Torna-vk: Székely Zója, Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer is aranyérmes

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.09.09. 19:57
null
Mészáros talajon győzött (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Magyar érmeket remélt Berki Krisztián a szombathelyi Challenge világkupa-viadal előtt, s az utódok már a szerenkénti döntők első napján eleget tettek olimpiai bajnokunk kérésének – és a vasárnapi finálék során csak még elégedettebbé tehetik a néhány éve már a Magyar Tornaszövetség sportigazgatójaként dolgozó klasszisunkat.

De egyelőre maradjunk a szombatnál, amelyik a magyar küldöttség három arannyal és egy bronzzal zárt.

Rögvest győzelmekkel nyitott a hazai tornászcsapat, hiszen a férfiak talajdöntőjét Mészáros Krisztofer nyerte, míg a hölgyeknél ugráson Mayer Gréta nyakába került az aranyérem.

Aztán jött a felemás korlát fináléja, amelyre Székely Zója mosolyogva vonult ki – nem véletlenül, hiszen magabiztosan teljesített ezen a szeren a pénteki selejtezőben, és első helyen kvalifikálta magát a döntőbe.

Ahol szombaton is bizonyított, s ezt a gyakorlata utáni még nagyobb mosoly is elárulta.

Aztán mosolygott Székely Zója a dobogón is, ráadásul nem is egyedüli magyarként, hiszen a fiatal Czifra Bettina Lili a harmadik helyen végzett.

„Nagyon szeretek Szombathelyen versenyezni, az Aréna Savaria hangulat mindig feldob – nyilatkozta Székely Zója. – Felemás korláton előfordult már, hogy itt, ezen a versenyen két magyar állt a dobogón, akkor Kovács Zsófia mögött végeztem a második helyen. Sajnos Zsófi sérülés miatt nem indult, de ezúttal is két magyar hallgathatta a Himnuszt a dobogón. Lili előttem tornázott, és vezetett is, engem pedig ez megnyugtatott, arra gondoltam, neki sikerült. Boldog vagyok, hogy nyerni tudtam.”

„Örülök, hogy elsőéves felnőttként dobogón állhattam Szombathelyen, ez erőt ad a folytatáshoz” – tette hozzá Czifra Bettina Lili.

A másik három szerenkénti döntőben már nem szereztek érmet a magyarok, viszont a férfi lólengés fináléjához azért mi is hozzátettük a magunkét. Elsőként azzal, hogy két magyar is bemutathatta a gyakorlatát (Mészáros Krisztofer az ötödik, Kiss Balázs a hetedik helyen végzett), aztán meg azzal, hogy az eredményhirdetésnél három korábbi klasszisunkat láthattuk a pódiumon, hiszen az érmeket Magyar Zoltán, a szer korábbi kétszeres olimpiai bajnoka, a Magyar Tornaszövetség elnöke, Berki Krisztián, valamint Guczoghy György, a szer egykori Eb-aranyérmese – pazar társaság, kétségtelen.

És bár Berki Krisztián kívánságát igyekeznek teljesíteni a maiak, és ők, hárman örülnek is minden (arany)éremnek, nyilvánvaló, hogy szívesen akasztottak volna érmet magyar sportoló nyakába is szombaton.

VÉLEMÉNYEK
Mészáros Krisztofer, a talaj aranyérmese: Elégedett vagyok a talajgyakorlatommal. Feszes, lendületes volt és magas pontszámot kaptam érte, olyat, amelyikkel egy világbajnoki döntőbe is be lehet kerülni. Sajnos a másik szeren, ahol fináléba jutottam, vagyis lovon már nem sikerült ilyen jól a gyakorlatom, azon még sokat kell dolgoznom.
Mayer Gréta, az ugrás aranyérmese: A szombathelyi világkupaverseny a felkészülésem egyik fontos, és számomra nagyon kedves állomása. Egyedül ugráson sikerült döntőbe jutnom, így igyekeztem kihozni magamból mindent – a selejtezős teljesítményemhez képest szombaton még javítottam is, így összejött a győzelem.
CHALLENGE VILÁGKUPAVERSENY, SZOMBATHELY

Szerenkénti döntők. Férfiak. Talaj: 1. Mészáros Krisztofer 14.666, 2. Penev (bolgár) 14.400, 3. Murasbito (svájci) 14.000, 4. Molnár Botond 13.966. Lólengés: 1. Matvei Petrov (albán) 14.733, 2. Vernjajev (ukrán) 14.633, 3. Sliz (cseh) 13.833, ...5. Mészáros 13.200, ...7. Kiss Balázs 12.233. Gyűrű: 1. Vinzeznz Höck (osztrák) 14.300, 2. Pilakourisz (ciprusi) 14.166, 3. Villafane (argentín) 13.900, ...6. Kiss B. 13.566, ...8. Tomcsányi Benedek 13.100.
Nők. Ugrás: 1. Mayer Gréta 13.149, 2. Vlková (cseh) 12.999, 3. Navak (indiai) 12.966. Felemás korlát: 1. Székely Zója 14.133, 2. Hubareva (ukrán) 13.000, 3. Czifra Bettina Lili 12.933

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik