FFT: amivel az angol foci belépett a 21. századba – a Taylor-jelentés

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2022.01.07. 16:21
1990 január végén mutatta be az angol parlamentben Lord Taylor a hillsborough-i tragédiához vezető eseményekről szóló jelentését. A vizsgálati anyag felhívta a figyelmet arra, hogy a stadionokban ajánlatos minden állóhelyet ülőhelyre cserélni. A javaslat átalakította a brit futballt. Bármilyen nehéz is elhinni, a klubok többsége ellenezte a változásokat.

Az egyik újság azt írta: „Ez a legdurvább bírósági firkálmány, amit valaha olvastam”. Egy másik úgy fogalmaz: „Szerecsenmosdatás”. „Egy »őrült« az ajánlásaival a falhoz akarja állítani a klubokat.” Huszonöt év távlatából Lord Taylor hillsborough-i katasztrófáról szóló jelentésére úgy tekintünk, mint fontos történelmi mérföldkőre, ahonnan nincs visszatérés, és amely megalapozta az új, fényes jövőt. De abban az időben is így gondolták volna? „A legenyhébb kifejezés a horror volt, amely futballberkekből érkezett” – emlékszik vissza egy korábbi klubigazgató. Miután a bírósági fellebbezést elutasították, a Thatcher-kormány egyértelművé tette, hogy nem fog alkudozni, és visszafordulni sem akar az úton. Taylor a barátai társaságában úgy fogalmazott: „Nem az volt elsősorban a kérdés, hogy belépünk-e a XXI. századba, hanem az, hogy hátat fordítunk-e a XX.-nak”.

Nem foglalkozott a fanatizált és démonizált szurkolók fenyegetőzéseivel, lesöpört minden konzervatív javaslatot az asztalról, és bemutatta távlati terveit a futballélmény humanizálására, a stadionokba előírt, kötelező ülőhelyek révén.

Nem foglalkozott a fanatizált és démonizált szurkolók fenyegetőzéseivel, lesöpört minden konzervatív javaslatot az asztalról, és bemutatta távlati terveit a futballélmény humanizálására, a stadionokba előírt, kötelező ülőhelyek révén.

Persze, akadtak olyanok is, akik támogatták a reformok keresztülvitelében. Ahhoz, hogy megértsük, Taylor miért döntött úgy, hogy forradalomra van szükség – és kezdetben a futballvilág miért reagált durván, és miért fogta fel ezt sokkhatásként –, ahhoz tudnunk kell, milyen volt a játék előtte. „A futball vicc volt – fogalmaz Antony King akadémikus, Az állóhelyeknek vége című könyv szerzője. – A legtöbb klubot közepes színvonalú, nem is menedzsment, hanem burzsoázia működtette, amelynek tevékenysége nem terjedt túl az önreklámozáson. Alig gondolkodott valaki úgy a futballról, mint dinamikusan fejlődő szórakoztatóipari termékről. A Football League átfogta a klubok és a ligák tevékenységét a Lytham St. Annestől a B&B-ig. Miközben a Thatcher-kormány liberalizálta a gazdaságot, a futball egyre archaikusabban nézett ki, borzasztóan primitív szinten volt, és az emberek szinte egymást gyilkolni jártak a stadionokba. A labdarúgás a brit társadalom egyre szélesebb körében váltott ki gyűlöletet és megvetést.”

„A futball a szegény ember szórakozása volt – ért egyet Simon Inglis, aki mint a stadionépítészeti igazgatóság tagja, azok egyike volt, akik a legtöbbet dolgoztak Taylor ajánlásainak gyakorlati megvalósításáért. – A klubok nem sokat tettek azért, hogy az embereket becsábítsák a stadionokba. Igaz, hogy a pályák rendkívül rossz állapotban voltak, de ez leginkább a klubok helyzetét tükrözte. Néhány kivételtől eltekintve szinte teljesen megfeledkeztek a korszerűsítésről. Találtunk olyan lelátót, amelynek acéloszlopát egy autóemelő tartotta. Bementünk a klubigazgatóhoz, de sokáig nem találták meg a műszaki tanúsítványt. Végül egy rozsdás iratszekrény aljában lett meg. A futballegyesületek haldokoltak. Egyszer megkérdeztek egy magas rangú tisztviselőt az FA-ben: »Milyen stratégiával készülnek?«. Nem szólalt meg teljes két percig, majd azt mondta: »Nem tudom«.”

A játék gyenge volt, a huliganizmus fojtogató, és a Thatcher-kormány az egész labdarúgásra csak úgy tekintett, mint amibe törvényességet és rendet kell vinni. David Evans konzervatív politikus, aki egyben a Luton Town tulajdonosa is volt, követelte a nézők kötelező személyazonosítását. A stadionon belüli biztonság megőrzése szerinte a menedzsment, a biztonsági szolgálat és a rendőrség közös feladata és felelőssége. A hillsborough-i tragédia után pedig a kormány felkérte Peter Murray Taylort, vizsgálja ki, mit lehet tenni.

És Taylor jelentése átírta az angol és az európai futball fejlődéstörténetét…

A Taylor-jelentésről szóló cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n,IDE KATTINTVA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik