Asztalitenisz: mindhárom páros számban van magyar elődöntős

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 14:16
A WTT-sorozat budapesti állomásán az Ecseki Nándor, Szudi Ádám, a Madarász Dóra, Pergel Szandra és az Ecseki, Madarász duó is bejutott a négy közé, sőt a délutáni és az esti programban tovább bővülhet a magyar sikerek sora.
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős az elődöntőbe jutással jelezte, rájuk is lehet számítani (Fotó: Dömötör Csaba) 
GALÉRIA NYITHATÓ!
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős az elődöntőbe jutással jelezte, rájuk is lehet számítani (Fotó: Dömötör Csaba) GALÉRIA NYITHATÓ!


„Ebben a sorozatban egyesben nehéz lesz odakerülni a legjobbak közé, a páros azonban más, ezekre a számokra érdemes ráfeküdnünk, itt lehet keresnivalónk” – mondta még kedden, minden bizonnyal a saját példájára is utalva Pergel Szandra, aki az olimpiát megelőző kvalifikációs időszakban Szudi Ádámmal a vegyes párost erőltette, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a kettősük asztalhoz állhatott Tokióban. Véleményével a magyar válogatott keretein belül nyilván nincs egyedül, a WTT-sorozat budapesti állomásának szerdai eredményei legalábbis erre utalnak: a mieink számára olyan jól sikerült a délelőtt, hogy a program végére biztossá vált, mindhárom páros számban lesz magyar elődöntős a BOK-csarnokban.

A főszerep ezúttal Ecseki Nándornak és Madarász Dórának jutott: ők előbb egymás oldalán a vegyes páros negyeddöntőjében győzték le nagy csatában az orosz Sibajev, Mihajlova kettőst, majd egynemű párosokra váltva Ecseki Szudi Ádámmal francia, Madarász pedig Pergel Szandrával pedig szerb egységet verve jutott be a legjobb négy közé. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy Ecseki férfi egyesben is versenyben van még – az esti programban a cseh Tomás Polansky ellen áll asztalhoz –, kijelenthető, hogy a balkezes válogatott játékos remek formában érkezett a versenyre.

„Pedig a felkészülés nehezen indult, az első két hét nem volt igazán gördülékeny, de az utolsó hétre minden összeállt – magyarázta az ősztől az osztrák SPG Walter Wels színeiben játszó Ecseki. – Nem is elsősorban a játékommal vagyok elégedett, bár az sem rossz, inkább az összeszedettségemmel és a koncentráltságommal, ráadásul úgy érzem, az önbizalmam is rendben van.”

A Madarász Dórával alkotott vegyes párosának elődöntőbe jutása azért is érdekes, mert a kedd esti nyolcaddöntőben a nagy hazai rivális Szudi, Pergel duót legyőzve jutott el egyáltalán a lehetőségig annak ellenére, hogy az elmúlt olimpiai ciklusban inkább utóbbi duó volt a fókuszban.

„Nem tudom, ez megváltozik-e, ám az biztos, mi mindent megteszünk azért, hogy jelezzük, mi is itt vagyunk, ránk is lehet számítani” – tette hozzá Ecseki.

A délutáni és az esti programban még női egyesben (Póta Georgina, Hartbrich Leonie, Pergel Szandra, Nagyváradi Mercédesz), férfi egyesben (Ecseki Nándor), férfi párosban (Huzsvár Erik, Szántosi Dávid) és vegyes párosban (András Csaba, Imre Leila) leszünk érdekeltek.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, 4. KATEGÓRIA (CONTENDER), BOK-CSARNOK
Férfiak. Páros. Negyeddöntő

Ecseki Nándor, Szudi Ádám–Robinot, Seyfried (francia) 3:0 (7, 7, 5)
Nők. Páros. Negyeddöntő
Madarász Dóra, Pergel Szandra–Jokics, Vignjevics (szerb) 3:0 (3, 9, 6)
Vegyes páros. Negyeddöntő
Ecseki, Madarász–Sibajev, Mihajlova (orosz) 3:2 (–8, 7, 4, –8, 7)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik