„Maradt bennem néhány vb-arany” – 70 éves Klampár Tibor, az asztalitenisz öntörvényű zsenije

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2023.04.30. 10:05
null
A 70 esztendős Klampár Tibor állítja, a phenjani csapatvilágbajnoki cím felér egy futball-vb-arannyal (Fotó: Török Attila)
Úgy tartják, az asztal mellett zseni volt, játékával megelőzte a korát. Kivételes tehetsége ellenére saját bevallása szerint néhány vb-arany benne maradt, de azért így is van két világbajnoki címe, a legendás 1979-es phenjani csapataranyat pedig sorsszerűen éppen a születésnapján, április 30-án szerezte meg. A 70 éves Klampár Tibort köszöntjük.
NÉVJEGY: KLAMPÁR TIBOR
Született: 1953. április 30., Budapest
Sportága: asztalitenisz
Válogatottságai száma: 314 (1968–1994)
Klubjai: Vörös Meteor (1961), Postás SE (1961–1976), Budapesti Spartacus (1976–1985), Langenlois (1985–1988), Wolkersdorf (1988–1998), Bp. Postás (1998–1999), Lavamund (1999–2002), Békési TE (2002–2009), Szécsény (2009–2013)
Kiemelkedő eredményei: 2x világbajnok (páros: 1971; csapat: 1979), 3x vb-2. (páros: 1973, 1979; csapat: 1981), vb-3. (csapat: 1977), 3x Európa-bajnok (páros: 1974; csapat: 1978, 1982), 2x Eb-2. (csapat: 1974; vegyes páros: 1978), 3x Eb-3. (egyes: 1982; páros: 1970, 1980), olimpiai 4. (egyes: 1988), Európa Top 12-győztes (1981), világkupagyőztes (1981), 2x BEK-győztes (1979, 1981), 2x VVK-győztes (1976, 1985), 34x magyar bajnok (1969–1999)
Kitüntetései: Az év magyar asztaliteniszezője (1969, 1970, 1971, 1976, 1979, 1980, 1981, 1983, 1988), Az európai asztalitenisz hírességek csarnokának tagja (2015), MSÚSZ-MOB életműdíj (2019)

– Hetven év ide vagy oda, az a fonák, azok a mozdulatok még pont olyanok, mint fénykorában.
– Tudja, ezt nem lehet elfelejteni. De talán már kevesebb az erő benne, meg a csípőm... Az sem enged mindent. A bal oldalon már protézisem van, nagyon szépen megcsinálta Böröcz István doktor úr a Honvéd Kórházban, csak éppen néhány hónap helyett másfél évig tartott a rehabilitációm. A gyógytornász házhoz jött, csinos nő volt, az akkori párom meg azonnal meggyanúsított, hogy „Na mi van, ezt is meg...?”. Szóval érti... Persze nem volt semmi, de a gyógytornászt nem láttuk többet. Böröcz doktor úr egyébként júniusban a jobb oldali csípőmet is megoperálja, remélem most gyorsabban rendbe jövök. Ősszel kezdődik az új idény.

– Továbbra is játszani akar?

– Persze.

– Mi tartja még ennyi idősen is az asztalnál?

– Az a helyzet, hogy a nyugdíjamból nem élnék meg, kellenek az ilyen kiegészítők, hogy ki tudjam fizetni a rezsimet. Őszintén szólva a meccs már nehezemre esik, de szükségem van rá. Meg aztán szeretek pingpongozni, ha nem játszanék csapatban, most éppen a Budapest I/B 2-ben szereplő Petend-Shopsport SE-ben, akkor is hetente lemennék valamelyik terembe ütni egy kicsit. Ezt sohasem fogom abbahagyni.

Zseni volt, az asztal feletti játékával megelőzte a korát – akkoriban ritkaságnak számított, ma már ez a játékstílus a természetes (Fotó: MTI/Petrovits László)
Zseni volt, az asztal feletti játékával megelőzte a korát – akkoriban ritkaságnak számított, ma már ez a játékstílus a természetes (Fotó: MTI/Petrovits László)


– Mindez elég jól hangzik olyasvalaki szájából, aki amúgy „tehetségtelen”...
– Kerekesnére gondol?

– Igen.
– Na, az szép történet. A két nővérem NB I-es játékos volt, ezért engem is elvittek a Vörös Meteorba, ahol fél év után Kerekesné azt mondta, csúnyán gimnasztikázom és ütöm a labdát, ne erőltessem ezt a sportágat. Komikus volt, de nem haragszom rá. Józsi bátyám viszont erre bepöccent, átvitt a Postáshoz, ahol Várkonyi Laci bácsiék szívesen fogadtak.

– Ő volt az edzője?

– Papíron. Gyakorlatilag viszont a bátyám foglalkozott velem. Nem volt edzői képesítése, pingponggal leginkább csak a tévében találkozott, mégis olyan meglátásai voltak, mint senkinek. Ő csinált belőlem asztaliteniszezőt. Sajnos két éve meghalt.

AZ 1979-ES VB-DÖNTŐ




– Tudott pingpongozni?

– Igen, de megvoltak a korlátai. Az ötvenhatos forradalom idején a pincében aludtunk, akkor megfázott, hályog lett a szemén, emiatt ötvenszázalékos volt a látása. Viszont jól focizott, NB I B-s szinten játszott, és baromi gyors volt, tizenegy másodperc alatt futotta a százat. Ja, és szuperül verekedett.

– Úgy tudom, szükség is volt rá. Ilyenkor általában önt védte?
– Igen.

– Miért kellett? Gyerekként rossz közegbe került?

– Igazi csibész voltam, de kikupálódtam. Viszont az megmaradt, hogy a mai napig nem tudnak becsapni, az ilyen szándékot egy-két perc alatt leveszem bárki dumájából.

– A társaság vitte bele a rosszba?
– A fenét. Mentem én magamtól. Ha nem lett volna belőlem asztaliteniszező, egészen biztosan a börtönben végzem. Nagyok sok hülyeség van a rovásomon. Loptunk dinnyét a Bosnyák téri piacról, a csősz a kutyájával jól megkergetett, de olyan is volt, hogy a Hősök terétől nem messze egy pótkocsit keresztbe állítottunk az úton, ami miatt legalább tíz troli elakadt. Nagy botrány lett belőle, a rendőr meg is kergetett. Az egyik srác hülye módon beugrott a bokorba, őt elkapták, másnap már jöttek is értem a nyomozók. Szerencsére volt annyi gógyim, hogy előtte elmentem a környékbeli mozihoz és az előadás után eldobott jegyekből összeszedtem néhányat. Amikor bevittek a rendőrségre, azonnal kérdezték, mit csináltam előző este, mire mondtam, hogy moziban voltam, a 101 kiskutyát láttam és ártatlan tekintettel elővettem a jegyet. Hazudtam tovább, mire bejött egy nagydarab rendőr, az asztalra csapott, én meg úgy besz...m, hogy mindent elmondtam. Persze ekkor már tudták a részleteket, mert a srác, akit a bokornál elkaptak, feldobott minket. Fél évre bevonták az útlevelem.


– Visszatérve a bátyjára, sokszor mesélt már a drasztikus módszereiről. Akkoriban ezt hogyan élte meg?
– Hittem benne, mert viszonylag gyorsan jöttek az eredmények. Tizenkét évesen az úttörő olimpiától kezdve mindent megnyertem, tizenhárom voltam, amikor Szombathelyen serdülő Európa-bajnok lettem, s az első világbajnoki címemnél, amit Jónyer Pistával nyertünk párosban, még nem töltöttem be a tizennyolcat. A Postásnál reggel mi nyitottuk a termet, és este mi jöttünk el utolsóként. Mondom, nem volt edzői képesítése, mégis pontosan megtanította a beállásokat, hogy tartsam a lábam, a térdem, hogy üssem a labdát. Poénonként cseszegetett, jó néhány pofont is lekevert. Ilyenkor általában sírtam, aztán megsajnált, és ha valami jót csináltam, megdicsért. Eleinte mindig azt mondta, akkor leszek igazán jó játékos, ha megverem a kínaiakat. Aztán amikor tizenhét évesen a svéd nemzetközi bajnokságon Jónyer Pistával csapatban nyertünk ellenünk, a páros mellett Pista Li Fu-jung, én pedig Csuang Ce-tung ellen győztem, csak annyit jegyzett meg, hogy ez nem számít, kiégett, öreg játékosok ellen könnyű. Hát ilyen volt a bátyám.

– Az eredmények mégis őt igazolták, nem?
– De igen, bár meglehetősen sajátos módszerei voltak. Csökönyös gyerekként sokat snúroztam a Városligetben, abban is ügyesnek számítottam, ő viszont számtalanszor seggbe rúgott, hogy hagyjam már abba és azonnal menjek edzeni. Előfordult, hogy a biciklije után kötött és úgy futtatott a ligetben, sőt miközben egyre gyorsabban tekert, tartanom kellett vele a lépést. A trolin ülők biztosan nem értették, mit csinál ez a két hülye. Suliba persze nem jártam, két-három havonta talán ha egyszer betévedtem.

– A valóban fantasztikus pályafutása ellenére, visszatekintve, van bármi miatt hiányérzete?
– Az egyéni vb-érem. Az hiányzik. Négyszer is volt rá esélyem, de mindannyiszor kikaptam a negyeddöntőben. Először 1971-ben Nagojában lehettem volna egyesben is világbajnok, de az előző nap Pistával megnyertük a párost, s ez túlzottan is elégedetté tett. Emiatt haragszom is egy kicsit Berczikre, aki nem hajtott eléggé. A négy közé jutásért a kínai tollszáras Hszi En-ting volt az ellenfelem, 3:1-re kaptam ki tőle úgy, hogy minden szettben volt esélyem. Emlékszem, a kispadról Tímár folyamatosan kiabált, hogy verd agyon az indiánt, Berczik meg a palánk mögött cigizett, a füstfelhőtől nem is láttam a fejét. Ha a bátyám ott van, egészen biztosan én nyerek, aztán az elődöntőben jött volna svéd Bengtsson, akit ötből négyszer legyőztem, a döntőben pedig a japán Ito, ami szerintem 3:0 lett volna ide.

– Ez volt a legnagyobb esélye?
– Talán igen, bár a másik három sem volt reménytelen, sőt. Kuo Jao-hua ellen kétszer, 1977-ben és 1981-ben, a svéd Waldnerrel szemben pedig 1989-ben játszottam negyeddöntőt, utóbbi azt nyilatkozta, az ellenem játszott meccs volt számára az aranycsata. Egyébként jellemző, hogy ebben a három esetben az engem legyőző bejutott a döntőbe, s kétszer, 1981-ben és 1989-ben meg is nyerte.


– Bosszantja?
– Most mit mondjak? Ha a párost is beleszámítom, maradt bennem néhány világbajnoki arany.

– Berczikkel milyen volt a viszonya?

– Sajnos nem jó. Megadtam a tiszteletet, de sokat hülyéskedtem vele, visszabeszéltem, amit nehezen viselt. Volt néhány eltiltásom is, amit neki köszönhetek. Akkoriban havonta két-három hétig keretedzés volt, úgy megdolgoztatott, hogy alig ütöttem át a labdát. Általában megcsináltam mindent, amit kért, de egy idő után már nem bírtam. Mondtam neki, Zoli nem bírok már többet, mire ő úgy reagált, amíg le nem törik a kezed, addig bírnod kell. Egy alkalommal a bátyám azt javasolta, jelentsek sérültet és pihenjek egy kicsit. Elmentem a dokihoz, kamuztam neki, hogy itt fáj, ott fáj, mire két hét pihenőre küldött. Két nap után viszont már nem bírtam, lementem a Postásba edzeni, majd jött a magyar bajnokság, ahol minden számot megnyertem. Berczik persze nem volt hülye, azonnal tudta, mi történt. Nekem esett, hogy így játszol b... meg két hét kihagyás után? Persze azonnal jött is a büntetés.

– Az eltiltásai amúgy jogosak voltak?

– Ugyan már... A többségük biztosan nem. Akkoriban más idők voltak, ha káromkodtam, vagy mondtam valami csúnyát, azonnal hazazavartak és eltiltottak fél évre.

– Azért ennél voltak rázósabb ügyei is, nem?
– Mondtam már, nagy csibész voltam. Miután 1981-ben Miskolcon megnyertem az Európa Top 12-t, éjjel egy körül érkeztem vissza Pestre. Kristonnal már volt bennünk némi pia, diszkóba akartunk menni. Egyszer csak egy elemlámpa körözését láttuk magunk előtt, persze hogy kiemelt a rendőr. Odajött, kérte a személyit, jogsit, mire szóltam Kristonnak, kapaszkodjon, aztán tövig nyomtam a gázt. A budai hegyekben volt némi üldözés, majd az egyik utcában leálltam, lekapcsoltam a lámpát és röhögtem, ahogy a rendőr elhúzott mellettünk. De ma már nem csinálok ilyeneket.


– Kis híján a phenjani világbajnokságról is lecsúszott.
– Tatán voltunk az edzőtáborban. Tudni kell rólam, hogy nem bírom a bezártságot, egyszerűen szükségem van a szabadságra. A mai napig nem tudják, de sokszor kimentem az edzőtáborból délután csak úgy. Nem piálni akartam, csak sétáltam egyet, fagyiztam. Kellett a szabadság érzése. Phenjan előtt Takival (Takács János, a vb-címet szerző csapat játékosa – a szerző) kitömtük az ágyat, futball-labdát tettünk a fejünk helyére és kilógtunk a táborból. A súlyemelő Száraz Imre is velünk jött, meg a csaj, akit nem sokkal korábban szedtem fel. Száraz Imi Ladájával feljöttünk Pestre, de közben felvillant az olajnyomásjelző lámpa. Utólag kiderült, csak lecsavarodott az olajszűrő, de mi ezt akkor nem tudtuk, nem mertük beindítani a kocsit. Egy csehszlovák busz elhozott a Tatánál lévő benzinkútig, én pedig onnan telefonáltam az edzőtáborba a portásnak, hogy szóljon Kreisz Tibinek (szintén a vb-győztes csapat tagja – a szerző), jöjjön ki értem. Pechemre Berczik éppen akkor kártyázott hajnalig, egyébként is dühös volt, mert vesztett. A folyosón összefutott a portással, aki persze elmondta neki, mi történt. Küldtek értem egy taxit a benzinkúthoz, a reggelinél pedig Berczik szólt, menjek haza, ki vagyok rúgva. Mondtam is neki, hogy gondoltam. Aztán Jónyer és Gergely elment Buda István sportminiszterhez és kérték, vegyenek vissza, mert nélkülem soha nem nyerünk világbajnokságot.

– Még jó, hogy sikerült meggyőzniük, nem?
– Kár lett volna, ha kimarad az életemből.

Az asztalitenisz örök szerelem, azt mondja, sosem fogja abbahagyni (Fotó: Török Attila)
Az asztalitenisz örök szerelem, azt mondja, sosem fogja abbahagyni (Fotó: Török Attila)


– A pályafutásából mire a legbüszkébb?
– A phenjani arany mindenekfelett áll, ott a csapatversenyek során nyolc ázsiaiból nyolcat megvertem. A kínaiak a döntő előtt teljesen be voltak tojva, Liang Ko-liang már nem is vállalta a meccset, nem akart hülyét csinálni magából. Helyette egy fiatal, Lu Csi-vej játszott, aki nagy mellénnyel jött, hogy ő majd hazaküldi a magyarokat. Nagy volt a pofája, de amikor ott állt velem szemben, remegett a keze. Láttam rajta. Csak át kellett húznom a labdát, tudtam, hogy ő majd elrontja. De a szöuli olimpia is szép emlék, csak ne lett volna az a bronzmeccs. Nem is értettem az egészet. A mi sportágunkban addig soha sehol nem kellett játszani a harmadik helyért, mindenhol két bronzérmet osztottak, erre pont ott találták ki, hogy legyen bronzmeccs. Sajnos csak a dobogó mellé állhattam, érem helyett oklevelet kaptam, s emiatt nincs életjáradékom sem. Pedig higgye el, megérdemeltem volna.

– Phenjan után mekkora sztároknak számítottak idehaza? Mondhatjuk, hogy a kor celebjei voltak?
– Igen, bár ez engem sohasem érdekelt. Sok helyre hívtak, az utcán is megállítottak, s amíg valaki normálisan szólt hozzám, szívesen elbeszélgettem vele, akár ismeretlenül is. Soha nem voltam beképzelt, se nagyképű és nem is igényeltem különleges bánásmódot. Előfordult, hogy bementem egy üzletbe, és amit vásároltam, ingyen oda akarták adni, de én mindig ragaszkodtam hozzá, hogy kifizessem. Ha meghívtak egy sörre, az rendben volt, de sohasem szerettem a kivételezést. Ilyenkor mindig azt mondtam, hagyjanak engem, nem vagyok én paprikajancsi.


– Milyen edzőnek tartja magát?
– Maximalista vagyok. Látom a hibákat az asztalnál, de hiába mondok jót, ha azt nem tudják megcsinálni.

– Tisztelik?
– Úgy érzem, igen. Barátkozni nem igazán barátkozom a játékosokkal, nálam az a barát, akivel legalább hetente kétszer találkozunk, csak úgy. Néha érzem, hogy talán túlságosan is felpörögtek, ilyenkor mindig eszembe jut a bátyám, aki már rég lekevert volna nekik néhány pofont.

– Manapság még megismerik az utcán?

– Sokszor igen. Odajönnek, beszélgetnek, vagy egyszerűen csak gratulálnak a régi sikereimhez. Néha igazoltatás közben a rendőrök is megismernek, meg is jegyzik, hogy maga volt az a híres pingpongos. Ilyenkor azért egy kicsit helyre teszem őket, mondom, pingpongos legfeljebb maga volt én asztaliteniszező voltam és még vagyok is. Maradona és Törőcsik sem focista volt, hanem labdarúgó.

– Van, amit megbánt, amit mai fejjel másképp csinálna?

– Szeretek Magyarországon élni, éppen ezért volt nehéz döntés, amikor megkerestek Saarbrückenből. 1978-ban történt, akkoriban még csak illegálisan lehetett volna az NSZK-ba menni, s mivel a család, a haverok ide kötöttek, végül maradtam. Pedig nagyon sok pénzt kínáltak, 60 ezer márkát kaptam volna egy évre – utólag tudtam meg, hogy valójában 110 ezret, csak Sidó a közvetítésért le akart nyúlni ötvenezret –, erre jött volna még nagyjából 15 ezer márka prémium. Ha elfogadom, többszörös milliomosként jöhettem volna vissza Magyarországra, viszont a következő évben nem leszek csapatban világbajnok. Nem mondom, hogy feltétlenül megbántam, de amikor megjön a nyugdíjam, néha azért elgondolkozom, valóban ezt és ennyit érdemlek, érdemlünk-e. Mert az a phenjani csapatvilágbajnoki cím, no meg hogy egy héten belül kétszer is megvertük a legyőzhetetlennek tartott Kínát, esküszöm, felér egy futball-vb-arannyal.

1968: „Mindössze tizenöt évesen, de már serdülő Európa-bajnokként nagy reményekkel néztem a jövőbe, már csak azért is, mert az addigi sikereim visszaigazolták a bátyám módszerének helyességét.” (Fotó: MTI/Petrovits László)
1968: „Mindössze tizenöt évesen, de már serdülő Európa-bajnokként nagy reményekkel néztem a jövőbe, már csak azért is, mert az addigi sikereim visszaigazolták a bátyám módszerének helyességét.” (Fotó: MTI/Petrovits László)
1971: „Nem sokkal a tizennyolcadik születésnapom előtt Jónyer Pistával párosban világbajnokok lettünk. Jó érzés volt a dobogón állni, de sajnos ez egy kicsit elégedetté tett, ezért másnap egyesben elvesztettem a negyeddöntőt.” (Fotó: MTI)
1971: „Nem sokkal a tizennyolcadik születésnapom előtt Jónyer Pistával párosban világbajnokok lettünk. Jó érzés volt a dobogón állni, de sajnos ez egy kicsit elégedetté tett, ezért másnap egyesben elvesztettem a negyeddöntőt.” (Fotó: MTI)
1979: „A jól ismert fotó a phenjani világbajnoki döntő után pillanatokról. Miután Lu Csi-vej ellen megszereztem a világbajnoki címet eldöntő pontot, a többiek berohantak a kispadról és a levegőbe dobáltak.” (Fotó: MTI)
1979: „A jól ismert fotó a phenjani világbajnoki döntő után pillanatokról. Miután Lu Csi-vej ellen megszereztem a világbajnoki címet eldöntő pontot, a többiek berohantak a kispadról és a levegőbe dobáltak.” (Fotó: MTI)
1988: „Szöulban, a sportág első olimpiai versenyén 35 évesen is a legjobb négy közé jutottam, de mivel le kellett játszani a bronzmeccset, végül a negyedik helyen végeztem. Nemcsak, hogy érmet nem kaptam, az életjáradékról is lecsúsztam.” (Fotó: Imago Images)
1988: „Szöulban, a sportág első olimpiai versenyén 35 évesen is a legjobb négy közé jutottam, de mivel le kellett játszani a bronzmeccset, végül a negyedik helyen végeztem. Nemcsak, hogy érmet nem kaptam, az életjáradékról is lecsúsztam.” (Fotó: Imago Images)
2018: Edzőként igyekszem átadni a tudásom a maiaknak, s ugyan nem mindig tudják megvalósítani, amit kérek, az eredmények szerencsére nem maradnak el, a Celldömölk csapatával bajnoki címet is nyertünk.” (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
2018: Edzőként igyekszem átadni a tudásom a maiaknak, s ugyan nem mindig tudják megvalósítani, amit kérek, az eredmények szerencsére nem maradnak el, a Celldömölk csapatával bajnoki címet is nyertünk.” (Fotó: Vas Népe/Unger Tamás)
2023: „Egy friss fotó a fiammal és az unokámmal, avagy három Klampár Tibor egy képen. Mindhárman ugyanabba a sportágba szerettünk bele, a mai napig is többször együtt edzünk. Szeretek velük játszani.” (Fotó: Török Attila)
2023: „Egy friss fotó a fiammal és az unokámmal, avagy három Klampár Tibor egy képen. Mindhárman ugyanabba a sportágba szerettünk bele, a mai napig is többször együtt edzünk. Szeretek velük játszani.” (Fotó: Török Attila)


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 29-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik