Crossfit: Horváth Laura megnyerte a világbajnokságot

Vágólapra másolva!
2023.08.07. 09:44
null
Horváth Laura elnyerte a „Föld legfittebb embere” címe (Fotó: AFP)
Címkék
Horváth Laura sporttörténelmet írt, első magyarként diadalmaskodott a CrossFit Gamesen, a sportág nem hivatalos világbajnokságán.

A négy napon keresztül tartó verseny során 12 feladatsort kellett teljesíteniük a résztvevőknek, a magyar versenyző ezek közül ötöt megnyert, különösképpen a viadal hajrájában teljesített fantasztikusan, ugyanis az utolsó négyből három számban ő bizonyult a legjobbnak.

A 26 éves Horváth Laura 2018-ban és 2021-ben a második, tavaly pedig a harmadik volt a CrossFit Gamesen, most pedig felért a csúcsra, és elnyerte a „Föld legfittebb embere” címet a nők között, valamint a győztesnek járó 315 ezer dollárt (körülbelül 113 millió forint).

Horváth sikerét megelőzően egy másik magyar is dobogóra állhatott az egyesült államokbeli Madisonban rendezett versenyen, Varga Mira a 14-15 éves korosztályban a harmadik helyen végzett.

A CrossFit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő- és gimnasztikai gyakorlatok keverékéből áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik