Universiade: a fair play bizottság is ott lesz Csengtuban

Vágólapra másolva!
2023.07.02. 12:51
null
Kamuti Jenő elmondta, időszakban jelentősen megnőtt a fair play nemzetközi ismertsége (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az idén hatvan éves Nemzetközi Fair Play Bizottság (IFPC) is jelen lesz a július végén kezdődő csengtui nyári Universiadén, erről állapodtak meg a két szervezet vezetői Bakiban, az UNESCO MINEPS VII. Global Sports Conference nevű rendezvényén.

 

Az azerbajdzsáni eseményen a testnevelésért és sportért felelős miniszterek és vezetők mellett számos nemzetközi sportszervezet is részt vett. Az IFPC-t Kamuti Jenő elnök és Deregán Gábor igazgató képviselte, utóbbi az UNESCO felkérésére előadást tartott a sportszerűségről és az idén hatvan éves szervezet tevékenységéről.

Deregán az MTI-nek elmondta, a konferencián közel negyven ország sportminiszteri szinten képviselte magát, és ez alkalmat adott arra, hogy a világ sportvezetői kétoldalú megbeszéléseket folytassanak, amire napjainkban kifejezetten szüksége van a nemzetközi sportnak.

„Találkoztunk a Nemzetközi Egyetemi Sport Szövetség (FISU) vezetőivel is, akikkel a Csengtuban július végén kezdődő nyári egyetemi játékokról, vagyis az Universiadéról egyeztettünk. A két szervezet évek óta tartó jó együttműködésének köszönhetően a kínai világeseményen az IFPC ezúttal is standdal vesz majd részt” – mondta Deregán.

Az IFPC elnökét és igazgatóját fogadta Farid Gajibov azeri ifjúsági és sportminiszter, valamint Hazar Iszajev, az azeri olimpiai bizottság egyik alelnöke, a fair play bizottság vezetője is.

„Örülök, hogy egyik alapító szervezetünk, az UNESCO meghívására ismét részt vehettünk ezen a rangos eseményen. Nekünk, mint nemzetközi szervezetnek, létfontosságú, hogy jelen legyünk az ilyen magas szintű találkozókon. Miniszterek, elnökök, elismert sportvezetők gratuláltak a munkánkhoz. Az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt a fair play nemzetközi ismertsége, amit az itt kapott visszajelzések is megerősítettek” – összegzett Kamuti Jenő elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik