EJ, öttusa: mindhárom magyar döntős, biztos az olimpiai kvóta!

PATAI GERGELY (Krakkó)PATAI GERGELY (Krakkó)
Vágólapra másolva!
2023.06.27. 18:40
null
Gulyás Michelle (jobbra) és Guzi Blanka (balra) is ott lesz a fináléban (Fotó: Árvai Károly)
Gulyás Michelle meggyőző teljesítménnyel, Barta Luca betegség után, Guzi Blanka pedig nehéz helyzetből felállva harcolta ki a döntőbe jutást női öttusában – a mezőny ismeretében a magyar kvóta is biztossá vált.

 

Nem érződött Barta Lucán, hogy néhány napja még a betegágyat nyomta. A 23 éves öttusázó a hétfői körvívást plusz 7-es mutatóval zárta, majd kedd délelőtt a stadionban felállított páston, a bónuszvívás során három ellenfelét is legyőzte – formáját látva a negyediknek sem lett volna esélye ellene, csakhogy addigra elfogytak a riválisok. Mivel Barta hagyta el utolsóként a pástot, kocognia kellett a kívül ódon, belül takaros uszodáig, de aligha fáradt el, a létesítmények ugyanis nagyon közel vannak egymáshoz. A 200 gyors után a kombinált számra visszatértek a stadionba a versenyzők, a lövészet kimondottan jól sikerült Bartának, és bár az utolsó körökben leszakadt ég, a döntőbe jutás miatt nem kellett izgulnia, a negyedik helyen futott be.

Az elődöntő másik csoportjában Gulyás Michelle és Guzi Blanka már kedvezőbb időjárásban versenyzett, s próbált meg odaérni a finálét érő kilenc hely valamelyikére. A körvívás után nehéz helyzetbe került Guzi, aki a bónuszvívásban sem szerzett pontot, és csalódottan, leszegett fejjel lépett le a pástról. Hogy az uszodába menet mi játszódott le a fejében, nem tudni, mindenesetre a rajtkőre már egy másik Guzi Blanka állt fel, aki elhitte, hogy az utolsó helyről is bejuthat a döntőbe.

És megcsinálta! Futamában a második, összesítésben a negyedik legjobb időt úszta, majd a kombinált számban a második lövészet után már a 11. volt. A harmadiknál többen a lőállásban ragadtak, így három riválisát is megelőzte, végül a hatodik helyen zárt.

Miközben Guzi és üldözői a döntős helyekért sprinteltek, Gulyás Michelle az utolsó métereken nyugodtan visszavehetett a tempóból. Noha a tavaly világbajnoki ezüst- és Eb-bronzérmes klasszis is mínuszban zárta a körvívást, csak eggyel több asszót veszített el, mint amennyit megnyert, úszásban pedig elképesztő fölénnyel győzött – kis túlzással a többiek még az utolsó 25 méterre fordultak, amikor Gulyás már a célban várta őket.

„Erről van szó!”– érkezett a megerősítés a lelátóról, ahol mások mellett Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is szurkolt a mieinknek. A laser run előtt Barta Luca is ellátta néhány jótanáccsal Gulyást, aki a második lövészetétől szinte képtelen volt hibázni, és a német Rebecca Langrehr mögött másodikként biztosította helyét a döntőben.

„Nehéz feladatuk volt a versenyzőinknek– értékelte az elődöntőt Martinek János szövetségi kapitány.– Barta Luca egészségügyi problémával küszködött a napokban, de a vívása és a lövészete így is nagyon jól sikerült. Guzi Blanka az utolsó energiáit is felemésztette, hogy döntőbe kerüljön, nagy fegyvertény, hogy sikerült neki, Gulyás Michelle viszont tartalékolhatott kicsit, nem kellett, hogy kifussa magát. Örömteli, hogy három versenyzővel, vagyis teljes csapattal vagyunk ott a legjobb tizennyolc között.”

Slusszpoénként ráadásul a finalista listát böngészve kiderült, hogy nyolc ország versenyzői jutottak döntőbe, és mivel a nyolc olimpiai kvótából nemzetenként csak egyet lehet megszerezni, biztosan jut kvóta magyar öttusázónak is. Hogy Gulyás Michelle, Barta Luca vagy Guzi Blanka lesz az, megtippelni is nehéz, mindenesetre hiába szól névre a repülőjegy, ha kettőnél több női öttusázó szerez kvótát a kvalifikációs időszakban, a jövő évi válogatón dől el, hogy kik lehetnek ott Párizsban.

ÖTTUSA
Nők. Elődöntő. A-csoport: 1. Elena Micheli (olasz) 1127 pont, ...4. Barta Luca 1115.B-csoport: 1. Rebecca Langrehr (német) 1113, 2. Gulyás Michelle 1112, ...6. Guzi Blanka 1107

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik