Vívó-vb: mind a négy magyar párbajtőröző főtáblás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 11:55
null
Muhari Eszter sikerrel vette a vb selejtezőjét (Fotó: Tumbász Hédi)
Négy magyar női párbajtőröző vívhat a legjobb 64 között a kairói világbajnokságon, miután a kiemelt Kun Annához a pénteki selejtezőből hárman csatlakoztak.

Az év sportági fő versenyén elsőként a 159 fős női párbajtőrmezőny kezdte meg a szereplését. Világranglistás helyezése alapján a legjobb 16-nak még nem kellett pástra lépnie, köztük volt a világkupaszezon során öt versenyen az első nyolc között végző, a rangsorban ötödik Kun Annának sem.

Remekül vívott péntek délelőtt Muhari Eszter, Nagy Kinga és Büki Lili, előbbi kettő mind a hat ellenfelét legyőzte csoportjában, utóbbi pedig öt sikeres – öt tusra menő – párharc mellett egyet veszített el. Ezzel – a vb eredményközlője alapján – mindhárman az első 16 között végeztek ebben a szakaszban, és közvetlenül a főtáblára jutottak, vagyis mentesültek a direktkieséses, már 15 találatig tartó asszók megvívása alól.

Pénteken még a férfi kardozók selejtezőjét rendezik, ebben magyar részről Gémesi Csanád és Decsi Tamás lesz érdekelt, mivel Szilágyi Áron és Szatmári András kiemelt.

A két szakág érmekért zajló küzdelmeire hétfőn kerül sor.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik