Birkózás: a hite is viszi előre az Európa-bajnok Bajcajevet

Vágólapra másolva!
2021.12.23. 09:11
null
Vlagyiszlav Bajcajev legendás birkózóink molinója előtt a Körcsarnokban. Hasonló eredményeket érne el magyar színekben (Fotó: MBSZ)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) alig több mint egy hete arról számolt be, hogy honosítja az Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmes 97 kilós szabadfogású Vlagyiszlav Bajcajevet. Az orosz kiválóság nemrégiben tíznapos edzőtáborban járt Magyarországon, és interjút is adott.

 

– Boldognak tűnik.
– Nagyon jó kedvem van, kedvesek velem az emberek, úgy érzem, nyitottak rá, hogy befogadjanak. Most utazom haza, de januárban visszatérek. Romániában együtt edzőtáborozunk, és a hónap végén szőnyegre lépek a magyar válogatón, hogy az enyém lehessen a címeres mez – mondta az MBSZ-nek is nyilatkozó, 2018-ban kontinensbajnoki címet szerző Vlagyiszlav Bajcajev.

– Észak-Oszétia egyik kisvárosában, Digorában született. Ott kezdett el birkózni?
– Igen, ráadásul kétszer vágtam neki, először hatévesen, a bátyámmal mentem le a terembe. Már nem emlékszem rá, mi volt a bajom, de egy időre abbahagytam. Aztán az általános iskola hetedik osztályában újra belevágtam, azóta egyszer sem fordult meg a fejemben, hogy szögre akasszam a birkózócipőmet.

– Miért szerette meg ennyire ezt a sportágat?
– Mondhatni, kiemelkedtem a többiek közül, ez Oroszországban különösen nagy szó. Először 2007-ben indultam világversenyen, Varsóban a kadét Európa-bajnokságon. Súlyos bírói tévedés következtében kikaptam a későbbi győztes, majd kétszeres olimpikon török Ibrahim Bölükbasitól, és harmadik lettem.

– Nem törte meg az eset a sportolásba vetett hitét?
– Ellenkezőleg. Attól a pillanattól kezdve akarok olimpiai bajnok lenni. Sorsfordító verseny volt a lengyelországi, az edzők is felfigyeltek rám, és látták, hogy érdemes velem foglalkozni. Oroszországban, főleg Észak-Oszétiában hatalmas a konkurencia, ezért úgy döntöttünk, hogy a töretlen fejlődésem érdekében a környék legnépesebb városába, Vlagyikavkazba költözöm. Ott még több minőségi edzőpartnerrel dolgozhattam együtt.

– Ön döntötte el, hogy más ország színeit szeretné képviselni?
– Januárban megnyertem az orosz válogatót, mégsem indulhattam egyetlen világversenyen sem. A világbajnokságon és a tokiói játékokon a kétszeres olimpiai, ötszörös világ- és négyszeres Európa-bajnok Abdulrasid Szadulajev vett részt, míg az Eb-n a végül ott diadalt arató, világkupagyőztes Alihan Dzsabrailov lépett szőnyegre. Amikor megtudtam a rossz hírt, eldöntöttem, hogy a folytatásban másik országnak szeretnék segíteni, szükségem volt a váltásra. Azért imádkoztam, hogy a lehető legjobb helyre kerüljek, és úgy tűnik, szerencsém lett. Felvettem a kapcsolatot a korábbi magyar szövetségi kapitánnyal, Gulyás Istvánnal és a nemzeti együttes edzőjével, Gulevszkij Konsztantyinnal, ők jelezték a szándékomat az MBSZ-nek, így elindult a folyamat.

– Ezek szerint hívő...
– Orosz ortodox keresztény vagyok, már én is készülök az ünnepekre, igaz, mi január hetedikén ülünk a karácsonyi asztalhoz. Fontosnak tartom a vallást, a nagy pillanatok előtt Istenhez fordulok. A mérkőzéseimet megelőzően mindig arra kérem, adjon elég erőt ahhoz, hogy a tudásom legjavát nyújthassam. Persze a szőnyegen nemcsak az számít, ki honnan jött, vagy kiben-miben hisz, mert az a döntő, hogy ki a jobb. A világ egyik legkeményebb sportját űzzük, így az imáink mellett mindent bele kell azért, hogy a legmagasabb szintre jussunk.

– Mit gondol, nekünk miért jó, hogy a folytatásban magyar színekben versenyez?
– Noha a tervek szerint javarészt odahaza készülök, úgy vélem, új inspirációt adhatok az Eb-ezüstérmes nehézsúlyú Ligeti Dánielnek és az egyik feltörekvő reménységnek, a kadétvilágbajnoki második helyezett Korcsog Milánnak. Ha jól értesültem, az is tervben van, hogy amikor nem vagyok itt, ők utaznak hozzám. Márpedig ott rajtam kívül is számos minőségi edzőpartnerrel dolgozhatnak együtt.

– Mi a véleménye a magyar szabadfogású birkózókról?
– Az alapozó időszak közepén járunk, a küzdelem jelenleg kicsit háttérbe szorul, ezért nehezebb véleményt formálni. Az viszont feltűnt, hogy technikásabban kellene birkózniuk. Hallottam arról, hogy Magyarországon nemrégiben nívós nevelőműhely nyitotta meg kapuit, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia, amelyben sok tehetség készül, ez néhány éven belül eredményre vezethet. Ami engem illet: harmincegy éves vagyok, és arra vágyom, hogy az egész világnak megmutassam, mire vagyok képes. A súlycsoportom nagyon erős, ennek ellenére sem lehet kérdés, az összes világversenyen érmet szeretnék nyerni!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik