„Aminek a legtöbben drukkolnak, annak én eleve nem fogok” – Pajor Tamás underground sporthitvallása

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.11.08. 13:36
null
Ugyan többféle mozgásformát kipróbált, ám Pajor Tamásról az évek során kiderült, hogy nem a versenysport lesz a természetes közege (Fotók: Dömötör Csaba)
Mindig a kevesek oldalán, mindig az elnyomottak pártján, mindig szemben a hatalmasokkal – Pajor Tamás őrzi az 1980-as évek „Rocktérítőjének” Xantus János-filmben is bemutatott, konok ellenállását. A Neurotic zenekar egykori botrányhőse, az Amen zenekar későbbi frontembere, a most 60 éves dalszerző, prédikátor, költő vállalja karcos álláspontját a sport kérdéseiben is.

– El sem menekülhetett a sportingerek elől: édesapja, a 85 évesen is aktív Pajor István síelőbajnokként, síoktatóként, hegymászóként, sportújságíróként gyerekkorától markáns otthoni példával szolgált. Miként csapódott le az apai sporthatás a budai gyerekben?
– Apámnál a sport művelésének módja, intenzitása mélyen összefügg sorsával, a sorsából fakadó mozgatórugókkal. Második világháborús holokauszt-túlélőről beszélünk, aki elveszítette édesapját és sok más rokonát, különböző okok miatt egy időre intézetbe került, ahol zsidósága miatt is traumák érték. Az efféle traumák nem szűntek meg a náci uralom végével, és valószínűleg mostani világkorszakunkban sem szűnnek meg, elég a jelen gázai háború kirobbanására gondolni. Az, hogy apám gyerekként ilyen inputokat kapott, véleményem szerint nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sportteljesítménye révén bizonyítson. Persze mindannyian bizonyítani szeretnénk, ez általános emberi jellemző, és az is univerzális, hogy a hátrányok, a traumák jó esetben hatékony kreativitásba csapnak át. Saját fontosságunk tudata nélkülözhetetlen, ilyenek vagyunk.

– A sport édesapja revansa a sorscsapásokkal szemben?
– Igen, és esetében talán ez annak egy túlfeszített megélési módja. Valamennyire magamon is észlelem ennek jeleit, de mivel én már reflektáltam a tapasztalatokra, kicsit kiegyensúlyozottabban kezelem ezt az örökséget. Más kérdés, hogy nálam kellő adottságok és főként ilyen irányú szorgalom hiányában nem a sport volt a kibontakozási terület. Apám északi összetettben többszörös magyar síbajnok, edzőként keménykezű és maximalista volt, sok ezer embert tanított meg síelni. Közelről azonban a hibái is felnagyítódtak, és rám a túlzottan táborias, ordibálós edzői szemléletmód inkább kontraproduktív hatással volt. De nem akarom erre kenni, hogy nem lettem kellően motivált a sportban, valószínűleg saját lustaságomon múlott inkább.

PAJOR TAMÁS: SZERETEM PESTET



– Nehéz elképzelni Pajor Tamást, a válogatott futballistát.

– Hát azt a legnehezebb, ugyanis fociban mindig is nagyon béna voltam. Ha felállítanánk egy hierarchiát, hogy melyik sportágban vagyok a leggyengébb, valószínűleg a futball lenne az első. Semmi labdaérzékem, és ezt a gyerekeim is sikeresen örökölték tőlem. Meg is szenvedték, amikor abba az életszakaszba léptek, amelyben az osztálytársak közül az számított nagyembernek, aki tudott focizni. Mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, ez csak átmeneti időszak, a foci nem értékmérő az élet egészére vonatkozóan. Magam azért többféle sportágba belekóstoltam. Tinédzserként például másfél évig cselgáncsoztam a Honvédban, tehetségesnek számítottam, valahogy mégis abbamaradt. A síelésben nem volt igazán sikerélményem, mármint a lesiklásban, a síugrást ugyanis nem is erőltettem, sohasem mertem volna előredőlni. A sífutás túl nagy kitartást feltételezett, emellett próbáltam teniszezgetni is, de az se nagyon ment. Aztán jártam úszni, az úszásedzéstől viszont fizikailag annyira kikészültem, hogy hánytam és hasmenésem volt. Traumatikusan fogadtam az „öltözőszagot”. Tehát az évek során kiderült, hogy minden bizonnyal nem sportolónak születtem.

– Ellenben az 1980-as évekbeli under­ground szcénában otthon érezte magát, és a Neurotic zenekar frontembereként egyfajta nemzedéki vezérré emelkedett. Miként viszonyult egy korabeli magyar rocksztár a sporthoz?
– A rocksztár fogalmát idézőjelbe tenném az underground közeg vonatkozásában. Ez ugyanis a minden hivatalosságból vállaltan kiiratkozó szubkultúra volt. Mint ifjú lázadó és az egyik korabeli, később egyre menőbb zenekar prominens figurája, akkoriban kifejezetten snassznak éreztem a sportolást. Persze ez hibás megközelítés és mára teljes mértékben meghaladtam. De talán a gyerekkori élményhalmazzal is összerezonálhatott az akkori szembenállás.

„Hozzám mindig az állt közelebb, aki kisebbségben van”
„Hozzám mindig az állt közelebb, aki kisebbségben van”


– Izgalmas és kevéssé kutatott kérdés, hogy az akkori alternatív zenei nyilvánosság miként kezelte a futball témáját. Mégiscsak sporttörténetileg mozgalmas, változásokkal teli, a társadalom többségét véleménynyilvánításra késztető területről beszélünk, Nyilasival, Détárival, Mezeyvel, 1986-os brazilveréssel, mexikói vb-kudarccal, szovjetektől kapott 6–0-s vereséggel, a kiábrándulás, az ocsúdás korszakával. Feltételezem, a Neurotic-koncert közönsége és a válogatott mérkőzésre járók között nem volt nagy átfedés.
– Szerintem a nullához közelített. Távol esett a sport a mi orientációnktól, volt egy erős távolságtartás, vagy inkább egy speciálisan elitista, kisujjeltartó hümmögés, amely a mi köreink belterjes hozzáállását jellemezte. A futball kapcsán talán még inkább cinikus hangokat lehetett kiérezni, de ez nem kontúros állásfoglalás volt. A nyolcvanas évekbeli magyar underground mindennel szemben abszolút protest hozzáállást képviselt, önálló univerzumot akart teremteni, és teremtett is a szó kulturális értelmében. Szóval futballügyekben is inkább az irónia kapott hangot, vagy sok esetben egyenesen a cinizmus, esetleg az olykor pozőr sznobizmus, és ezeknek mindenféle elegye. A sportnak ebben a világban nem igazán volt helye, de lehet, hogy csak én nem tudtam azokról, akik titokban megrögzött sportfanként éltek kettős életet.

– Létezik szociológiai elmélet, amely szerint a brit punk- és szkinhedmozgalom, valamint a huliganizmus történetileg egy tőről ered, ugyanaz az elnyomott ifjúságból eredő, agresszióra hajlamos generációs düh indította el. Dalszövegeiben ön is érinti a lelátói radikalizmus jelenségét a Fradi-tábor kapcsán.
– Azért a nyolcvanas-kilencvenes években egyértelmű volt, hogy a szélsőjobboldali szólamok legmarkánsabban a fradisták körében törtek felszínre. Ha néha apámmal még gyerekfejjel kimentem MTK-meccsre, hallottam, hogy megy az ellentáborban a gúnározás, meg a „Mocskos zsidók!” vagy az „Indul a vonat...” Ezek félreérthetetlen, náci üzenetek voltak. Azóta valamelyest visszaszorultak, remélem, örökre eltűnnek. Amikor az említett sort beleírtam a dalba, indulati jelleggel tettem. Visszatérve az eredeti kérdésre: a punk típusú lázadás inkább a nemzetközi anarchista, ultrabalos mozgalmakba csatornázódott be, a futballhuliganizmus viszont a szélsőjobb irányába. Mindkettőnek megvannak a káros vadhajtásai. És még az is lehet, hogy van, aki mindkettőben részt vett, ahogyan látott már a történelem nyilasból lett kommunistát is.

SPORTOS DALSOROK
„Regénybeli sziget a fakó valóság.
Nem kér, hanem fizet az adóhatóság.
Államkassza teli, a társadalom nyitott.
A Fradi megveri a Real Madridot.”
(Mióta őt látta)

„Nem vagyok Papp Laci, de nem is plüssmaci,
ülős meló mellett nem árt egy kis foci.” (A keskeny úton)

„Nem áll jól neked a T-shirt, Feri,
Igaz, hogy megittál tíz sört megint
Nem áll jól neked a hajráf, Mari
Nekem se áll jól a »hajrá, Fradi!«!” (Szeretlek, mert karácsony van)

„Lenn vézna és fenn bika,
csapata a Benfica,
a helyi csapat karrierje
mint a pálya, nem sima” (Falunap)

„Hódolsz a konzolnak, bókolsz a szponzornak,
a semmit hájpolod, szenzorok vonszolnak.” (Rokkant roll)



– A Fradiról négy vagy öt dalában is szó esik, legtöbbször egyébként általános, semleges kontextusban. Miért éppen a Fradi?

– A Fradi nálam a nép csapataként jelenik meg, vagyis ilyen értelemben a nép szinonimájaként. Én úgy vagyok vele – és nem csak a fociban –, hogy aminek a legtöbben drukkolnak, annak én eleve nem fogok. Minek? Sohasem értettem azokat, akik reflexszerűen a többséghez szerettek tartozni, hozzám mindig az állt közelebb, aki kisebbségben van. Természetesen ettől függetlenül egy Fradi-drukker még bőven lehet nekem is rokonszenves – baj is lenne, ha nem –, itt nem az emberekről, hanem a tendenciákról beszélek.

– Nyilvánosság előtt is többször hangsúlyozta, hogy megtérése óta a bibliai tanítás életének zsinórmértéke. Mit mond a Biblia a sportról?
– Pál apostolnál több utalást is találni, hasonlatként előkerül nála a futás, az ökölvívás és a birkózás, de a kardvívás vagy a hajózás is említtetik. A mai értelemben vett sportnak a modern korban nőtt meg a jelentősége, az archaikus világban a hétköznapi ember olyan életmódot folytatott, hogy a – mai fogalmainkkal sportértékű – testmozgás automatikusan beépült a mindennapjaiba. Aki lovagolt akár csak öt kilométert, tudja, mennyire igénybe veszi a szervezetet, ahogyan a gyaloglás is fárasztó egy szinten túl. Az ipari forradalom teremtette meg azt az irreális életmódot, amelyben a fizikai erőkifejtés már nem természetes, a magas szintű kényelmi szolgáltatások mellett mesterségesen kell fenntartani a mozgást. A bibliai történet szerint például Illés próféta negyven napig futott – mi ez, ha nem ókori ultramaratoni?

A Haladó magyar című, a zene és a költészet határán egyensúlyozó dalverseit tartalmazó kötetével
A Haladó magyar című, a zene és a költészet határán egyensúlyozó dalverseit tartalmazó kötetével


– „Az anyuka piknikus és apokaliptikus, / ahogy a ritmikus sportgimnasztikán / küzd, mert nem praktikus holmi plasztikán / átesve szert tenni áltestre” – énekli a Sorsgimnasztika című számában, felemlegetve a csodatévő Norbi Excelt, majd levonva a következtetést: „Kínpadok fent, üres konyha lent, megtörve bár, de fogyva nem.” Görbe tükör a divatos szobasportoknak...
– Az 1960-es, 1970-es években még dívott a csontsovány, pulóveres, tépett szakállú, esetenként vastag szemüveges, hajlott hátú, láncdohányos entellektüel mint követendő karakter. Mostanság a másik végletbe mozdultunk el, a ma felnövők nagy számban alulértékelik a műveltséget és túlértékelik a testi fittséget, akár extrém mértékben is. Nem tudom, milyen körben sikk még világirodalmat olvasni, filozófiai gondolatok után kutatni, viszont a hastérfogat, a csípőbőség meg a külső jegyek észszerűtlenül nagy szerepet kapnak. Egyébként mindez elvileg fordított aránypárt kellene hogy képezzen a főzőműsorok kínálatával, a kulináris élvezetek széles körű reneszánszával, mégsem ezt tapasztaljuk. A mai kor egyszerre kívánja meg azt, hogy úgy nézzen ki az ember, mint egy alultáplált fitneszsztár, meg azt, hogy alultáplált fitneszsztárként a legkülönlegesebb falatokat fogyassza és készítse el másoknak. Itt valami perverzió, szürrealizmus kezd kibontakozni, ami távol áll a valóságtól. Ha nem áll másból az élet, mint az evésből és az evés következményeinek a ledolgozásából, akkor valójában miért élünk?

– Mi az ön stratégiája a konyha–kínpad dilemmában?
– Nem érzem jól magam, ha túlsúlyos vagyok, de arra azért vigyázok, hogy ne erről szóljon az élet. Tehát se a táplálkozást nem szeretem túlkomplikálni, se a sportolást, nem mérem folyton, hogy mennyi idő alatt hány kalóriát égettem. Semmilyen adatot nem nézek, egyszerűen mindennap igyekszem valamennyit futni, mozogni. És ha lehet, ritkábban enni olyasmit, mint a dobostorta, amelyet éppen most hozott ki nekem a pincér.

PAJOR TAMÁS: SORSGIMNASZTIKA



(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 4-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik