Darts: hatalmas meglepetés, Andrew Gilding győzelme a UK Openen

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.03.05. 23:58
null
Andrew Gilding visszavágott Van Gerwennek a 2015-ös vereségért (Fotó: PDC)
Végletekig kiélezett mérkőzésen Andrew Gilding 11:10-re legyőzte Michael van Gerwent a 2023-as darts UK Open döntőjében, megszerezve pályafutása első televíziós elsőségét.

 

Már a UK Open első, pénteki napján nagy nevek búcsúztak, a csillaghullás pedig szombaton folytatódott és a mezőny a legjobb nyolcra szűkült vasárnapra.

A negyeddöntőkben is akadtak meglepetések, Andrew Gilding legyőzte Martin Schindlert, míg Adam Gawlas drámai csapában búcsúztatta a 2018-as világbajnokot, Rob Crosst.

Michael van Gerwen a világranglistát vezető Michael Smith és Gerwyn Price kiesése után favoritként győzte le Nathan Aspinallt, míg Dimitri Van den Bergh kiütötte Richie Burnettet.

Nem jöhetett össze a papíron két legerősebb, még bennmaradó döntője, ugyanis Gilding Gawlasszal került össze a legjobb négy között, míg Van Gerwen Van den Berghel játszott.

Az angol és a cseh mérkőzését játszották előbb, a második UK Open elődöntőjén táblához lépő Gilding magabiztosan kezdett, és sokkal jobb tömegének köszönhetően megnyerte a mérkőzést.


Van Gerwen iskolajátékkal küldte haza Van den Berghet a második elődöntőben. A holland 3:3-ig még szoros meccset játszott a belgával, azonban ekkor magasabb fokozatba kapcsolt és ötleges előnyt dolgozott ki. Innen már nem volt visszaút, a világranglista-3. magabiztosan jutott a fináléba.


A döntőben Van Gerwen kezdett jobban, a tizenegy győztes legig tartó összecsapásban 2:0-ra vezetett, amikor Gilding felébredt. Az angol négy leget húzott be egymás után és előnybe került. A holland azonban feljavult, és a második szünetre már úgy mentek a felek, hogy a világranglista-3. 6:4-re vezetett.

A kis pihenő az angolnak jött jobban, három leget követően visszajött a meccsbe és 8:7-re felzárkózott az utolsó szünet előtt.

Van Gerwen indította jobban az utolsó hajrát, elvette Gilding kezdését, ezt követően azonban sokat hibázott a holland, a világranglista-41. pedig egyenlíteni is tudott. 9:9-nél Gerwen egy elképesztő, 170-es kiszállóval magához ragadta az előnyt, Gilding azonban hozta a kezdését és egyenlített – jöhetett a döntő leg.

 

A holland kezdte az utolsó leget, 134-nel nem is rosszul, azonban Gilding tapadt rá, 256-nál pedig egy 180-nal kiszállóra tette le magát, míg Van Gerwen 178-ról nem dobhatott a győzelemért. Az angol az első nagy esélyét még nem használta ki, de Gerwen sem tudott 102-ről kiszállni – elrontotta a D16-ot. Gilding hatalmas nyomás alatt sem remegett meg, első nyilával a dupla 20 közepébe talált, megnyerve a tornát.


DARTS
UK OPEN, MINEHEAD
DÖNTŐ
Andrew Gilding (angol, 95.46)
–Michael van Gerwen (holland, 96.74) 11:10

ELŐDÖNTŐ
Adam Gawlas (cseh, 85.90)–Andrew Gilding (angol, 95.86) 6:11
Dimitri Van den Bergh (belga, 89.63)–Michael van Gerwen (holland, 94.47) 6:11

NEGYEDDÖNTŐ
Andrew Gilding (angol, 93.90)–Martin Schindler (német, 87.87) 10:4
Michael van Gerwen (holland, 99.62)–Nathan Aspinall (angol, 98.16) 10:6
Rob Cross (angol, 92.17)–Adam Gawlas (cseh, 96.54) 8:10
Richie Burnett (walesi, 83.85)–Dimitri Van den Bergh (belga, 92.76) 2:10

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik