Világjátékok: Sándorfi Ajsa a dobogót célozza meg

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.16. 18:10
null
Sándorfi Ajsa a dobogót célozza meg (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
A thai bokszoló Sándorfi Ajsa is részt vehet a júliusi Világjátékokon az Egyesült Államokban. A 21 éves magyar versenyző eltökélt célja, hogy felálljon a dobogóra a 60 kilogrammos súlycsoportban.

 

Július 7. és július 17. között az amerikai Birminghamben rendezik meg a Világjátékokat. Az eseményt mindig a nyári olimpiai játékokat követő első évben tartják, s olyan sportágakat tartalmaz, amelyek nem szerepelnek az ötkarikás programban. A thai boksz minden súlycsoportjában nyolc ország, nyolc versenyzője mutathatja meg, mit tud.

„Felszabadult egy hely, nem tudom ennek pontosan az okát, de az Európa-bajnoki harmadik helyemmel én következtem a listán – árulta el Sándorfi Ajsa a Prémium Média & Sport Managementnek. – Megkeresték a szakszövetséget, hogy lenne ez a lehetőség nekem, én pedig örömmel mondtam igent. Szeretnék minél több meccset vívni, és dobogóra állni. Úgy volt, hogy lesz meccsem a most júniusban lezajlott Superfight Series-gálán profi szabályrendszerben, viszont közbejött ez a lehetőség, s úgy döntöttünk, hogy a sérülésveszély miatt ott mégsem indulok.”

A Világjátékokon amatőr szabályrend szerint küzdenek a versenyzők, 3x3 percen át tart a küzdelem, a sportolók fej-, könyök- és sípcsontvédőt is viselnek a kesztyű mellett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik