Torna-vk: négy magyar érmet hozott a vasárnap Szombathelyen

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2023.09.10. 19:30
null
Mészáros Krisztofer egy ezüst- és egy bronzérmet is ünnepelhetett Szombathelyen (Fotó: Dömötör Csaba)
Akárcsak szombaton, vasárnap is négy érmet szereztek a magyar tornászok Szombathelyen, Igaz, az akkori három arannyal szemben a záró napon két ezüstöt és két bronzot gyűjtöttek.

 

A selejtezők után Mészáros Krisztofer úgy összegezhetett, hogy a szombathelyi Challenge világkupa-viadalon szombaton talajon és lólengésben léphet pódiumra a legjobb nyolc között, míg vasárnap a korlátdöntőjében lesz érdekelt – merthogy nyújtón korántsem volt tökéletes a gyakorlata pénteken, így csak a kilencedik helyen végzett.

Csakhogy egy visszalépésnek köszönhetően a hazai rendezésű vk-versenyen a második döntős napon is kétszer volt jelenése, és nyilvánvalóan úgy gondolkozott, ha kapott egy esélyt, akkor azzal élni is akar.

És élt is.

Már azok után, hogy előtte korláton bizonyított.

A győriek Eb-ezüstérmese (talajon lett második a tavalyi kontinensviadalon) remek gyakorlatot mutatott be, egyedül Oleh Vernjajev kapott nála magasabb pontszámot, de ez talán nem is meglepő, hiszen az ukrán ennek a szernek a riói győztese volt.

Mészáros tehát bezsebelt egy ezüstöt (Balázs Krisztián az ötödik lett), majd készülhetett a tulajdonképpen ajándékba kapott negyedik szombathelyi döntőjére, ahol újfent nagyszerűen teljesített – nem véletlenül mosolygott a dobogón: a bronzérmet egyébként Berki Krisztián, olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászunk, a Magyar Tornaszövetség sportigazgatója akasztotta a nyakába.

„Jó gyakorlatokkal zártam ezt a szombathelyi világkupaversenyt – nyilatkozta Mészáros, aki talajon aranyat, korláton ezüstöt, nyújtón bronzot szerzett. – A talajdöntő megnyerését elvártam magamtól, a korláton és a nyújtón begyűjtött érmek jelentették számomra a csúcsot. Életem legjobb gyakorlatai voltak a hétvégén bemutatottak, és ezt a kapott pontszámok is igazolják.”

Balázs Krisztián nyújtón éppen csak lemaradt a dobogóról, a negyedik helyen végzett.

Molnár Botond viszont ott lehetett az ugrás eredményhirdetésénél, hiszen fiatal tehetségünk két szép ugrást mutatott be az Aréna Savariában, így a harmadik lett.

„Látva a döntő mezőnyét kiszámoltam, ha minden összejön, akkor meglehet a bronz – árulta el Molnár Botond. – Örülök, hogy ez így történt. Elsőéves felnőtt vagyok, csak az lehet a célom, hogy a gyakorlataim minél anyagerősebbek legyenek.”

Czifra Bettina Lili is elsőéves felnőtt, ehhez képest már szombaton örülhetett, hiszen felemás korláton bronzérmet szerzett, majd jött a vasárnap, ahol mindkét női döntőben érdekelt volt a dunaújvárosiak tornásza.

Sajnos gerendán megbillent a felugrása után és leesett a szerről, így itt nem álmodozhatott dobogós helyezésről (nyolcadik lett), ám nem kesereghetett sokáig a hibáján – nem is tette: gyakorlata ezüstérmet ért.

„Ez volt az első szombathelyi világkupaverseny, amelyen elindultam. Teljes mértékben elégedett vagyok, hiszen két érmet szereztem, felemás korláton a harmadik, talajon a második lettem. Nagyszerű volt az Aréna Savariában versenyezni” – mondta a versenyt követően Czifra Bettina Lili, a talaj ezüstérmese.

CHALLENGE VILÁGKUPAVERSENY, SZOMBATHELY

Szerenkénti döntők. Férfiak. Ugrás: 1. Nazar Csepurnji (ukrán) 14.666, 2. Murabito (svájci) 14.249, 3. Molnár Botond 13.999. Korlát: 1. Oleh Vernjajev (ukrán) 14.966, 2. Mészáros Krisztofer 14.866, 3. Csepurnji 14.800, ...5. Balázs Krisztián 14.133. Nyújtó: 1. Iliasz Georgiou (ciprusi) 14.433, 2. M. Georgiou 14.300, 3. Mészáros 14. 266, 4. Balázs 14.033. Nők. Gerenda: 1. Anna Lasevszka (ukrán) 13.000, 2. Hubareva (ukrán) 12.733, 3. Vlkova (cseh) 12.466, ...8. Czifra Bettina Lili 11.466. Talaj: 1. Sona Artamonova (cseh) 12.966, 2. Czifra 12.900, 3. Vlkova 12.800

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik