Tokió 2020: naponta tesztelik majd a versenyzőket az olimpián

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 14:57
null
Még 86 nap van hátra a tokiói olimpiai kezdetéig (Fotó: AFP)
Minden olimpikont és a közvetlen környezetében dolgozó szakembert naponta tesztelik majd a koronavírusra a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián.
Többek között ez szerepel a szabálykönyv második verziójában, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szervezőbizottság.

A 14 napos karantént nem kell letölteni, a sportolók Japánba érkezésük után azonnal folytathatják az edzéseket. A játékokra utazó minden személynek két negatív teszttel kell rendelkeznie még otthon, majd az érkezésük után három napon keresztül naponta ellenőrzik őket.

Tilos lesz a közösségi közlekedés használata, a játékokon résztvevők csak az akkreditált olimpiai járműveket használhatják. Ugyanez vonatkozik az étkezésre: csak kijelölt helyen lehet majd fogyasztani, ilyenek lesznek a játékok területén lévő étkezők, a szállások éttermei vagy a hotelszobák.

A szabálykönyv végleges verzióját júniusban adják ki, s ekkor döntenek a hazai nézők részvételéről, illetve az esetleges zárt kapus rendezésről.

Japán négy prefektúrájában, Tokióban, Oszakában, Kiotóban és Hjogóban vasárnaptól május 11-ig egészségügyi vészhelyzetet hirdettek ki a pandémia miatt. A szigetország lakosságának túlnyomó része változatlanul ellenzi az olimpiát, a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján a megkérdezettek 70-80 százaléka szerint törölni, vagy újból halasztani kellene a játékokat.

Az már korábban kiderült, hogy külföldi nézőket nem engednek majd be az eseményre. A tavalyról idénre halasztott olimpia hivatalos megnyitója a tervek szerint július 23-án lesz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik