Vívó-vb: Siklósi és Koch nyolcaddöntős férfi párbajtőrben

Vágólapra másolva!
2023.07.26. 16:04
null
(Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Siklósi Gergely és Koch Máté a legjobb 16 közé jutott a férfi párbajtőrözők egyéni versenyében a milánói olimpiai kvalifikációs vívó-világbajnokságon.

 

A világranglistán harmadik Siklósi a brit Matthew Cooper elleni sima győzelemmel kezdett, majd a holland David van Nunennel került szembe. Eleinte úgy tűnt, könnyű lesz ez a mérkőzés is, hamar 3–0 állt az eredményjelzőn, de Van Nunen szívósan küzdött, egyenlített, majd a harmadik három perc elején 7–5-re már ő vezetett. A 2019-es év magyar világbajnoka, a tokiói olimpia ezüstérmese azonban a szorult helyzetben felpörgette magát, és sorozatban tíz egylámpás találatot adva győzött.

Koch Máté, aki Siklósihoz hasonlóan kiemeltként csak a főtáblán kezdett, valamint a selejtezőt sikerrel teljesítő Andrásfi Tibor az első fordulóban párhuzamosan vívott egy-egy svéd párbajtőrözővel. A két helyszínen hasonló volt a forgatókönyv, a mérkőzés eleje szorosabban alakult, aztán fokozatosan nőtt az előny. A két magyarnak ezt követően ugyanazon a páston akadt dolga, egymással szemben. Eleinte egyik fél sem volt aktív, emiatt előbb sárga, majd 1–1-nél piros lapot mutatott fel a mérkőzésvezető. Utóbbival 2–2-re alakult az állás három másodperccel az első pihenő előtt. A folytatásban Koch 4–3-as vezetésénél megszólalt a tűzjelző, rövid ideig állt az asszó, majd 6–4-nél ugyanez megismétlődött. A mérkőzésen végig Andrásfi ment inkább előre, Koch hátrálva adta a tusokat. A harmadik szakaszban egyre inkább nőtt a különbség, ami a végére nyolc találatnyi lett.

Az első fordulóban egy politikailag kényes asszó is szerepelt a programban, de az ukrán Igor Reizlin nem állt ki az orosz Vagyim Anohin ellen. Két hete – az ukrán sportvezetés döntésére hivatkozva – arról nyilatkozott a női kardban négyszeres egyéni világbajnok Olga Harlan, hogy azokban a számokban nem indulnak, amelyekbe oroszok vagy fehéroroszok neveznek. A kiemelt Reizlin mégis ott maradt a listán, Anohin a selejtezőből indulva lett főtáblás, a sorsolás pedig úgy hozta, hogy rögtön összekerültek. A szólításnál azonban a kijelölt páston csak Anohin jelent meg.

VÍVÓ-VB
A 64 KÖZÖTT

Siklósi Gergely–Matthew Cooper (brit) 15:5
Koch Máté–Linus Islas Flygare (svéd) 15:7
Andrásfi Tibor–Christopher Kelly (svéd) 13:6
A 32 KÖZÖTT
Siklósi–David van Nunen (holland) 15:7
Koch–Andrásfi 15:7

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik