Szabadidősport: háromezernél is több futó világította be a Puskás Arénát

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2023.10.01. 08:33
null
<a href="https://www.nemzetisport.hu/galeria/led-s-run-a-puskas-arenanal-fotok-arvai-karoly--7291" target="_blank">A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Árvai Károly)</a>
A Sportoló Nemzet Program első hivatalos eseményeként rendezték meg szombaton a Led's Run elnevezésű futóversenyt a Puskás Arénában és annak parkjában.

A mozgás hetének lezárása jegyében szervezték meg a Puskás Arénában a Led's Run közösségi futóversenyt szombaton, amely a frissen elindult Sportoló Nemzet Program első hivatalos eseménye volt. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága a Nemzeti Sportügynökséggel együttműködésben hozta létre a „mozgalmat”, fő célja a lakosság ösztönzése a rendszeres sportolásra.

A rendezvény honlapja szerint több mint 3200-an neveztek a megméretésre, a résztvevők két távon, másfél és öt kilométeren küzdhettek meg egymással és önmagukkal, kellemesen hűvös időben. Utóbbi szám útvonala magába foglalta többek között a stadionkört, az Aréna mind a négy szintjét és még a labdarúgópályát is. A futók a legváltozatosabb színekben villogó karkötőikkel, nyakbavalóikkal, valamint „lézerkardokkal” teljesítették a vállalt távot.

Schmidt Ádám (Fotó: Árvai Károly)
Schmidt Ádám (Fotó: Árvai Károly)

19 órakor indult a másfél, 20 órakor az öt kilométeres szám, tízes csoportokban rajtoltatva két, illetve három rajtidőpontban. Mindkét erőpróba előtt Nagy-Kovács Ramóna Európa-bajnoki bronzérmes, világbajnoki negyedik helyezett aerobikos tartott bemelegítést a jelenlévő kicsiknek és nagyoknak a Puskás Aréna toronyépületével szemben felállított nagyszínpadnál, a zenei hangulatért Metzker Viktória lemezlovas felelt, és olykor még tűzzsonglőrök, „LED-akrobaták” is szórakoztatták a futni vágyókat, mielőtt nekiiramodtak.

A rövidebb futamot Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a hosszabbat Martinek János olimpiai bajnok öttusázó, szövetségi kapitány indította el dudaszóval – egyébként mind a ketten teljesítették is a másfél kilométert, amelyen a leggyorsabb versenyző öt és fél percen belül, öt kilométeren huszonegy perc alatt ért célba.


A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Árvai Károly)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotók: Árvai Károly)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik