Futball nélkül nincs élet – Majka és a sport

– Azt tudjuk, hogy a kilencvenes években mindenki táncolt, de mindenki futballozott is?
– Az én társaságomban biztosan. A barátaimmal egész nap fociztunk és akkor még nagyobb kultusza volt a játéknak a dühöngőkben is. Reggeltől estig rúgtuk a labdát. Ez már megadta az alapot, hogy elmenjünk egy egyesületbe, ráadásul az ózdi klubnak óriási volt a tradíciója. A környéken lévő srácok nagy többsége ott focizott.

– Kacérkodott a gondolattal, hogy profi futballista lesz?
– Hogyne, még mielőtt bekerültem volna a Való Világba, megyei szinten játszottam, az én sikeremnek azonban szerintem az a titka – az élet minden területén –, hogy felismerem, mi az, ami megy nekem és mi nem. A labdarúgás terén is ez történt: tudtam, hogy az én képességeimmel nem vár rám nagy karrier. Főleg nem azon a nehéz úton, amelyet a magamfajta kölyköknek akkoriban végig kellett járniuk. Ha közülünk valaki be akart futni, először Bőcsre, aztán Kazincbarcikára, végül a Diósgyőrhöz kellett eljutnia, s ez elég nehéz szamárlétra. Persze korábban eszembe jutott, ha netalán Pestre születtem volna és mondjuk egy NB I-es klubnál nevelkedem, lehetett volna belőlem akár egy jó rakkolós, védekező középpályás, amely a kedvenc posztom volt. Az igazi tehetség azonban bennem nem volt meg.

– A valóságshow után végleg abbahagyta a labdarúgást?
– Sokáig nem játszottam, aztán visszatértem, de végül újra befejeztem a focit. Most csak a padbol van és a lábtenisz. Nem hiányzik a fizikai kontaktus, a baleset, és ahogy öregszik az ember, egyre többször sérült és hosszabb idő felépülni belőle. De nagyon hiányzik a foci, én az a fajta csávó vagyok, aki mindent meg akar nyerni. Barátságos meccs nálam nem létezik. Amikor a barátaimmal, Halmai Gabival, Bócz Tomival, Zombori Zalánnal vagy éppen Illés Bélával padbolozunk, akkor is megy a vérszívás, a másik ugratása, és óriási a presztízs. Egyébként hatalmas megtiszteltetés ilyen futballistákkal együtt játszani, a többségük válogatott, a magyar futball elmúlt 30 évének fontos szereplője. Sohasem gondoltam, hogy ilyen nevekkel fogok heti rendszerességgel sportolni, és néhányukat a barátomnak is mondhatom.

– Hogyan érzi magát ebben a közegben, a futballistaközösségben?
– Nagyszerűen. Nagy csibészek a srácok. Mindig imádtam az öltözői hangulatot.

– Hosszú ideje játssza a padbolt. Mit kedvelt meg benne?
– Én alapból nagyon szerettem lábteniszezni, de padbolban a pályát körülvevő falnak és a szabályoknak köszönhetően még rafináltabbnak kell lenni. Lábteniszben a poénok többsége leütésből következik, időnként rövidítésből. Padbolban nincs rövidítés, és a lecsapással is okosan kell bánni, hiszen a falról bárhova visszaérkezhet a labda. Kimerítő játék, a múltkor két és fél órát nyomtuk, szinte szédültem a fáradtságtól, amikor mentem haza.

– A játék hasonlít valamennyire a squashra, amit szintén űzött.
– Abszolút, egyébként azt is Bócz Tomi barátommal kezdtem. Mindkét sportágban szükség van a rövid reakcióidőre, gondolkodásra, és hogy ki tudd számolni, hová érkezik a labda. Amikor először padboloztam, teljesen vakon voltam, mi történik. Ehhez a sportághoz kell egy-két alkalom, mire valaki megszereti, utána viszont nem ereszt, az életévé válik és bármeddig lehet játszani, olyan kortalan játék, mint a tenisz.

– Becsúszik egy-egy harmadik félidő a játék után?
– Hogyne! Megy a sztorizás, a vérszívás, kiosztjuk, hogy ki nyerte a nagy kupát, ki a kicsit. Zombori Zalán szerintem a világon top hármas legrosszabb vesztő, ha ő kikap, azért szeretjük adni az ívet neki.

– A profi futball érdekli még? Amikor mondjuk a zenésztársával, a korábbi újpesti játékos Curtisszel koncertre utaznak, szóba kerül a labdarúgás?
– A foci köztünk mindig központi téma, futball nélkül nincs élet.

– Az Európa-bajnokságot is figyelemmel kísérte?
– Természetesen. Ezer éve szurkolok az angoloknak, el tudja képzelni, mit rendeztem a döntő alatt. A szövetségi kapitány Gareth Southgate meccselését egyáltalán nem értettem. A fél világ által körüludvarolt Marcus Rashfordot csak a tizenegyesekre küldte be, ahogy a Manchester United friss szerzeményét, Jadon Sanchót is. Egyébként pedig a végeredményt kissé igazságtalannak érzem, mert ugyan az angolok a dánok elleni elődöntőben megkaptak egy véleményes büntetőt, a fináléban a Raheem Sterling ellen elkövetett szabálytalanságért is járt volna a tizenegyes, és 2–0 után nem lett volna esélyük az olaszoknak. Persze ezek a tévedések valahol kiegyenlítődnek.

– Az olimpia is lázba hozza?
– Nem igazán. És nem a sportolók, valamint a versenyek miatt. Az Eb sem érdekelt volna, ha nem lehetnek nézők. Sokszor azt gondoljuk, a szurkolók jelenlétének nincs nagy jelentősége, de ez olyan, mint amikor a TNT zenekarból kivált Inti. Korábban úgy tűnt, nem csinál semmit, aztán amikor elment, kiderült, hogy nem működik az egész. Hiányzik a hangulata az olimpiának. Persze minden magyar sikert nagyra tartok és örülök neki.

– Zenészként hasonlót élt át, amikor a vírus miatt nem koncertezhetett. Szörnyű volt az az időszak?
– Elég régen akartam pihenni egy évet, mondjuk, azt nem hittem, hogy nem a saját döntésem lesz a pauza. Hasznos elfoglaltságokkal töltöttem az időt. Megtanultam gitározni vagy éppen zenét készíteni programokkal. Rengeteg olyan tevékenységre jutott idő, amire korábban nem.

– De azért jó volt visszatérni a színpadra?
– Elmondhatatlan érzés újra koncertezni, egyszerűen fantasztikus. A múlt héten például Debrecenben harmincezer néző előtt játszhattunk, olyan eufória kerített hatalmába, amely már nagyon hiányzott.

– Az év hátralévő részében be akarja pótolni mindazt, ami a Covid miatt kimaradt, esetleg új dalokkal is kirukkol?
– Rengeteg új dal készült az elmúlt hónapokban, de nem akarunk még kijönni vele, az egész évünk foglalt. Ha a jövőről gondolkodom, a legfontosabb szakmai tervem, hogy legalább 2027-ig a topkategóriába tartozunk a magyar könnyűzenei mezőnyben, ehhez szükség van jó számokra, és a magas energiaszintre a zenészek között.

– A sport nem szorult háttérbe a rengeteg koncertezés miatt?
– Egyszerűen nem szorulhat háttérbe, hiszen a munkámhoz elengedhetetlen, hogy jó kondiban maradjak, úgyhogy muszáj, hogy a napirendem része legyen. A padbol pedig örök szerelem marad. Az otthonom mellett szerettem volna megvenni egy telket és oda felépíteni egy pályát, de sajnos nem jött össze.

– Halmai Gáborral üzlettársak is, ami azt feltételezi, hogy nagy tervei vannak a padbollal Magyarországon.
– Szeretnénk először eljutni a legtöbb nagyvárosba, hogy minél többen megismerjék a sportágat. Ez a játék segít minden futballistának átlátni a pályát, felkészít hirtelen megoldásokra. Bízunk benne, hogy megszeretik itthon a padbolt, szerintem kevés olyan tulajdonsága van, ami miatt ne lehetne szeretni.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. augusztus 7-i lapszámában jelent meg.)