Darts: Michael van Gerwen nyerte a World Series Finalst – videó

Vágólapra másolva!
2023.09.17. 23:19
null
Van Gerwen a trófeával
Az Amszterdamban rendezett darts World Series Finals sorozatot a hazai közönség előtt szereplő háromszoros világbajnok, Michael van Gerwen nyerte meg, miután a döntőben viszonylag simán, 11:4-re győzött a brit Nathan Aspinall ellen.

Az amszterdami AFAS Live arénában tartott háromnapos versenyen vasárnap a negyeddöntőktől folytatódtak a küzdelmek, s elsőként Luke Humphries simán, 10:2-re legyőzte a korábbi világbajnok Rob Crosst, majd szorosabb meccsen a hazai kedvenc, Michael van Gerwen is túljutott a belga Dimitri Van den Berghen (10–8).

A másik ágon a Keegan Brown hullott el 10:5-ös vereségével Nathan Aspinall ellen, aki az elődöntőben a két korábbi világbajnok, a holland Raymond van Barneveld és Peter Wright összecsapásán 10:6-ra diadalmaskodó skót ellen nyert az elődöntőben.

A másik ágon a nap legszorosabb meccsén Van Gerwen harcolta ki a döntőbe jutást, miután 11:10-re győzött a meccsnyilat is hibázó Humphries ellen, egy nem akármilyen mérkőzésen. A holland a meccset rögtön brékkel kezdte, majd a WSF történetének első kilencnyilasát megdobva 2:0-ra meglépett.


A 12. legben aztán Humphries visszavette a bréket,, így az ő vezetésével folyt tovább a 11 nyert legig tartó összecsapás, s 10:9-nél még meccsnyilakig is eljutott, de a dupla négyet, a dupla kettőt és a dupla egyet is elhibázta, Van Gerwen meg egyenlített. Az utolsó legben aztán megint Humphries kezében volt a győzelem, de 92-ről nem sikerült kiszállnia. Van Gerwen köszönte szépen, s kiszállt 97-ről.

A finálé ehhez képest vajmi kevés izgalmat hozott, a lendületbe jött Van Gerwen a hazai közönség nagy örömére 11:4-re lemosta Aspinallt, s pályafutása során ötödik alkalommal nyerte meg a WSF-t.

DARTS
WORLD SERIES FINALS
Negyeddöntő
Rob Cross (angol, 1.,93.28)–Luke Humphries (angol 8., 98.00) 2:10
Michael van Gerwen (holland, 4. 103.91)
–Dimitri Van den Bergh (belga, 5., 99.52) 10:8
Keegen Brown (angol, 92.37)–Nathan Aspinall (angol, 97.79) 5:10
Raymond van Barneveld (holland, 95.07)–Peter Wright, skót, 6., 93.64) 6:10

Elődöntő
Luke Humphries (angol 8., 96.31)–Michael van Gerwen (holland, 4. 100.42) 10:11
Nathan Aspinall (angol, 90.35)–Peter Wright (skót, 6., 90.76) 11:9

Döntő
Michael van Gerwen (holland, 4. 96.16)–Nathan Aspinall (angol, 83.57) 11:4

 

 

Döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik