Európai Egyetemi Játékok: sporttörténelmet írtak a mieink

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2022.08.01. 19:46
null
Fotó: Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség
Soha ennyi egyetemista sportoló nem képviselte még hazánkat és soha ennyi éremmel sem tértek haza még az Európai Egyetemi Játékokról. Tizenhét magyarországi egyetem 313 sportoló hallgatója versengett a lengyelországi Lódzban július 17-30. között – derült ki a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség sajtóközleményéből.

Harmincnyolc országból több mint 400 egyetem 4000 sportolója vett részt a kétévente megrendezendő európai multisport eseményen, ahova az egész kontinensről érkeztek hallgatók. Összesen 14 helyszínen, 20 sportágban mérhették össze tudásukat, 18-ban magyar egyetemistáinknak is szurkolhattunk. Az Európai Egyetemi Játékok (EEJ) – a Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szervezésében – különlegessége, hogy nem nemzeti válogatottak, hanem felsőoktatási intézményi színekben induló csapatok, versenyzők vesznek részt rajta.

A magyar egyetemisták összesen 47 éremmel tértek haza, a legeredményesebb magyar egyetem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lett 12 éremmel (5 arany, 7 bronz), s a negyedik helyen zárt az összesített ponttábla alapján, amelyet az utolsó előtti napig vezetett.

A soron következő, 2024-es EEJ-nek hazánk, ezen belül is Debrecen és Miskolc ad otthont. A záró ceremónián prof. dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem rektora vette át az EUSA zászlaját Adam Roczektől, az EUSA elnökétől, mint a következő rendező ország képviselője, amely 2024-ben ad otthont az Európai Egyetemi Játékoknak, mely az 1965-ös Universiade óta a legnagyobb egyetemi multisport esemény lesz hazánkban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik