Csupasport: Horváth Zoltán – két nap, két ötezres csúcs

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 21:25
Két nap eltéréssel két ötezres hegyet is megmászott Horváth Zoltán a közelmúltban. A hét éven keresztül egy magyar bank leányvállalatánál dolgozó hobbimászó 2021 júliusában fizetés nélküli szabadságot vett ki, és a következő öt hónapban Belső-Ázsiában trekkingezett. Tervezett úti céljai között szerepelt Irán és Kazahsztán is, de a koronavírus-járvány következtében hozott helyi korlátozások módosították az útvonalat.

„Júliusban Törökországba autóztam egy barátommal, aki azonban megbetegedett és hazarepült, én pedig Isztambulból visszahoztam az autóját Magyarországra, és repülővel utaztam Antalyába – kezdte a 31 esztendős Horváth Zoltán. – Szerettem volna tömegközlekedést használni vagy stoppolni, de Azerbajdzsánba külföldi állampolgár kizárólag repülőgéppel léphetett be, amely megnövelte a költségeimet, de Kirgizisztánból Üzbegisztánba meg vissza autóbusszal jutottam el. Hobbitrekkingező vagyok, vagyis nincs technikai nehézség a mászások közben, köteleket és hágóvasat sem használok, mert olyan négy-ötezres hegyeket választottam.”„Júliusban Törökországba autóztam egy barátommal, aki azonban megbetegedett és hazarepült, én pedig Isztambulból visszahoztam az autóját Magyarországra, és repülővel utaztam Antalyába – kezdte a 31 esztendős Horváth Zoltán. – Szerettem volna tömegközlekedést használni vagy stoppolni, de Azerbajdzsánba külföldi állampolgár kizárólag repülőgéppel léphetett be, amely megnövelte a költségeimet, de Kirgizisztánból Üzbegisztánba meg vissza autóbusszal jutottam el. Hobbitrekkingező vagyok, vagyis nincs technikai nehézség a mászások közben, köteleket és hágóvasat sem használok, mert olyan négy-ötezres hegyeket választottam.”

Elmondása szerint azért választotta ezt a térséget, mert a magyaroknak nem éppen kedvelt úti célja, és szeretett volna minél kevesebb honfitárssal találkozni. Erre Kirgizisztánban az Ala-Kul tónál összefutott egy magyar csoporttal, de egy közösen eltöltött este után egyedül folytatta útját Nepálba, ahol az 5644 méter magas Kala Pattar megmászása volt a célja.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik