Öttusa-vb: bronzérmes lett a magyar női csapat

Vágólapra másolva!
2023.08.27. 14:14
null
Bronzérmesek lettek a lányok (Fotó: Hungarian Modern Pentathlon/Magyar Öttusaszövetség/Facebook)
Bronzérmes lett a Bauer Blanka, Gulyás Michelle, Barta Luca összeállítású magyar csapat a bathi olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság női versenyében.

 

Egyéniben Bauer Blanka a 16., Gulyás Michelle 18. helyen végzett, Barta Lucának pedig az elődöntős eredménye számított a csapatösszesítésbe.

A 18 fős fináléban a britek négy, az olaszok három, a magyarok két versenyzővel szerepeltek, más országokból egy-egy öttusázó került a legjobbak közé, így lett harmadik a magyar együttes az olaszok és a britek mögött.

A szerdai selejtezőből Gulyás és Bauer mellett Barta került a magyarok közül a legjobb 36 közé, Guzi Blanka nem jutott tovább, majd a pénteki elődöntőben Barta fejezte be szereplését.

Bauer a csütörtöki körvívásban 12/23-as győzelem/vereség mutatóval zárt, így neki már az is bravúr volt, hogy döntőbe verekedte magát. Ehhez az kellett, hogy elődöntős csoportjában nagy fölénnyel megnyerte a kombinált számot. A finálénak viszont megint a 18. pozícióból kellett nekivágnia, mivel a vívás eredményét az elődöntő után a döntőbe is „magukkal vitték” a versenyzők. A lovaglásban öt akadályt vert le, és volt egy másodperc időtúllépése, így a lehetséges 300-ból 264 ponttal zárt. A bónuszvívásban nem tudott asszót nyerni, a 200 méteres úszásban 2:18.98 perccel a 11. időt érte el. A négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futásnak a 17. helyről vágott neki és 11:12.30 perces idővel, a negyedik legjobb eredménnyel az egyiptomi Szalma Abdelmakszúdot meg tudta előzni.

Az olimpiai kvótát már július elején az Európa Játékokon megszerző Gulyás a csütörtöki körvívásban 20 győzelmet aratott és 15 ellenfelétől kapott ki, ezzel az eredménnyel pedig – öt riválisáéval azonos pontszámmal – a mezőny közepéről kezdhette meg a vasárnapi 18-as döntőt, húsz ponttal elmaradva az éllovastól. A tavalyi vb ezüstérmesének azonban vasárnap hamar elszállt az esélye arra, hogy ismét dobogós helyen végezzen, mivel a lovaglást pont nélkül zárta. Lovával leverte az első akadályt, majd az 5-ös A-elemét, azután a 9-es A-eleménél is leesett a rúd, a B előtt pedig megállt a ló. Aztán az ismétlésnél is ellenszegült, később pedig rombolt is, így Gulyás Michelle-t kicsengették. Az emelt páston nem szerzett plusz pontot, úszásban viszont a várakozásnak megfelelően az élcsoportban végezett, 2:12.38 perccel harmadik lett. A kombinált számot ezzel együtt utolsóként kezdte és nem is volt esélye előre lépni, végül 11:54.30-as idővel, a 17. eredménnyel fejezte be a lövészetes futást és maradt a 18.

„A lovaglással gyakorlatilag megpecsételődött a két lány sorsa – szögezte le az MTI érdeklődésére Martinek János szövetségi kapitány. – Gulyás Michelle a kilencedik ugrásig jól teljesített, ott elfogyott a lendülete, megállt a ló, majd rombolt is. A nulla pontos lovaglással nem volt már esélye a jó helyezésre, becsületből teljesítette a verseny hátralévő részét. Bauer Blanka rohanós lovában benne volt a verés, végül öt verőhibával és egy másodperc időtúllépéssel jött le a pályáról. Utána kapaszkodott, és egy helyet tudott előrelépni.”

Alapesetben az első három hely ért kvótát, de azzal a megszorítással, hogy ha olyan öttusázó végez érmes pozícióban, aki már korábban kiharcolta az ötkarikás részvétel lehetőségét, a kvóta nem tolódik lejjebb, a ki nem osztható helyeket a 2024. június 17-én érvényes olimpiai világranglistáról töltik majd fel.

Győzött az olasz Elena Micheli, mögött honfitársa, Alice Sotero ért célba – nekik már volt kvótájuk –, és a brit Kerenza Bryson lett a harmadik. Ő ezzel párizsi indulási jogot szerzett.

NŐI EGYÉNI VERSENY
1. Elena Micheli (Olaszország) 1429 pont
2. Alice Sotero (Olaszország) 1420
3. Kerenza Bryson (Nagy-Britannia) 1419
...
16. Bauer Blanka 1350
...

18. Gulyás Michelle 1097

NŐI CSAPATVERSENY
1. Olaszország (Elena Micheli, Alice Sotero, Alessandra Frezza) 4221 pont
2. Nagy-Britannia (Kerenza Bryson, Jessica Varley, Olivia Green) 4207
3. Magyarország (Bauer Blanka, Gulyás Michelle, Barta Luca) 3537

A férfiak döntőjét 16.20-tól rendezik. A legjobb 18 között ott van Demeter Bence és Bőhm Csaba.

A világbajnokság hétfőn a vegyes váltóval ér véget.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik