Vívó-vb: bejutott a nyolc közé férfi kardcsapatunk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.27. 18:40
null
Balról jobbra: Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szatmári András (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Tudtuk, hogy nehéz lesz, de még a vártnál is nehezebb volt: négy tussal verte meg a törököket férfi kardcsapatunk a milánói világbajnokságon, így pénteken a nyolc között folytathatja.

 

Hogy Mexikó nem jelent gondot a legjobb 16 közé jutásért, az egyértelmű volt már a rajt előtt – akárcsak az, hogy a nyolcaddöntőben a törökök kellemetlen ellenfelek lesznek: mindkét előzetesen kimondott megállapítás igaznak bizonyult csütörtökön a milánói világbajnokságon, ám szerencsére a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összetételű kvartett megugrotta az akadályt, így pénteken a nyolc között folytathatja – Japán ellen.

Az a törökök elleni nyolcaddöntő viszont a tekintetben felülmúlt minden képzeletet, hogy az ellenfél a vártnál is jobban „megpiszkálta” a mieinket, hiszen sehogy sem akartak leszakadni (mi több, volt, hogy vezettek is), aztán meg hiába hozott előbb Szilágyi egy 5:3-at, majd Gémesi egy 5:1-et, és vezettünk 35:28-ra, Szatmári belefutott egy 5:11-be, így olimpiai bajnokunknak nagyon észnél kellett lennie, amikor 40:39-es vezetésnél bekötött.

Észnél is volt – 45:41-re nyert a magyar csapat.

„A törökök bevállalósan, agresszívan, dinamikusan vívtak, nehezen találtam az ellenszert ellenük, de küszködött Szatmári András is, egyedül Gémesi Csanád vívott jól, ő magához ragadta a kormányrudat, és kirángatott minket egy nehéz szituációból. Persze, a végén azért be kellett fejeznem az asszót, szerencsére akkor már én is megéreztem a ritmust. Ez van, ezeket az első napokat túl kell élnünk, örülök, hogy sikerült” – összegzett Szilágyi Áron.

Gémesi Csanád a hátán vitte a csapatot

– Miért volt ez a nyolcaddöntő ennyire nehéz?
– Egy asszó a világbajnokságon a nyolc közé jutásért mindig nehéz – jelentette ki a nyolcaddöntőt plusz tízzel záró Gémesi Csanád. – A tizenhat között már nincs könnyű meccs, ezt el kell fogadni, hiába vagyunk másodikok a világranglistán, a törökök pedig tizenötödikek. Minden győzelemért meg kell dolgozni és izzadni. A törökök sokat tettek azért, hogy megnehezítsék a dolgunkat, bevállaltak kockázatos akciókat, ezekből sok be is jött nekik, így meccsben tartották magukat – miközben mi akár meg is léphettünk volna. De nyertünk ellenük, és ez a legfontosabb.

– Immár sokadjára ön volt a legjobb a csapatban, a páston ilyenkor átszellemült állapotban vív, s hiába nem megy a társainak, ön csak megy előre és adja a tusokat. Ezt hogy csinálja?
– Megvan a szerepem a csapatban – sok éve úgy van már, hogy egy-egy, alacsonyabban rangsorolt ellenfél ellen nekem kell a hátamon vinni az együttest, de ez így van rendjén, hiszen máskor meg más viszi a hátán. Tudom magamról, hogy ilyenkor nekem olyan állapotba kell kerülnöm, hogy akár a többiekre is átragasszam ezt a gladiátor módot. Ez egyébként a törökök ellen is megtörtént, hiszen Áron nagyon magabiztos asszóval fejezte be a mérkőzést.

– Jöhet a negyeddöntő a japánok ellen.
– Úgy készültünk, hogy csütörtökön két asszót vívunk, előrébb nem gondolkoztunk eddig. A japánok ellen is kemény asszó vár ránk, biztos vagyok abban, hogy ők még a törököknél is jobban fognak küzdeni. Mi mindent megteszünk azért, hogy bejussunk a négy közé – akár szoros, akár sima meccs végén.

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, MILÁNÓ
Kard. Férfiak. Csapat
A 16 közé jutásért:
Magyarország–Mexikó 45:11 (Gémesi Cs. +13, Szatmári +11, Szilágyi +10)
Nyolcaddöntő: Magyarország–Törökország 45:41 (Gémesi Cs. +10, Szilágyi +2, Szatmári –8)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik