, akkor én is sokkal jobban érzem magam, hiszen az az igazi énem” – fogalmazott Pietreczko, aki a 32 kiemelt után a Pro Tour-ranglista legjobbjaként jutott ki a vb-re, miután megnyerte az idei utolsó European Tour-versenyt.

A budapesti Hungarian Darts Trophyn Major Nándor ellene aratta az első magyar Pro Tour-győzelmet, az MVM Dome-ban is nehezen kezelte a magyar közönség Majornak szurkolását Pietreczko, aki a váratlan helyzetben még inkább bohóckodással próbálkozott. Előtte inkább csak németországi versenyeken indult, ahol viszont éppen mellette állt a közönség, ezért is volt váratlan számára az új helyzet.

A vb másik női szereplőjét, az angol Fallon Sherrockot vasárnap este legyőző holland Jermaine Wattimena minimális szurkolói ellenszenvvel megúszta első körös mérkőzését, amely után elismerte, nem volt könnyű a feladat.

„Nagy volt a nyomás, ezt nem tagadom. De volt már ennél is nagyobb, hiszen játszottam a vébén Luke Humphrieszel, Gary Andersonnal és Joe Cullennel is. Nőkkel is játszottam már korábban is, még gyerekként, nem érzek emiatt különleges terhet – mondta Wattimena. – Sherrock ellen nagyon jól kell játszani, mert tudjuk, mennyire jó ő is, ha elkapja a fonalat. Volt olyan év, amikor összeomlottam volna, de most összeszedett voltam.”

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG
A HÉTFŐ ESTI PROGRAM
20.00:
(Tv: Sport1)
1. forduló
Mario Vandenbogaerde (belga)–Thibault Tricole (francia)
Gian van Veen (holland)–Man Lok Leung (hongkongi)
Martin Lukeman (angol)–Haupai Puha (új-zélandi)
2. forduló
Gerwny Price (walesi, 5.)–Connor Scutt (angol)

A KEDDI PROGRAM
13.00: (Tv: Sport1)
1. forduló
Ian White (angol)–Goto Tomoja (japán)
Ritchie Edhouse (angol)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Keegan Brown (angol)–Boris Krcmar (horvát)
2. forduló
James Wade (angol, 13.)–Matt Campbell (kanadai)
20.00: (Tv: Sport1)
1. forduló
Steve Beaton (angol)–Wessel Nijman (holland)
Mike De Decker (belga)–Dragutin Horvat (német)
Ricardo Pietreczko (német)–Szuzuki Mikuru (japán)
2. forduló
Michael van Gerwen (holland, 2.)–Keane Barry (ír)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Kevin Doets (holland)
–Stowe Buntz (amerikai) 3:0
Mike De Decker (belga)–Dragutin Horvat (német)
Niels Zonneveld (holland)–Darren Webster (angol) 3:1
William O'Connor (ír)–Bhav Patel (indiai)

Mario Vandenbogaerde (belga)–Thibault Tricole (francia)
Ritchie Edhouse (angol)–Jeffrey de Graaf (svéd)
Steve Lennon (ír)–Owen Bates (angol)
Jamie Hughes (angol)–David Cameron (kanadai) 3:1

Jim Williams (walesi)–Norman Madhoo (guyanai) 3:0
Radek Szaganski (lengyel)–Marko Kantele (finn)
Matt Campbell (kanadai)–Lourence Ilagan (Fülöp-szigeteki) 3:2
Christian Kist (holland)–Luke Littler (angol)

Connor Scutt (angol)–Krzysztof Kciuk (lengyel) 3:0
Mickey Mansell (északír)–Hsziao Csen-cung (kínai)
Keegan Brown (angol)–Boris Krcmar (horvát)
Simon Whitlock (ausztrál)–Paolo Nebrida (Fülöp-szigeteki) 3:2

Keane Barry (ír)–Reynaldo Rivera (Fülöp-szigeteki) 3:1
Richard Veenstra (holland)–Ben Robb (új-zélandi)
Dylan Slevin (ír)–Florian Hempel (német) 1:3
Ryan Joyce (angol)–Alex Spellman (amerikai)

Scott Williams (angol)–Muramacu Haruki (japán) 3:1
Jermaine Wattimena (holland)–Fallon Sherrock (angol) 3:1
Martin Lukeman (angol)–Haupai Puha (új-zélandi)
Luke Woodhouse (angol)–Berry van Peer (holland)

Lee Evans (angol)–Sandro Eric Sosing (Fülöp-szigeteki) 3:0
Ricardo Pietreczko (német)–Szuzuki Mikuru (japán)
Jules van Dongen (amerikai)–Darren Penhall (ausztrál) 1:3
Ian White (angol)–Goto Tomoja (japán)

Ricky Evans (angol)–Simon Adams (dél-afrikai) 3:0
Steve Beaton (angol)–Wessel Nijman (holland)
Cameron Menzies (skót)–Rusty-Jake Rodriguez (osztrák) 3:0
Gian van Veen (holland)–Man Lok Leung (hongkongi)

A 2. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Michael Smith (angol, 1.)
–Kevin Doets (holland) 3:2
Madars Razma (lett, 32.)–Mike De Decker (belga)/Dragutin Horvat (német)
Ross Smith (angol, 16.)–Niels Zonneveld (holland)
Chris Dobey (angol, 17.)–William O'Connor (ír)/Bhav Patel (indiai)

Rob Cross (angol, 8.)–Mario Vandenbogaerde (belga)/Thibault Tricole (francia)
José de Sousa (portugál, 25.)–Ritchie Edhouse (angol)/Jeffrey de Graaf (svéd)
Jonny Clayton (walesi, 9.)–Steve Lennon (ír)/Owen Bates (angol)
Krzyszfof Ratajski (lengyel, 24.)–Jamie Hughes (angol)

Peter Wright (skót, 4.)–Jim Williams (walesi)
Raymond van Barneveld (holland, 29.)–Radek Szaganski (lengyel)/Marko Kantele (finn)
James Wade (angol, 13.)–Matt Campbell (kanadai)
Andrew Gilding (angol, 20.)–Christian Kist (holland)/Luke Littler (angol)

Gerwny Price (walesi, 5.)–Connor Scutt (angol)
Brendan Dolan (északír, 28.)–Mickey Mansell (északír)/Hsziao Csen-cung (kínai)
Dirk van Duijvenbode (holland, 12.)–Keegan Brown (angol)/Boris Krcmar (horvát)
Gary Anderson (skót, 21.)–Simon Whitlock (ausztrál) 3:0

Michael van Gerwen (holland, 2.)–Keane Barry (ír)
Kim Huybrechts (belga, 31.)–Richard Veenstra (holland)/Ben Robb (új-zélandi)
Dimitri Van den Bergh (belga, 15.)–Florian Hempel (német)
Stephen Bunting (angol, 18.)–Ryan Joyce (angol)/Alex Spellman (amerikai)

Danny Noppert (holland, 7.)–Scott Williams (angol)
Martin Schindler (német, 26.)–Jermaine Wattimena (holland)
Damon Heta (ausztrál, 10.)–Martin Lukeman (angol)/Haupai Puha (új-zélandi)
Josh Rock (északír, 23.)–Luke Woodhouse (angol)/Berry van Peer (holland)

Luke Humphries (angol, 3.)–Lee Evans (angol) 3:0
Callan Rydz (angol, 30.)–Ricardo Pietreczko (német)/Szuzuki Mikuru (japán)
Joe Cullen (angol, 14.)–Darren Penhall (ausztrál) 3:0
Ryan Searle (angol, 19.)–Ian White (angol)/Goto Tomoja (japán)

Nathan Aspinall (angol, 6.)–Ricky Evans (angol)/Simon Adams (dél-afrikai)
Daryl Gurney (északír, 27.)–Steve Beaton (angol)/Wessel Nijman (holland)
Dave Chisnall (angol, 11.)–Cameron Menzies (skót) 3:1
Gabriel Clemens (német, 22.)–Gian van Veen (holland)/Man Lok Leung (hongkongi)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik