Asztalitenisz: Ecseki Nándor győzelemmel kezdett Limában

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2023.08.01. 08:21
null
Ecseki Nándor biztatóan kezdett a perui fővárosban (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat limai versenyére öt magyar asztaliteniszező nevezett, közülük Ecseki Nándor már lejátszotta első mérkőzését, három játszmában győzött a chilei Gómez ellen, a Dari Helga, Hartbrich Leonie női párosunk viszont a selejtező első fordulójában kiesett.

 

Néhány hét pihenő után folytatódik a WTT-sorozat, a limai contender besorolású versenyen Majoros Bence, Ecseki Nándor, Madarász Dóra, Hartbrich Leonie és Dari Helga áll asztalhoz. A nyitó napon a férfi egyes selejtezőjének első fordulójában Ecseki (világranglista-321.) a chilei Gustavo Gómez (214.) ellen kezdett, s egyszettnyi megingást leszámítva magabiztosan vette az akadályt. A kvalifikáció második körében jóval nehezebb ellenfél, a német Ricardo Walther (70.) vár rá, míg az akkor bemutatkozó Majoros Bence (108.) a brazil Carlos Ishidával (271.) játszik.

A Dari Helga, Hartbrich Leonie női párosunk viszont már az első mérkőzése után elbúcsúzott, igaz a mieink pechesek voltak a sorsolásnál, ugyanis a selejtező első fordulójában ázsiai vetélytársat, kaptak, a tajvani Csen Jing-csen, Csen Hszien-csü kettőssel szemben nem is volt esélyük a továbbjutásra.

WTT-SOROZAT, CONTENDER, LIMA
FÉRFI EGYES
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Ecseki Nándor–Gómez (chilei) 3:1 (8, 10, –4, 4)

NŐI PÁROS
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Csen Jing-csen, Csen Hszien-csü (tajvani)–Dari Helga, Hartbrich Leonie 3:0 (5, 2, 9)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik