EJ, vívás: nincs magyar negyeddöntős férfi párbajtőrben

Vágólapra másolva!
2023.06.27. 16:52
null
Koch Máté (képünkön) a legjobb 16 közé jutott az Európai Játékokon (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Nem jutott negyeddöntőbe magyar férfi párbajtőröző a krakkói központú Európai Játékokon, a legtovább Koch Máté és Nagy Dávid maradt versenyben kedden, ők a nyolcaddöntőben fejezték be szereplésüket.

 

A sportági versenyek harmadik napján az utolsó két szakágban – férfi párbajtőrben és női kardban – rendezik az egyéni küzdelmeket.

Előbbiben – a hagyományoknak megfelelően – a legnépesebb mezőny jött össze, 96 vívó kezdte meg a csoportszakaszt. Ebből Koch hibátlan teljesítménnyel, hat győzelemmel, a legjobb eredménnyel és találati mutatóval jutott tovább, míg Andrásfi Tibor és Nagy öt sikeres, illetve egy vesztett asszóval, Siklósi Gergely pedig 4/2-vel zárt.

A főtábla első fordulójában Koch, Andrásfi és Nagy magabiztos győzelmet aratott, Siklósi viszont kikapott a finn Topias Tauriainentől. A 2019-ben világbajnok, 2021-ben olimpiai ezüstérmes magyar párbajtőröző, aki korábban saroksérüléssel bajlódott, hátrányba került, majd megpróbált felkapaszkodni, de csak megközelíteni tudta ellenfelét, és végül két tus különbséggel maradt alul.

A 32-es tábla asszói előtt félbeszakadt a program, mert a bírók a csökkentett napidíjuk miatt nem álltak fel a pástok mellé. Egyeztetés után aztán folytatódott a verseny.

Koch csakhamar nagy skalpot gyűjtött be, a csapatban világ- és háromszoros Európa-bajnok Max Heinzert győzte le taktikus vívással, és Nagy is svájci vívón jutott túl, de neki könnyebb feladata volt Hadrein Favre-ral szemben. Andrásfi viszont kikapott a spanyol Alvaro Ibaneztől: 6–6 után ellenfele 9–6-ra ellépett, a folytatásban pedig jól gazdálkodott az előnyével.

A 16 között Koch és Nagy is ráadástussal szenvedett vereséget. Előbbit Filipe Frazao búcsúztatta, mert bár 13–14-nél a magyar vívó egyenlített, a hosszabbításban a portugál volt pontosabb. Hasonlóan alakult Nagy és a tavaly Eb-ezüstérmes Tristan Tulen asszója. A többnyire védekező holland, akinek a testvérét Nagy a 64 között búcsúztatta, rendre megszúrta az aktívabb magyar párbajtőrözőt, akinek mindig egyenlítenie kellett. Nyolc–nyolcnál következett a ráadás, amelyben ismét Nagy ment előre és megint a holland védése, illetve visszaszúrása hozott eredményt.

Koch a kilencedik, Nagy a 11., Andrásfi a 24., Siklósi a 40. helyen végzett.

Vívásban az egyéni számokban másfél hete, Plovdivban rendezték az Európa-bajnokságot, és a krakkói EJ egyéni számai nem is számítanak bele az olimpiai kvalifikációs összesítésbe. A szerdán kezdődő csapatversenyek viszont nagyon is, és azok Eb-küzdelmek is lesznek. A férfi párbajtőrcsapat, amely a negyedik helyen áll a világranglistán, pénteken vív majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik