Cselgáncs: Ungvári Attila bronzérmes Antalyában

Vágólapra másolva!
2021.04.02. 18:25
null
Ungvári Attila bronzérmet szerzett Antalyában (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Pénteken öt magyar versenyző helyett csak három léphetett tatamira az antalyai Grand Slamen. Jó hír, hogy Ungvári Attila a bronzmérkőzésig jutott, sőt, győzelmével 500 pontot szerzett, rossz azonban, hogy Özbas Szofi és Gercsák Szabina is 10 napos karanténba került.

 

Női dzsúdósaink nélkül kezdődött el az antalyai Grand Slam második versenynapja, a már olimpiai kvótás helyen álló Özbas Szofi (63 kg) Törökországban elvégzett egyik PCR-tesztje pozitívnak bizonyult, s bár az azt követő ellenőrző-vizsgálat, a második teszt már negatív eredményt hozott, fiatal versenyzőnk nem léphetett tatamira.

Ahogyan szobatársa, Gercsák Szabina (70 kg) sem, hiszen ez esetben kontaktszemélynek számít, így Özas Szofi társaságában 10 napig ő is Antalya, egész pontosan szállodai szobája „vendégszeretetét” élvezi. Ami ugyebár két héttel a lisszaboni Európa-bajnokság előtt egyáltalán nem olyan jó mulatság.

NAGYON AKARTA EZT A SIKERT

„Nem érzem, hogy nehéz nap lenne mögöttem, igazából nem is fáradtam el, de azt tudtam, hogy az olimpiai kvalifikáció érdekében most már kell a nagy eredmény. Hogy minek köszönhető ez a bronz? Talán annak, hogy nagyon akartam ezt a sikert. Nem tudom, hogy hol állok a rangsorban, de ha sikerül az utolsó két-három versenyre átmenteni ezt a formát, akkor nem lesz baj” – mondta a versenyt követően Ungvári Attila.

„Jó mulatság, férfi munka” volt azonban az, amit Ungvári Attila (81 kg) tett a szőnyegen a pénteki nap folyamán, hiszen a ceglédiek Európa-bajnoki bronzérmese a bronzmérkőzésig menetelt el. Az ifjabbik Ungvárinak nagy szüksége volt már egy jó szereplésre, hiszen a múlt héten záruló tbiliszi Grand Slam-verseny eredményei következtében visszacsúszott az olimpiai rangsorban, elveszítette lehetőségét a szabad kártyára, így Antalyában nagy dobás kellett ahhoz, hogy ismét téthelyzetbe hozza magát.

És bizony most élni tudott a lehetőséggel Ungvári Attila, akit a lelátón ülve a 73 kilogramm második körében elbúcsúzó olimpiai ezüstérmes testvére, Miklós űzte-hajtotta a siker felé. Attila vigaszágról jutott el a bronzmérkőzésig, amelyen aranypontos hosszabbításban, vazarival verte a svéd Robin Paceket. Az olimpia szempontjából pedig Antalyában vastagon foghat a ceruza: Ungvári Attila 500 pontot jegyezhet fel, amivel több mint valószínű, hogy visszakerül az olimpiai rangsorban a tokiói részvételt jelentő zöld zónába.

CSELGÁNCS GRAND SLAM, ANTALYA
A magyarok eredményei

Férfiak. 73 kg. 1. forduló:
Ungvári Miklós erőnyerő. 2. forduló: –Bagtbergenov (kazah) 0–10. 81. kg. 1. forduló: Tóth Benedek–Chilard (francia) 7–0, aranypontos hosszabbítás után; Ungvári Attila erőnyerő. 2. forduló: Tóth–Pacek (svéd) 0–10; Ungvári A.–Kopecky (cseh) 10–0. 3. forduló: –Drzymal (lengyel) 10–0 aranypontos hosszabítás után. Negyeddöntő: –C. Parlati (olasz) 0–10. Vigaszági mérkőzés: –Abdelaal (egyiptomi) 7–0. Bronzmérkőzés: –Pacek (svéd) 7–0 aranypontos hosszabbítás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik