Birkózás: Kocsis Ferenc a szőnyegen és mellette is nagyot alkotott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.08. 11:10
null
A Budapesten nyert Eb-aranyérme után méltán dobálták a levegőbe Kocsis Ferencet (Fotó: MTI/Németh Ferenc)
Július 8-án hetvenéves lett az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Kocsis Ferenc, aki néhány tanítványából is önmagához hasonló klasszist faragott.

Összesen hat magyar birkózó érte el a sportági Grand Slamet, vagyis nyert olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot egyaránt: Kozma István, Varga János, Hegedüs Csaba, Kocsis Ferenc, Farkas Péter és Lőrincz Tamás. Közülük Kocsis annyiban unikum, hogy nem csupán önmagát, hanem edzőként Farkast is feljuttatta a csúcsra. Sőt, ha az olimpiai és Eb-győztes Majoros Istvánt és az Európa-bajnok, ötszörös vb-ezüstérmes Deák Bárdos Mihályt is megemlítjük tanítványai közül, leszögezhetjük: sportolóként és mesterként egyaránt a lehető legnagyobbat alkotta.

Isteni tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy néhány héttel azt követően, hogy 1966-ban, tizenhárom évesen bátyját, a később szabadfogású vb-bronzérmes Kocsis Jánost követve lement a Kinizsi Húsos edzésére, megnyerte az 53 kilósok serdülő országos bajnokságát. Nevelőedzője, Mángó Andor azt mondta neki, úgy mozog a szőnyegen, mintha már évek óta birkózna, sőt, a csípődobásait látva nem sokkal később azt is, olimpiai bajnok válhat belőle. Igaza lett a sokat tapasztalt mesternek... Kocsisnak a talentum mellé hatalmas kitartás is adatott, részben ennek köszönheti közkeletű Csikó becenevét: sport- és katonatársa, miskolci jó barátja, Juhász József mondta neki egyszer, olyan, mint egy szilaj csikó, nem lehet elfárasztani.

A tehetség és a kitartás mellé még elhivatottság is adatott neki, hiszen pályafutása nehézségei, csalódásai (mondjuk, nem volt sok) nem visszavetették, sokkal inkább megacélozták. Úgy érezte, neki kellett volna mennie az 1976-os montreali olimpiára, ezért a későbbiekben annyit dolgozott és olyan teljesítményt nyújtott, hogy hét-nyolc évig nem lehetett kérdés, ki a legjobb. Már nemcsak itthon, hanem gyakorlatilag az egész földkerekségen is a kötöttfogású 74 kilósok között. Amikor 1978-ban vezető pozícióból jogtalanul leléptették a mexikóvárosi vb-döntőben, összeomlás helyett a következő évben megnyerte a San Diegó-i világ- és a bukaresti Európa-bajnokságot is! Esélyesként érkezett az 1980-as moszkvai olimpiára, amelyen a bojkott ellenére a sportág aktuális helyzetét leképezve minden nagy riválisa ott volt. Hiába, a szovjet Anatolij Bikovot is akkora különbséggel verte meg, hogy ne lehessen a bíróknak megvalósítaniuk a hazai pálya előnyét.

Ez volt a karrierje egyik, az 1983-as budapesti Európa-bajnokság a másik csúcsa. „Szárnyaira vett a közönség, nagyon akartam itthon bizonyítani, utolsó Eb-men, így sikerült legyőzni a döntőben a világ- és Európa-bajnok lengyel Andr­zej Supront. Készültem a Los Angeles-i olimpiára, de ez füstbe ment terv maradt a bojkott miatt” – nyilatkozta a Magyar Birkózók Szövetsége honlapjának. Nem dőlt a kardjába, nyolc világversenyes éremmel – köztük hat arannyal, hihetetlen hatékonyság! – a tarsolyában lelépett a szőnyegről, hogy a sarkában maradjon edzőként. Klubjában, a Ganz-Mávagban kezdte (trénere, Kiss Ferenc mellett), aztán az egyesület megszűnte után Újpesten folytatta. Vitte magával a fiatal tehetséget, Farkas Pétert, akivel nagyon szoros emberi-szakmai kapcsolatot alakított ki. „Nekem kellett elmondanom neki a junior-vb-aranya után 1988-ban, az édesanyja most telefonált, hogy mindössze ötvenévesen, tragikus körülmények között meghalt az apukája. Onnantól én voltam a pótapa, később, amikor börtönbe került, meg is találtak emiatt” – ezt már az Origónak mondta Kocsis a 2018-as budapesti vb előtt, amelynek egyik nagyköveteként tevékenykedett.

Farkassal 1984 és 1996 között dolgozott, s önmagához hasonlóan olimpiai, világ- és Európa-bajnokot nevelt belőle. A nehézsúlyú Deák Bárdos Mihály Eb-t és öt vb-ezüstöt szerzett a keze alatt, Majoros Istvánt 2004-ben szintén az ötkarikás dobogó tetejére vezette. Több ciklusban dolgozhatott válogatottak mellett (miközben amolyan „kirándulásként” erőnléti edzőként készítette fel a ferencvárosi jégkorongozókat) 2020-ban hagyta abba a munkát. Felesége az Európa-bajnok asztaliteniszező, Szabó Gabriella, de maga Kocsis is jól pingpongozik, ezt bizonyította például a 2018-as hazai vb előtt a József Attila Színháznál szervezett sportnapon, amikor Nemcsák Károly igazgatóval játszott. A nemzetközi és a Magyar Birkózó Hírességek Csarnoka tagja, mester­edző, Príma-díjas.

Röviden a birkózás legendája, immár hetvenévesen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik